A Drezda-Leningrád gyorsvonaton - Miközben ledőlt a berlini fal és az egykori keletnémet állampolgárok élete örökre és végérvényesen megváltozott, Vlagyimir Putyin éjt nappallá téve dolgozott a KGB drezdai központjában, ahol azokban a válságos órákban dokumentumokat, iratok tömegét, dossziékat semmisítettek meg, kitörölni igyekezvén a volt szovjet titkosszolgálat tevékenységének legapróbb nyomait is a Zwinger városának emlékezetéből. „Valóban rengeteg anyagot kellett elégetnünk, ezért végül az óriási halomba összegyűjtött papírmennyiség hatalmas lángra kapott. Egy időre ki kellett jönnünk az épületből” – mesélte a Kreml egykori ura az N-TV orosz nyelvű hírcsatornának a vasfüggöny átvágásának huszadik évfordulóján. A hosszúra nyúlt interjúban az egykori moszkvai prezident részletesen beszélt családja kelet-németországi életéről és útkeresésükről is a felbomló Szovjetunió helyét átvevő kapitalista Oroszországban.

Azon a híres novemberi napon, miután a tüntető tömeg szabályosan megostromolta a gyűlölt Stasi drezdai székházát, a feldühödött emberek a KGB központja felé vették az irányt. A szovjet titkosrendőrség helyi állományára is hasonló sors várt volna, de a későbbi politikai vezető, az akkor fiatal tisztként ezredesi rangban szolgáló, németül kiválóan beszélő Putyin a szolgálat épülete elé állt és éles fegyverek használatával fenyegette meg a tiltakozókat. A módszer bevált, az egyébként kifejezetten nyugodt természetű Vlagyimirt is meglepve, az ekként észhez térített ezrek pedig otthonaik felé vették az irányt. Bár vitathatatlan sikert ért el, a drezdai KGB második számú vezetője számára ez abban a percben vajmi keveset számított, hiszen lassan de biztosan a vége felé közeledett a Putyin család kellemes, a szovjet viszonyokhoz képest több mint kényelmes „nyugati” élete a megszállt Kelet-Németországban. A férj és feleség leánygyermekeikkel együtt búcsút mondtak a családapa részben dollárban részben márkában folyósított biztos fizetésének, és nem sokkal később visszatértek Szentpétervárra, ahol a rideg, félig még szovjet jelen, de egyre inkább előretörő orosz vadkapitalizmus kilátástalansága fogadta őket. Se pénz, se normális, élhető jövőkép. Innen nézve nem is meglepő, hogy Jelcin későbbi felfedezettje, még a taxisofőri munkavállaláson is elgondolkodott – igaz csak igen rövid ideig. 

Az élet (Kelet)-Németországban – Korábban német földön még minden teljesen más volt. A Putyin család 1985-ben érkezett Erich Honecker, a Trabant és a sárgarépaszósszal leöntött sült csirke országába. Pont akkor, amikor a távoli Moszkvában az SZKP „ifjú” főtitkára, Mihail Gorbacsov átvette a stafétabotot a Szovjetunió matuzsálemeitől. Hol volt még a peresztrojka és a glasznoszty? Miközben a világ egyik szuperhatalma lassan rogyadozni kezdett, a nyolcvanas évek Kelet-Németországában, a „DDR” logóba sűrített kirakat-államban vajmi kevés változott az előző évtizedekhez képest. „Olyan volt, mint a harminc évvel korábbi Szovjetunió, egy hamisítatlan totalitárius ország” – mondta találóan a tv-beszélgetés keretében Putyin. Valóban totalitárius – a jelző igazán frappáns –, ellenben a keleti blokkon belül meglehetősen gazdag. Éles kontrasztban a szovjet idők boltjai előtt kígyózó végeláthatatlan sorokkal, a drezdai áruházakban minden földi jó kapható volt, nem csupán egy szál kolbász és pár konzerv. „Még egy Zsigulit is kaptunk mint szolgálati autót, amely igen jó kosinak számított a Trabanthoz mérve. Minden hétvégén kirándulni indultunk. Bejártuk egész Szászországot. Csodálatos volt” – mesélte a szintén megszólaló Ljudmila, Putyin hitvese. Vlagyimir a Stasiban állományba vett német kollégák mellett dolgozott, és péntek esténként együtt mentek sörözni. Nem véletlenül szedett fel tizenkét kilót. A fiatal ezredes „politikai kémkedéssel” foglakozott, forrásokat gyűjtött és szervezett be, információkat szerzett, melyeket elemzett és az eredményeket Moszkvába továbbította. Drezdában működött egy fontos elektronikai gyár, a Robotron. Putyin a vállalatot felkereső, a munkásokat meglátogató külföldieket tartotta szemmel. Azt mondják – bár maga az érintett sosem beszélt erről -, hogy nem sokkal a berlini fal leomlása előtt Jelcin majdani utóda azt a feladatot kapta, hogy szervezzen meg és finanszírozzon egy titkosszolgálati hálózatot, mely a Szovjetunió ötödik hadoszlopaként működött volna az újraegyesített Németországban. Az egyik leendő ügynököt, bizonyos Klaus Zucholdot szinte azonnal elfogták. A lebuktatott kém pedig mindent bevallott a nyugatnémetek elleni hírszerző tevékenységéről. Ezzel Putyin utolsó akciója elbukott, a „briliáns” terv egy perc alatt semmivé vált – igaz ez legkevésbé sem a drezdai KGB-főnökön múlott.

A bizonyítékok megsemmisítése – Akkor november 9-én Putyin mérhetetlen keserűséggel szemlélte a berlini eseményeket. „Hogy őszinte legyek nagyon szomorú voltam látva, hogy a Szovjetunió elveszíti európai állásait” – ismerte el az illusztris interjúalany. „Ugyanakkor megértettem, hogy minden, ami embereket elválasztó falakra és megosztásra épül, egyszerűen nem maradhat fenn.” A következő napokban a helyi KGB emberei hozzáláttak, hogy előkészítsék hazatérésüket egykori szovjet állomáshelyeikre. Mindenki elhagyta a kirendeltséget. „Mindent meg kellett semmisítenünk. Felszámoltuk a kommunikációs vonalakat is. Csak a legfontosabb dokumentumok kerültek Moszkvába.” December 5-én este a tüntető tömeg elfoglalta a Stasi drezdai központját. Másnapra virradó reggel az immár szabad keletnémetek az Angelikastrasse 4. szám előtt gyülekeztek, ahol a KGB titkos főhadiszállása kapott helyet. Az épületben rekedtek először a közelben lévő szovjet katonai parancsnokságot tárcsázták segítséget kérve, de a várva várt megmentők válasza nem derítette jókedvre a bentieket. „Semmit sem tehetünk Moszkva engedélye nélkül. Moszkva pedig hallgat.” Saját bevallása szerint Putyint ott és akkor az az érzés kerítette hatalmába, hogy a „Szovjetunió már nem is létezik többé.” Ekkor a fiatal ezredes pisztollyal a kézben kilépett az utcára, a tömeg elé. Mellette volt egy szovjet katona is. Ő maga tolmácsként mutatkozott be. Elmagyarázta, hogy a körbezárt épület még szovjet terület, önálló diplomáciai szubjektum, nem Németország része. A tüntetők pedig – láss csodát – lemásztak a titkosszolgálati főhadiszállást védő kőkerítésről. A vasfüggöny betonból emelt központi darabja Berlinben leomlott, de az a drezdai fal akkor és ott még nem dőlt le.