Már legkésőbb az 1990-es évek közepére világossá vált, hogy Oroszországban, hogy a reformátorok által elképzelt modern, nyugatos társadalom nem valósul meg az országban – írja Uljana Nyikolajeva közgazdász a Nyezaviszimaja Gazetában. A kialakult gazdasági, politikai, kulturális, mentális rendszer nem termelte ki a nyugati típusú demokratikus, piacgazdasági modellt.

Ehelyett Oroszország egyfajta sajátos út mentén indult el, ezt akkor kriminális társadalomnak, komakapitalizmusnak, kleptokráciának, maffiaállamnak is nevezték. Ezek többé-kevésbé megalapozott jellemzések voltak az általános korrupció, nepotizmus, árnyékgazdaság, fegyveres rajtaütések idején. Szükség volt a jelenség tudományos leírására is.

A nyugati szociológiai és közgazdasági sémák mechanikus átvétele azonban nem adott kielégítő magyarázatot, sőt, ez időnként komikus formákat öltött: a rajtaütéseket például „erőszakos vállalkozói tevékenységnek” nevezték, a bűnözést pedig „erőszakos szolgáltatások piacának.”

Már ekkor megjelent az a nézet, mely demodernizációként írja le az oroszországi fejleményeket. A legjobb elemzés Vlagyimir Sljapentochtól származik, A mai Oroszország mint feudális társadalom című könyvében. Szintén jó analízist adott David Satter amerikai, Oroszországgal foglalkozó újságíró Sötétség a hajnal idején: az orosz bűnözőállam felemelkedése c. könyvében. Szimon Kordonszkij szociológus eredeti műve, A posztszovjet Oroszország rendi struktúrája c. művében azt bizonygatta, hogy Oroszországban nem kapitalista osztályok, hanem „félfeudális rendek” (de facto eltérő jogállással) jöttek létre az 1990-es évek változásai eredményeképpen.

Ezek a folyamatok archaizálódásként írhatók le, amikor is az államfejlődés korábbi szakaszaira jellemző szociális jelenségek bukkannak fel.

Ezek szerint csak a hatalmi struktúrához való tartozás ad lehetőséget az ember számára, hogy gazdaságilag és szociálisan sikeres legyen. Vagyis a javakhoz csak azok az emberek juthatnak hozzá, akik valamilyen módon kötődnek a hatalomhoz. Jurij Szemjonov történész politarizmusnak nevezi ezt a társadalmi-hatalmi berendezkedést.

Szemjonov szerint 1917 után Oroszországban nem szocializmus alakult ki, hanem neopolitarizmus. Az „ázsiai” neopolitarikus állam rendszeresen alkalmaz erőszakot a termelő erők és a bürokratikus apparátus irányába is. A terror ezekben a modellekben fontos rendszeralkotó elem. A terror célja nem a büntetés, hanem az elrettentés.

Az archaizáló elemek a mai Oroszországban is kimutathatók.

Mi az oka mindennek? A Szovjetunió széthullása nemcsak egy ország szétesését jelentette, hanem egy egész értékrendszerét. 1991 után anómia alakult ki Oroszországban (is). Vákuum keletkezett az értékrendszerben, eltűntek a szociális orientációt meghatározó fogódzók. Az anómia következménye a társadalmi degradáció. Megnő az öngyilkosságok száma. A talajvesztés miatt sokan az archaikus struktúrákban, mentális formákban lelnek menedéket. Ez történt Oroszországban is az elmúlt évtizedekben.

(Uljana Nyikolajeva: Grozit li Rossziji novoje szrednyevekovje?, Nyezaviszimaja Gazeta, 2016. 10. 25.)