Andrej Illarionov, Vlagyimir Putyin volt gazdasági tanácsadója, az utóbbi években ellenzéki közíró, saját blogján fejtette ki nézeteit a mai oroszországi politikai rendszer eredetéről. Ennek közkeletű elnevezése „putyinizmus”, mivel Vlagyimir Putyintól függ minden. A rendszer megteremtői mégis azok, akik kinevezték Putyint Jelcin örökösének, és támogatták őt a legfelső hatalom megszerzésében és megtartásában. Ki ezek az emberek?

Először is Anatolij Szobcsak, akinek kulcsszerepe volt abban, hogy Putyin politikai pályára lépjen. Dmitrij Gancerov, aki beszervezte Putyint a leningrádi egyetemen, úgy tudta, hogy Szobcsak a KGB informátora, amit mások is megerősítenek. Ju. Svec volt KGB őrnagy ezt írta: „1990-ben az ellenzéki Leningrádi Tanács vezetését a KGB informátora, Szobcsak vette át, aki mellé Putyint helyezték ki segítőnek. Vagyis a városban a hatalmat a KGB vette át, pedig mindenki azt hitte, hogy az ellenzék.” Gancerov szerint is KGB-utasítás lehetett, hogy Szobcsak Putyint nevezte ki tanácsadójának.   Szobcsak nevéhez kötődik, hogy 1990-ben Putyin a leningrádi közgyűlés elnökének tanácsadója lett, majd 1991 nyarától a leningrádi külügyek irányítója, 1992-ben Szentpétervár alpolgármestere.

1992-ben eljárást kezdeményeztek Putyin ellen korrupciós ügyek miatt (Marina Szalje képviselő hivatalosan az ügyészséghez is fordult), de az orosz kormány vezető személyiségei, Jegor Gajdar és Anatolij Csubajsz beavatkoztak a pétervári politikus védelmében.

1996-ban Szobcsak elveszítette a szentpétervári polgármesterválasztásokat. Putyin Moszkvába került Csubajsz és Kudrin közbenjárására. 1997 márciusában az elnöki adminisztráció helyettes vezetője lett Kudrin javaslatára. Immáron a Kreml támogatásával 1998 júliusában az FSZB igazgatója, 1999 márciusában a Biztonsági Tanács titkára. 1999 augusztusában a kormány feje, december 31-én ideiglenes államfő.

Putyin hálásnak mutatkozott patrónusai iránt. Jelcin, Szobcsak, Gajdar ma hivatalosan tisztelt személyiségek.

Nem tartozik Putyin politikai apjai közé Gorbacsov, Rizskov, Krjucskov, Zjuganov, vagyis azok a személyek, akik a szovjet pártelithez, erőszakszervezetekhez kötődnek. „A putyinizmus közvetlen atyjai a közvélemény által inkább a liberálisnak tartott táborból kerültek ki.” Gajdart, Csubajszt, Kudrint általában „radikális liberálisnak”, Jelcint, Szobcsakot „mérsékelt liberálisnak”, sőt, „demokratának” szokás tartani. Vagyis éppen a liberális elitnek köszönhető a mai autoriter rendszer kialakítása.

Voltak aztán olyanok is, akik a kezdettől fogva szemben álltak Putyinnal, kevésbé ismert nevek, példul Marina Szalje. Általában őket is liberálisnak szokás nevezni, nincs közük a szovjet elithez.

Valójában a később Putyint támogató liberálisok nem voltak ellene az erő alkalmazásának a politikában. 1993-ban Gajdar is támogatta a parlamenti ellenzékkel szemben az erő bevetését. Ez a liberális csoport zokszó nélkül szegett törvényt, ha érdekei úgy kívánták. Anatolij Szobcsak például pétervári polgármesterként mintegy kétszáz alkalommal került szembe a törvényhozással jogi összeférhetetlenség miatt, pedig jogászprofesszor volt, a Leningrádi Állami Egyetem tanára. Ennek a csoportnak morális korlátai sem nagyon voltak. Erről Anatolij Csubajsz szavai árulkodnak: „A privatizációval azt ismertük el, hogy tulajdona annak lehet, aki befolyásos, ami persze igazságtalan volt, de mi mégis legitimizáltuk, és a legitimáció az államtól jön.” Vagy: „A nép igazságérzékét összetörtük a vaucseres privatizációval.”

Nemzetközi szervezetek már 1992-ben felhívták a figyelmet arra, hogy a jelcini orosz vezetés gyakorlatában megszokott elem a tisztviselők felvásárlása vagy a zsarolás. Miután a Kroll Association felhívta a jelenségre a figyelmet, az orosz kormány megszakította vele az együttműködést. 1993 márciusában Jelcin megszüntette az államfő kontrollját gyakorló Ellenőrzési Osztályt az Elnöki Adminisztráción belül. 1993 októberében pedig Jelcinék erőszakkal számolták fel a hatalommal szemben álló intézményeket, mindenekelőtt az orosz parlamentet.

https://echo.msk.ru/blog/aillar/2221652-echo/