OROSZVALOSAG.HU
Oroszország vereségének okai
Oroszország vereségének okai
A vezetés felkészületlensége, az orosz modell csekély vonzereje
.gif)
Vlagyimir Csernega, az Európa Tanács tanácsadója Oroszország ukrajnai vereségének okait elemezte érdekes írásában a globalaffairs.ru oldalán.
Oroszország jelenleg geopolitikai és gazdasági turbulencia övezetében található. A legfőbb orosz külpolitikai cél kudarcot vallott az ukrajnai válság és a Nyugattal való konfrontáció miatt. Ukrajnában a modern Oroszország fennállása legnagyobb geopolitikai vereségét szenvedte el. A Krím Oroszországhoz csatolása csak enyhítette a fiaskót. A jelenlegi ukrán vezetés teljes mértékben a Nyugattól, elsősorban az Egyesült Államoktól függ, és ezt ráadásul még győzelemnek is tekinti. Az USA mindezt úgy érte el, hogy minimális összeget (Victoria Nuland szerint 5 milliárd dollárt) fektetett az „ukrán demokrácia támogatására”. Eközben Oroszország hosszú éveken át hatalmas összegekkel támogatta az ukrán gazdaságot - mindhiába.
Oroszország továbbra is érzelmi oldalról közelíti meg az ukrajnai történéseket. A televíziós híradásokban domináns a „kisebbik testvérrel” szembeni harag és megjelenik a vágy, hogy minél rosszabb legyen Ukrajnának. Az önkritikus elemzés ritka. Eközben teljesen nyilvánvaló, hogy az orosz politika csődje okozta az ukrajnai vereséget. Az orosz vezetés elhibázott politikája miatt nem tudta Moszkva érvényesíteni „történelmi előnyét” Ukrajnában. Amíg nem történik meg Oroszország ukrajnai kudarcának elemzése, Moszkva nem tudja helyreállítani pozícióit Ukrajnában.
Az elemző munka sokkal produktívabb lenne, mint ami most folyik az orosz közbeszédben: a „kijevi junta” bűneit sorjázzák, a Nyugat kettős mércéjéről beszélnek, és az USA hegemón törekvéseiről. Ezek a megjegyzések természetesen teljesen jogosak, dehát semmi meglepő nincs a Nyugat cinizmusában és hegemón törekvéseiben.
Az ukrajnai kudarc demonstrálta, hogy az orosz vezetésben nincs meg a kellő mértékű stratégiai előrelátás képessége.
Moszkva ukrajnai törekvései során szinte kizárólag az ukrán elitre, különösen az oligarchákra tett. Az ukrán oligarchikus rendszerben természetesen fontos az ilyen befolyásszerzés, de az oligarchák éppen az orosz dominanciát akarták elkerülni, és végül mind egyesültek Viktor Janukovics klánja ellen.
Eközben Moszkva nem fordított kellő figyelmet az ukrán társadalomra. Ukrajnában nem fejeződött be a nemzettéválás folyamata, az ország kelet-nyugati megosztottsága jelentős. De mégiscsak kialakult Ukrajnában egy „mag” az ország középső és déli területein. E régiók népessége kulturális közel áll az oroszokhoz, de itt mégis nyomot hagyott a középkori Litvánia és lengyel-litván állam; Oroszország más régióihoz képest később jelent meg és enyhébb volt a röghözkötés; de erős a kozák szabadság hagyománya. Amikor 1654-ben Bogdan Hmelnyickij csatlakozott Oroszországhoz, az ukrán városokban a teljes önrendelkezést lehetővé tévő magdeburgi jog volt érvényben. Ezeken a középső ukrán területeken alakult ki a polgárháború idején az anarchista Mahno-mozgalom is.
Ukrajnára három fő feladat hárult, miután 1991-ben váratlanul nyakába szakadt a függetlenség: legitimálni a függetlenséget, felépíteni az önálló államiságot, kialakítani a nemzeti identitást, úgy, hogy a „nagy testvér” árnyéka Ukrajna felett lebegett, s az orosz nyelv és kultúra domináns pozícióban volt Ukrajna nagyrészén. Ebben a helyzetben egyfajta „oroszellenes” irányultság , Ukrajna Oroszországgal szemben való pozicionálása elkerülhetetlen volt. Természetes módon Nyugat-Ukrajna játszotta ebben a folyamatban a főszerepet, Galícia, ahol már az osztrák időkben elhintették az oroszellenes ukrán identitás alapjait.
Oroszországban nem értékelték eléggé az 1932-1933-as ukrajnai éhínség jelentőségét. Nem vették figyelembe, milyen mély nyomot hagyott ez a tragédia az ukrán népben. Több millió ember halt meg az éhínség következtében, olyan területeken, ahol korábban soha nem volt tömeges éhezés. A „Holodomor” népirtásként való értékelése már az 1930-as években megjelent Lengyelországban, a kanadai és amerikai ukrán diaszpórában. 2006-ban az ukrán Rada népirtásként ismerte el a holodomort. Ukrajna Viktor Juscsenko elnöksége idején az ENSZ-ben és az Európa Tanácsban is népirtásként akarta elismertetni a holodomort, de ez nem járt sikerrel, mivel éhínség nemcsak Ukrajnában volt, hanem a Szovjetunió más területein is, ráadásul arányait tekintve Kazahsztánban járt a legtöbb áldozattal.
