Az elmúlt hónapokban új korszak kezdődött a posztszovjet térség történetében – írja Fjodor Lukjanov a Rosszijszkaja Gazetában megjelent cikkében. Megalakult az Eurázsiai Gazdasági Unió, Ukrajnában konfliktus tört ki, Moldova, Grúzia aláírhatják a társulási megállapodást az EU-val, Abháziában hatalomváltás következett be. E történések mögött egy új korszak kezdete sejlik fel.

A posztszovjet térség történetében az első szakasz a Szovjetunió felbomlása  az 1990-es évek közepéig tartott. Néhány ország kemény konfliktusokon ment keresztül. Tadzsikisztánban véres polgárháború robbant ki, Oroszország az Észak-Kaukázus megőrzéséért folytatott háborút. Néhány ország (Azerbajdzsán, Moldova, Grúzia) de facto megcsonkult. A posztszovjet térségért vívott geopolitikai harc látens maradt. A Nyugat el volt foglalva Közép-Európa „lenyelésével” és a globális hegemónia megerősítésével, és óvakodott bemerészkedni a posztszovjet térség útvesztőibe.

Az 1990-es években a posztszovjet térség államai kezdtek talpraállni. Megélénkült a geopolitikai versengés, különösen azt követően, hogy a NATO keleti bővítése elfogadottá vált. Oroszország az évtized végére az összeomlás szélére került, de meghatározó szerepét így is megőrizte.

A 2000-es évek elején már határozottan körvonalazódott az egyes országok Oroszországhoz való viszonya. Az egyik pólust Belarusz képviseli (bár Lukasenko ügyesen lavírozik, és ki tud harcolni országa számára kedvező preferenciákat Oroszországtól); a másikat, az Oroszországgal való teljes szembenállást Mihail Szaakasvili Grúziája testesítette meg. Különös eset Ukrajna, mely a „narancsos forradalom” után megpróbált az euróatlanti világ felé orientálódni, a kísérlet azonban megbukott. Azerbajdzsán az Oroszországgal konkurens energetikai projektjeivel ténylegesen szintén az Egyesült Államok oldalára állt, bár ezt nem deklarálta.

A 2008-as grúz-orosz háború jelezte, hogy Moszkva erőt is kész bevetni, hogy megállítsa a posztszovjet államok éles nyugatbarát fordulatát, de a Szovjetunió utódállamainak „többvektorú” külpolitikája az orosz győzelemmel végződött háború után is megmaradt.

A 2013-as ukrajnai válság újabb fordulópontot jelez. A társulási megállapodás az EU-val választás elé állította Kijevet, a külső erők harca szakítópróbaszerűvé vált. 

A posztszovjet országoknak most választaniuk kell, hova orientálódnak. Csak azon államoknak van lehetőségük manőverezni, melyek viszonylag gazdag természeti erőforrásokkal rendelkeznek, mint Azerbajdzsán, Türkmenisztán, Üzbegisztán.

A „geopolitikai pluralizmus” ideje véget ért. Ezt jelzi, hogy Örményország elkötelezte magát Oroszország mellett, Grúziát viszont Oroszország már nem állítja meg, Tbiliszinek már „nincs mit vesztenie”.

(Fjodor Lukjanov: Konyec mnogovektornosztyi, Rosszijszkaja Gazeta, 2014. 06. 04.)