OROSZVALOSAG.HU


A Nyugat alkonya

  |  2010-07-13 22:07:50  |  
Gyóni Gábor

A Nyugat alkonya

Brzezinski: Oroszország nem tudja restaurálni egykori birodalmát

 A Nyugat alkonya

 

A lengyel Polityka című lap a világ egyik legismertebb biztonságpolitikai szakértőjét, a lengyel származású Zbiegnew Brzezinskit, Carter elnök egykori nemzetbiztonsági tanácsadóját kérdezte a válság hatásairól és a világpolitika átformálódásáról.

 

Brzezinski szerint a jelenlegi válság a világ alapjait formálja át, a szemünk láttára ér véget ugyanis a Nyugat mintegy 500-600 éve tartó dominanciája. A világ politikai értelemben „felébredt” – mondja Brzezinski. A francia forradalomig az emberiség jelentős része közömbös volt a politika iránt, a francia forradalom azonban felébresztette a nemzeti érzelmeket és a politika iránti érdeklődést.

Az elmúlt fél évszázadban a politikai eszmélés globálissá vált, ennek alapja viszont sokszor a frusztráció, az önbizalomhiány, az elmaradottság érzése. Ezek a negatív érzelmek elsősorban a Nyugat, azon belül is Amerika – a „világ egykori lelkiismerete” - ellen irányulnak Brzezinski szerint.

Amerika vezető szerepe még sokáig fennmaradhat, az amerikai katonai költségvetés most is a legnagyobb a világon, és az USA-t nem fenyegeti belső háború. Sok minden persze még most is bizonytalan: nem lehet tudni, hogy folytatódik-e a továbbiakban Európa egyesülése, és egyelőre még az is kérdéses, hogy vajon Brazíliának, Indiának sikerül-e megismételni a kínai csodát, most csak az látszik, hogy a világ egy új korszak hajnalán van.

Ha Obama elnöksége sikeres lesz, akkor Amerika vezető szerepe még sokáig nem fog megkérdőjelezni, ha azonban a globális változások felgyorsulnak, „a következmények drámaiak lehetnek.” – állítja Brzezinski.

Ami Oroszországot illeti, Brzezinksi szerint nem várható az, hogy Moszkva restaurálni tudja egykori birodalmi nagyságát. Oroszország gazdasági, demográfiai mutatói arról árulkodnak, hogy nem lehetséges egy ilyesfajta expanzió. Oroszország déli határain erős ázsiai államok jelennek meg, ezért nincs választása: a Nyugat felé kell nyitnia és a Nyugat érdeke is, hogy ez a nyitás megvalósuljon.

 

(polityka.pl, Rozmowa ze Zbigniewem Brzezinksim) 

 

Cimkék:
Országok: Oroszország
Megosztás:
Add a Facebook-hoz

 

Oroszvalosag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat