David Cameron brit miniszterelnök még a Brexit-népszavazás kampányában azt ígérte, hogy a kiváláspártiak győzelme esetén azonnal megkezdni Nagy-Britannia kiválási procedúrájának menedzselését Brüsszelben. Szakértők szerint a válás jogi folyamata mintegy két évet vesz igénybe, de senki nem tudja még, a gyakorlatban hogyan fog ez zajlani. Vagyis Nagy-Britannia és az EU rövidtávon a nagyfokú bizonytalanság korába lép.

David Cameron kolosszális vereséget szenvedett, különösen, hogy a népszavazás az ő kezdeményezése volt. Senki nem kötelezte őt ezen döntés meghozatalára, a miniszterelnök csak egy politikai játékot látott ebben, azzal a céllal, hogy nyomást gyakoroljon Brüsszelre otthon meg néhány évtizedre elhallgattassa az euroszkeptikusokat. Cameron most távozik, bár az EU-ellenes konzervatívok egy csoportja köszönetet mondott neki, hogy a britek kifejezhették véleményüket.

A brit lakosság véleménye majd fele-fele arányban oszlott meg, ez a megosztottság súlyos következményekkel járhat. Anglia és Wales a távozást támogatta, Skócia és Észak-Írország viszont inkább maradna az EU-ban. Meglehet, Skóciában új függetlenségi népszavazás lesz. Észak-Írországban kiújulhat a majd 20 éve kordában tartott protestáns-katolikus ellentét.

Ami most történt, példátlan eset, és nemcsak technikai értelemben. A politikai következmények pusztító erejűek. Eddig az EU identitásának fontos eleme volt a vonzereje: mindenki az EU-ba vágyik, onnan kifelé senki. Ennek az elemnek a kihullása megrendíti az EU egyensúlyát.

Nagy-Britanniának persze amúgy is megvannak a sajátosságai. Charles de Gaulle francia elnökként kategorikusan ellenezte Nagy-Britannia bevételét az európai gazdasági közösségbe, de London mégis egyfajta kiegyensúlyozó szerepet játszott az EU-ban a francia-német tengely túlhatalmának enyhítését tekintve és egy inkább liberális hozzáállással.

Ma már aligha kétli valaki, hogy az EU komoly intézményi reformokra szorul. Ám a reformokra eddig nem szánta el magát senki. Éppen egy éve vetődött fel utoljára a komoly átalakítás elképzelése, a görög válsággal kapcsolatban, amikor a görög kormányfő népszavazást írt ki. Amikor a tárgyalások zátonyra futottak, a német pénzügyminiszter Görögország kizárását javasolta az eurózónából. Ezt végül Franciaország akadályozta meg (a francia bankok görög adósságban való részvétele miatt). Sokan úgy vélik, a görögöknek adott engedmény csak időhúzás, a probléma nem megoldott, a válság újra elő fog jönni, de akkor már sokkal nehezebb és drágább lesz orvosolni.

A Brexit arra kényszeríti az európai vezetőket, hogy végre komolyan elkezdjenek foglalkozni a strukturális átalakításokkal. A felelősség elsősorban Németországot terheli, de Berlin pozíciói most rosszabbak, mint akár egy évvel ezelőtt, mivel a menekültválság aláásta Angela Merkel tekintélyét.

Az EU-szkeptikusok nagy lendületet kaphatnak az egész közösségben. Az EU kulcsállamaiban, Németországban, Olaszországban, Franciaországban a lakosság fele támogatna egy népszavazást az EU-tagságról. Ez ijesztően hat az európai elitre, hiszen „minden népszavazás a jelenlegi Európában az alapok megrendítését jelentheti.” Szintén népszavazással riogat Erdogan török elnök is, aki a lakosság véleményét kérné a török-EU kapcsolatok további alakulásáról.

Mit jelent mindez Oroszország számára? A Brexit propagandakampányban gyakran felmerült Oroszország és Vlagyimir Putyin orosz elnök is, mondván, Nagy-Britannia távozása az EU-ból Putyin álma. A valóságban Nagy-Britannia kilépése „nem egyértelműen” jó Oroszországnak. Nem a gazdasági következmények miatt, azok gyorsan lezajlanak majd. Az, hogy az EU még mélyebb válságba süllyed, azt jelenti, hogy nehezebb lesz vele együttműködni, és azt is, hogy Oroszországban tovább gyengülnek az „európai impulzusok”.

Továbbá, az EU megroppanása fel fogja értékelni a NATO és az USA szerepét Európában.

Hogy az EU megerősödve, vagy tovább gyengülve kerül-e ki a válságból közép- és hosszútávon, még nem világos. Németország mindent meg fog tenni, hogy megmentse a projektet, „különben a múlt rémálmai felélednek.” Az európai integráció eleve azzal indult, hogy megoldja a „német kérdést”, mely két világháború kirobbantója is lett.

Nem világos Nagy-Britannia jövője sem. Lehet, hogy London afféle „atlanti Szingapúrrá” válik, a vidéki Anglia pedig visszatér a maga provinicális életébe.

A legfontosabb eredmény a „szociológia kudarca”. A fejlemények azt mutatják, a társadalomkutatók nem képesek arra, hogy megértsék a mélyben zajló folyamatok eredőit. Az elit és a nép közötti szakadék immáron nagyon mély, s ez nemcsak Európára igaz, Amerikában is ezt demonstrálja a Trump-jelenség.

Úgy tűnik, sokan belefáradtak a globalizációba, vagy félnek tőle. Arra törekszenek, elzárkózzanak, visszahúzodjanak a lokális, de „saját” terekbe. Nem véletlen, hogy a mostani fejlemények katalizátora a menekültválság, és az erre adott európai reakció. A menekült testesíti meg a Másikat, aki betör a mi kényelmes életünkbe, és önkéntelenül is arra kényszerít, hogy elrejtőzzünk, vagy visszahúzódjunk a SAJÁT világunkba. Ez most a tendencia, a világ változik, a jövőben fragmentáltabb és kiszámíthatatlanabb lesz.

(Fjodor Lukjanov, Vihod jeszty, globalaffairs.ru, 2016. 06. 24.)