OROSZVALOSAG.HU


Belkovszkij sötét jóslatai 

  |  2015-02-15 10:16:12  |  
Oroszvilag.hu

Belkovszkij sötét jóslatai 

Addig nem lesz béke, míg a Nyugat meg nem állapodik Putyinnal az érdekszférák felosztásáról? 

 Belkovszkij sötét jóslatai 

Sztanyiszlav Belkovszkij orosz politológus február 13-án az Echo Moszkvi rádiónak interjúban fejtette ki aggasztó gondolatait Oroszország jövőjéről, az ukrajnai válságról.

Mint elmondta, a mai független Oroszország a Szovjetunió széthullása eredményeképpen jött létre 1991-ben, az Oroszországi Föderáció a Szovjetunió ellenében vált függetlenné, szemben állt vele. Megkülönböztette Oroszországot a Szovjetuniótól, hogy ideológiailag semleges volt; hogy nem elzárkózásra törekedett a világtól, hanem integrációra; továbbá, hogy míg a Szovjetunióra alacsony korrupció és domináns hadiipar volt jellemző, a mai Oroszország tekintetében ennek pont a fordítottja igaz.

Vlagyimir Putyin Jelcin politikájának örököse volt. Megpróbálta Oroszországot integrálni a Nyugatba, mindent megtett, hogy végigvigye Jelcin örökségét, de folyamatosan elutasításba ütközött, aztán rájött, hogy ebből nem tud kihozni semmit. Ebben a helyzetben pedig „a halál is jobb, mint az élet.” Putyin politikája zsákutcába jutott, ezért most „a pusztulást provokálja” Belkovszkij szerint.

Putyin környezete érzékeli ezt a kritikus helyzetet. A mostani oroszországi elit még az 1990-es években alakult ki, Putyin elnöksége előtt. Putyin néhány éve az Oroszországi Történelmi Társulat egyik rendezvényén arról beszélt, hogy az oroszországiak szerint a mai korszak a legjobb Oroszország történetében. Ebből arra lehet következtetni, hogy Putyin saját magát az orosz történelem legnagyobb alakjának tekinti.

A 2014-es szocsi olimpia azt a célt szolgálta, hogy a Nyugatot lenyűgözze. A nyugatiak azonban ignorálták ezt a nagy ünnepet, ráadásul éppen az olimpia zárónapjára időzítették a kijevi puccsot. A Nyugat becsapta és megalázta Putyint.

Putyin taktikai értelemben mindenkit legyőzött, az ő taktikai győzelmének tekinthető a Minszki megállapodás. Putyin demonstrálta, hogy nélküle nincs béke Ukrajnában.

Stratégiai értelemben azonban Oroszország vesztes. Még tíz éve Oroszország abban a helyzetben volt, hogy a posztszovjet térség nyugati integrációs törekvéseinek vezetője legyen, ma csak azt tudja nyújtani, hogy a sírba löki a vele egyet nem értőket.

Belkovszkij szerint a mostani Minszki megállapodás semmiben nem különbözik a szeptemberitől. A megállapodást nem írták alá a legfontosabb személyek, az aláíróknak nincsen kompetenciájuk a szerződés betartására. Nem kérhető számon senkin sem a felelősség. A megállapodásnak az egyetlen célja az volt, hogy megnyugtassa Európát, de Belkovszkij szerint rövidesen kiújulnak a harci cselekmények. Az ukrajnai háború azt követően éleződött ki, hogy elmaradt a tervezett asztanai béketárgyalás és Putyint nem hívták meg Auschwitzba, és addig nem is lesz béke, amíg a Nyugat nem hajlandó közvetlen tárgyalásokba bocsátkozni az orosz elnökkel az érdekszférák felosztásáról.

Az egész ukrajnai helyzet zsákutcába került. A Minszki megállapodás csak időnyerést jelent Sztanyiszlav Belkovszkij szerint. Oroszországra is nehéz idők várnak, mert a jelenlegi „lefagyasztott” politikai rendszer képtelen az önkorrekcióra, még elvileg nincsenek meg a mechanizmusai egy esetleges reformnak. A politológus szerint 2017 márciusában fog fordulat bekövetkezni az orosz politikában, abból kiindulva, hogy az elmúlt évszázadban 32 éves ciklusonként (1921, 1953, 1985, 2017?) döntő változások zajlottak az orosz történelemben....

 

Cimkék: Putyin, Oroszország, Minszki megállapodás, Belkovszkij, Nyugat,
Országok: Ukrajna Oroszország
Megosztás:
Add a Facebook-hoz

 

Oroszvalosag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat