OROSZVALOSAG.HU
Putyin és az amerikai elnökválasztás
Putyin és az amerikai elnökválasztás
Még soha nem beszéltek ennyit az orosz elnökről
Két hónap maradt az amerikai elnökválasztásokig. A két induló jelölt rekord unszimpátiával indul harcba a választók szavazatáért. A mostani választási kampány számos figyelemre méltó dolgot hozott, az egyik ezek közül az, hogy a Szovjetunió szétbomlása óta soha nem beszéltek ennyit Oroszországról – írja Fjodor Lukjanov.
Hillary Clinton a Nevada állambeli Reno-ban tartott programbeszédében azt mondta, Donald Trump a „rasszista, nacionalista, szexista, gyűlölködő alternatív konzervativizmus” képviselője, ennek az „alternatív konzervativizmusnak” pedig, úgymond, Vlagyimir Putyin orosz elnök lenne a „keresztapja.”
Vlagyimir Putyint eddig még soha nem emelték ilyen globális magasságokba, eddig inkább csak konkrét vádakat fogalmaztak meg ellene és Moszkva ellen (pl. a Demokrata Párt szervereinek feltörése, melynek során Clintonra nézvést kellemetlen dolgok kerültek elő). Amerikai vádak szerint Oroszország be akar avatkozni az elnökválasztásba, mi több, a The Washington Post egyik cikke azt állítja, a Kremlnek nem kevesebb a célja, minthogy, úgymond, „káoszt idézzen elő” Amerikában, és megakadályozza az USA „demokráciaépítő tevékenységét” az egész világban, de különösen a posztszovjet térségben.
Egyelőre nem lehet eldönteni, ki lesz a győztes. Augusztusban Donald Trump átvette a vezetést az addig tekintélyes előnnyel bíró Clintontól. Utóbbi számára nyugtalanító lehet, hogy még azok közül is, akik Clinton híveinek mondják magukat, csak 46 % azok aránya, akik biztosan elmennek szavazni kedvencükre (Trump esetében ez az arány 58 %). Clintont viszont okosabbnak és külpolitikai ügyekben tájékozottabbnak tartják.
Lehet, hogy éppen ez magyarázza Oroszország fókuszba állítását. Ha Clinton a külügyek felé tereli a retorikát, olyan pályára viheti ellenfelét, ahol a közönség véleménye szerint ő van fölényben.
Orosz részről csak reménykedni lehet, hogy Oroszország példa nélküli démonizálása Clintonék részéről valóban csak egy választási fogás.
(Fjodor Lukjanov: Kresztnij otyec na viborah, globalaffairs.ru, 2016.09.08.)