Az olaj árának esése, az orosz gazdaság gondjai apropót jelentenek, hogy áttekintsük az orosz gazdaság közelmúltjának történetét – írja Vlagyiszlav Inozemcev a Vedomosztyiban.

Oroszországot is elérte az olajátok, ez a természeti katasztrófa. 1999-ben 19,97 dollár volt az olaj ára, a kitermelés 304,8 millió tonna. 2000 és 2013 között Oroszország 2,753 trillió dollárt keresett az olajon.

Mivel az olaj majd kétharmada külföldi exportra ment, Oroszország az olajexport révén 1,8 trillió dollárt keresett, s ehhez jött még a 2,1 trillió dolláros, gázexportból származó jövedelem.

Mit kezdett Oroszország ezzel a pénzzel? Milyen hatással voltak az olajjövedelmek az ország életére?

Az olajeső jól látható módon meghatározta az ország politikai életét. A 2000-2013 közötti időszak a következő periódusokra osztható:

1) Az Európa-barát Putyin politikája. Ennek szimbolikus aktusa volt a fiatal orosz elnök Bundestagban elmondott beszéde. Oroszország a posztmodern Európával akart együttműködést keresni, formálódni kezdett egyfajta Párizs-Berlin-Moszkva tengely. Ez a korszak 2004-ig tartott. Ezen időszak alatt az olajeső mértéke 133,7 milliárd dollárt tett ki (kevesebbet, mint egyedül a 2005-ös évben), évi átlagban mindössze 33,5 milliárd dollárt.

2) Ahogy az olajárak magasabbra szöktek, Putyin is magabiztosabb lett. Kijelentette, hogy a Szovjetunió bukása a 20. század legnagyobb  geopolitikai katasztrófája volt, 2007-es müncheni beszédében „helyretette” a Nyugatot.

Az olajárak növekedésével együtt egyenes arányban zajlott a hatalmi monopólium kiépítése, a politikai konkurencia felszámolása. Putyin egy olyan többpártrendszert épített ki, mint amit az NDK-ban látott az 1980-as években. A Kreml igyekezett a természeti erőforrásokat az állam kezében összpontosítani. Ebben az időszakban, 2005 és 2008 között az olajeső 894,4 milliárd dollárt tett ki, évente 223,6 milliárd dollárt.

3) A putyini vezetés harmadik időszaka 2011 végétől napjainkig (2013 végéig számolva). Ekkor magasabb volt az olaj átlagos ára, mint 2008-ban, a válság előtt (110 versus 97 dollár). Putyin ekkor úgy érezhette, nemhogy otthon, de külföldön se állíthatja meg senki. Ebben az időszakban Oroszország 1,3 trillió dollár olajesőhöz jutott (394 milliárd dollár évente), ami több, mint 2008-ban (bár 2008-ban voltak olyan időszakok, amikor formálisan magasabb volt az olaj ára).

A magas olajár tehát becsapta, félrevezette Oroszországot. Ez magyaráz mindent, a hatalmi vertikált, a kényre-kedvre változtatott választási szabályokat.

A putyini vezetés más stratégiát is választhatott volna: ipari-tudományos fejlesztésekben gondolkodhatott volna, mint az USA; turizmusban, mint az arab sejkségek; ehelyett maradt Venezuela, Angola, Nigéria útja: kiszolgáltatott gazdaság, gigászi szociális egyenlőtlenségek, hatalmaskodó, korrupt bürokrácia.

Hasonló felelőtlen gazdálkodás ott fordul elő, ahol az ország élére „véletlen emberek” kerülnek, ahol az elit nem meritokratikus. A puccsokkal hatalomra került nigériai vezetőket mit érdekli az ország sorsa? Az autóbuszvezetőből véletlenül elnökké vált venezuelai államfőtől milyen stratégiát lehet várni? Vagy éppen a KGB-s tiszttől, aki jókor volt jó helyen 1999-ben?

(Vlagyiszlav Inozemcev: Sto szgyelala nyefty sz Rosszijej?. Vedomosztyi, 2014. 12. 16.)