Viktor Janukovics 2010-es hatalomra jutása után kijelentette, hogy nem népirtás volt a holodomor, hanem a Szovjetunió népeinek közös tragédiája.
Megdöbbentő azonban Oroszország passzivitása a kérdésben. Oroszország talán ajánlatot tehetett volna Ukrajnának, Kazahsztánnak, esetleg Belarusznak, hogy közösen emlékezzenek meg az áldozatokról. Ezt diktálták volna humanitárius szempontok is, de ezzel semlegesíteni lehetett volna a holodomor-tematika oroszellenes élét is.
Moszkva azt sem vette észre, az ukrán társadalom, s különösen a középosztály, szembefordult Viktor Janukovics klánszerű, korrupt hatalmi rendszerével. Ebben a kontextusban az orosz kísérlet, hogy betagozzák Ukrajnát a Vámunióba, szikrának bizonyult, mely robbanást idézett elő. Moszkva gazdasági és politikai támogatást nyújtott a EU-val való társulási megállapodást felfüggesztő Janukovicsnak, amit sokan úgy értékeltek Ukrajnában, el akarják lopni az ország európai álmát. Különösen aktívan reagált a fiatalság. Igaz, hogy a Majdan legelszántabb harcosai a különböző nacionalista csoportosulások voltak, de mögöttük ott nyomultak a diákok, fiatalok.
A kijevi államcsínyt követően Oroszország elcsatolta a Krímet, és támogatta az oroszbarát mozgalmat a Donbasszban. Moszkvát váratlanul érte a Nyugat szankciós politikája.
A beavatkozás következtében Ukrajnában az Oroszországhoz pozitívan viszonyulók aránya drámai mértékben, 88 %-ról 48 %-ra csökkent 2013 és 2015 között.
Az ukrajnai válság nagy nyertese az USA. Oroszország és Európa, Oroszország és Ukrajna közé hosszú időre sikerült éket verni, ami régóta stratégiai célja a Fehér Háznak. Megnőtt Amerika népszerűsége Ukrajnában. Az amerikaiak azonban évek óta dolgoztak azon, hogy a nyugati értékeket népszerűsítsék Ukrajnában, különösen a fiatalok között. Civil szervezetek, vallási egyesületek (például a baptista egyház) sokasága munkálkodott ezen teljesen legális módon. Sok ukrán fiatal kapott ösztöndíjat az USA-ba, Kanadába. Az amerikaiak – ellentétben az oroszokkal – az ellenzékkel is együttműködést építettek ki. Így aztán a „forradalom” idején már megvoltak azok az emberek, akiket hatalmi pozícióba lehet juttatni, és akik készek a Nyugatnál is keményebb oroszellenes politikát folytatni.
Ukrajna után hasonló helyzet fordulhat elő más, Oroszországhoz közeli posztszovjet országokban, mint Belarusz, Örményország, Kazahsztán, Kirgizisztán. Oroszország ugyanazokat a hibákat követi el, mint Ukrajna esetében. Csak a rezsimekkel működik együtt, nem érdekli, mi zajlik a társadalomban, nem épít ki kapcsolatokat az ellenzékkel. Eközben ezekben az országokban – kivéve Belaruszt – számos nyugati szervezet működik, elsősorban a fiatalok között népszerűsítve a nyugati értékeket.
Oroszország legnagyobb problémája, hogy nem tud vonzó alternatívát nyújtani. Társadalmi-gazdasági és politikai értelemben a nyugati modell sokkal vonzóbb, mint az orosz hatalmi vertikál. Ez részben összefüggésben van az orosz belpolitikai helyzettel is. Az orosz vezetés igyekszik korlátozni a nyugati, vagy annak tekintett civil szervezetek tevékenységét, blokkolva ezzel saját civil szférájának fejlődését is, megfosztva ezzel Oroszországot az egyik leghatékonyabb „soft power” fegyvertől.
Oroszország nem tesz eleget a FÁK országok fiataljainak megnyerésére. Épp ellenkezőleg, az Oroszországba érkező vendégmunkásokat sokszor ellenséges légkör fogadja, holott ők lehetnének az orosz nyelv és kultúra népszerűsítői odahaza. Nem fordítanak elég figyelmet az orosz nyelv terjesztésére a FÁK országokban.
A stratégiai tervezést ellehetleníti a bürokratikus apparátus dominanciája. A bürokratikus gondolkodás taktikai jellegű feladatok megoldását teszi lehetővé, a stratégiai tervezés viszont tudományos-intellektuális felkészültséget igényel. A jelenlegi Oroszországban azonban a tudományos kapacitás és gondolkodásmód bürokraták általi alávetését láthatjuk.
Veresége ellenére Oroszország még rendelkezik eszközökkel Ukrajnában. Az ukrán gazdaság nem tud boldogulni Oroszország nélkül. Az oroszellenes propaganda ellenére Kelet-Ukrajnában még mindig sokan pozitívan viszonyulnak Oroszországhoz.
Oroszország láthatóan arra vár, hogy a jelenlegi kijevi vezetés megbukik a gazdasági-politikai nehézségek miatt. Lehet, hogy így is lesz. De minél tovább tart a háború Kelet-Ukrajnában, annál nagyobb lesz Oroszország pozícióvesztése Ukrajnában.
(Vlagyimir Csernyega, Ukrainszkij urok, globalaffairs.ru, 2015. 07. 22.)
