Az európai országok közül Spanyolország az egyik, amelyiket a leginkább sújtja a gazdasági válság. A spanyol kormány megszorító intézkedésekkel kívánja orvosolni a kialakult helyzetet. A Rebelión c. spanyol lap arra a figyelmeztet, a dogmatikus módon alkalmazott, felülről levezényelt, az elit érdekeit szolgáló neoliberális receptek nem igazolják propagálóik szólamait. Arra, hogy a neoliberális „reformok” több kárt, mint hasznot okoznak, a legjobb példa a ’90-es évek Oroszországa a Rebelión szerint.

19 év telt el a Szovjetunió felbomlása és az új Oroszország megjelenése óta. Moszkva elvesztette az ellenőrzést a szovjet tagköztársaságok felett, a rendszer összeomlása pedig mély szociális-gazdasági krízissel járt együtt. A kísérlet, hogy Oroszországot nyugati típusú demokráciává változtassák (igen erős elnöki hatalom mellett), valamint a korábbi tervutasításos rendszer szétverése a neoliberalizmus diadalához vezetett a világ legnagyobb országában.

Az orosz neoliberalizmus az állami cégek teljes körű privatizációjával járt együtt, ami az állami vagyon példátlan mértékű lerablását jelentette. A gazdaság irányítása azon szűk új vállalkozói réteg tagjainak kezébe került, akik egész iparágakat magánosítottak (szimbolikus összegekért), mindenekelőtt a magas hozamú olaj-, és egyéb bányászati ágazatokban.

E „bürokrata-maffia elit” által végrehajtott privatizáció eredményeképpen az orosz állam elvesztette javai jelentős részét, és képtelenné vált a gazdaságra érdemi hatást gyakorolni. Miközben az orosz lakosság elszegényedett, megjelent egy újgazdag réteg. Ma Oroszországban számos dollármilliárdos él, miközben az leggazdagabb és legszegényebb 10 % közötti vagyoni különbség aránya az 1991-es 4:1-ről 2010-re 41:1-re nőtt. A neoliberális reformok semmit nem segítettek az orosz gazdaság évtizedes problémáján, a diverzifikáció megoldásán sem.

Oroszországban nincs középosztály, semmi nem segíti elő a vállalkozók tevékenységét, az innovációt. Az elmúlt 19 év reformjai oda vezettek, hogy ma Oroszországban az egy főre eső fizetések kétszer, a nyugdíjak két és félszer, az ösztöndíjak reálértékben hétszer kevesebbet érnek, mint 1991-ben.

1991 után az orosz lakosság demográfiai és egészségügyi válságba került. 1993 és 2009 között Oroszország lakossága 7 millióval csökkent, az előrejelzések szerint pedig 2025-ig további 11 millióval apad a népesség. A népesség elöregedése rohamléptekben halad előre, ma a lakosság 17 %-a 60 éven felüli. Ezen kívül Oroszországban 12,5 millió regisztrált rokkant és 6 millió drogfüggő él.

1991-ben még 64 év volt egy orosz férfi átlagos életkora, ma ez 61,4 év. Míg Oroszországban a GDP 4,25 %-át fordítják szociális célokra, Nyugat-Európában ez az arány 8-10 % körüli.

Az „átmenet” kora szomorú következményekkel szociális, gazdasági, politikai téren egyaránt. A Szovjetunió széthullásával csak kevesek nyertek, de sokkal többen veszítettek rajta.

A mai válság idején, amikor a neoliberális dogmák látványos kudarcot szenvedtek, tanulni kell a mások által elkövetett hibákból – írja a Rebelión, noha ma is sokan azt az utat ajánlják (többek között a szociális jogok megnyirbálását), amin Oroszország már végigment a ’90-es években.

(Edmundo Fayanas Escuer: De la URSS a Rusia, rebelion.org)