Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta az Oroszország elleni újabb szankciókat, melyek érzékenyen érintik az orosz energetikai, bányászati, kohászati, vasúti, hajózási szektorokat – írja Szergej Taruta újságíró az Echo Moszkvin. A szankciók csapást jelentenek majd a Putyin környezetében lévő orosz üzleti elitre, de valószínűleg az oroszországi állampolgárok is megérzik majd a hatását. Ezek 2014 óta a legsúlyosabb szankciók Oroszország ellen.

Ha a Kreml nem válaszol a szankciókra, az Putyin gyengeségét mutatja, ha válaszol, akkor dugába dől Moszkva minden reménye, hogy majd megállapodik Trumppal. „Pedig hogy igyekeztünk! Minden erőnkkel azt mutattuk, megértjük, milyen nehéz helyzetben van az amerikai elnök, és készek vagyunk várni, amíg meg nem birkózik a nehézségekkel. Sztoikusan és válasz nélkül tűrtük az ellenünk irányuló támadásokat, az még hagyján hogy a rosszindulatú kongresszusi képviselőktől, de Trump, úgymond, barátságosabbnak tűnő csapatának tagjaitól is. Nem válaszoltunk a diplomáciai tulajdon letartóztatására, diplomatáink kitiltására.” Ehhez képest a Fehér Ház máris bejelentette, hogy támogatja az új szankciókat.

Trump nem teheti meg, hogy nem írja alá a szankciókat.

Ha Moszkva válasza kemény lesz, az spirálszerűen tovább rontja az amerikai-orosz kapcsolatokat. De ha a válasz „lágy” lesz, az sem javít semmit a helyzeten. Mostanra a Kreml is ráébredhetett, hogy Trump lehetőségei korlátozottak, az amerikai politikai establishment élesen oroszellenes. De mi ennek az oka?

Nem lehet elfeledni, hogy az elmúlt 100 évben összességében az amerikai-orosz kapcsolatokat a bizalmatlanság határozta meg. Az elmúlt 5-6 évben pedig nemcsak az amerikai politikai elitben, de az elemzők, lobbicsoportok, a sajtó köreiben is az a kép alakult ki, hogy Oroszország egy elmaradott állam, autoriter rendszerrel, de eközben atomfegyverrel, olajdollárokkal és nagy birodalmi ambíciókkal. Oroszország nemcsak kihívás, hanem fenyegetés. Az amerikai establishment ellenszenve részben magyarázható annak gőgjéből is, miszerint más fejlődési modell az amerikain kívül káros.

Ráadásul Oroszország törekvését, hogy megkerülhetetlen világpolitikai tényezőnek tűnjön, kesztyűdobásként értelmezhették Washingtonban, mely soha nem tartotta egyenrangú partnernek Moszkvát. Például Oroszország szíriai beavatkozása úgy csapódott le, hogy Moszkva az USA rovására akar geopolitikai pozíciókat szerezni, megpróbálja aláásni az amerikai terveket. És akkor ott van még Ukrajna, a fegyverszállítás Iránnak, a vád a beavatkozásról az amerikai elnökválasztásokba... De ugyan miféle világpolitikai tényező lehetne az elmaradott gazdaságú, velejéig korrupt, nepotista, önkényuralmi Oroszország, mely a 2000-es években ráhulló, olaj- és gázdollárokból származó aranyesőt sem tudta okosan felhasználni?

Javulás addig biztosan nem várható, amíg a jelenlegi elnök áll Oroszország élén.

(Szergej Taruta, Goodbye America, echo.msk.ru, 2017. 07. 26.)