Január 24-én volt Lenin halálának 90. évfordulója. Felmérések szerint az oroszok többsége azt szeretné, ha a vezér múmiáját végre elszállítanák a mauzóleumból a temetőbe. Ugyanakkor sokan vannak azok is, akiknek Lenin teste és ügye még mindig túlságosan drága - írja a gazeta.ru cikke.

Szociológiai felmérések eredményei szerint az oroszok 70%-a nem szeretné, ha Lenin teste a mauzóleumban maradna. Közöttük vannak a szentimentális pravoszláv társadalom képviselői és a liberális értelmiség idősebb tagjai, illetve az ő gyerekeik – akiknek „valahogy furcsa úgy ülni egy kávézóban, hogy tőlük két lépésre egy épületben ott fekszik egy holttest, vagyis a vezér múmiája.”

Formális szempontból a mauzóleum egy múzeum, Lenin pedig egy kiállítási tárgy. A kérdés lényege valójában az, hogy Lenin jelenléte túlságosan erősen emlékeztet mindenkit az elmúlt 70 év „vörös tapasztalatára”, egy új, a jelenlegitől alapjaiban különböző világban való reménykedésre. Az eltemetés ennek az emléknek a végleges eltörlését, a stigmától való megszabadulást, a történelem tragikus torzulásáról való megfeledkezést jelentené, és annak beismerését, hogy az oroszok teljes egészében visszatértek a „normális civilizációba”.

Érdekes kideríteni, hogy kik alkotják a kisebbséget, kik ellenzik Lenin eltemetését, és mit jelent a Lenin-jelenség ezeknek a csoportoknak?

Az első csoportba tartoznak a vörös-patrióták, akik mindenekelőtt olyan idős emberek, akik életük nagy részét a szovjet korszakban élték le. Lenin számukra egy addig nem létező, egyedülálló egalitárius nagyhatalom megteremtője, amelyben az egyenlőség fontosabb volt a szabadságnál, és mindenki egyetlen kollektív misszióban egyesült. Lenin modernizációs programjában az elitek szerepének csökkennie kellett, és a mindenki által létrehozott javakhoz való széleskörű hozzáférésnek pedig növekedni. Ebben a megközelítésben Lenin Sztálin előfutára és a fehér patrióták történelmi hőseinek antitézise.

A stabilitás hívei, konzervatív szemléletű emberek alkotják a második csoportot. Teljes egészében képesek Putyinnal szimpatizálni bármilyen minimum reformok meghozatalának körülményei között. Az 1990-es évek negatív tapasztalataiból levonták saját tanulságaikat, mindenekelőtt azt, hogy a nagy változások általában a legrosszabb kimenetellel járnak. Ha a hatalom megszokott életkörülményeiken akar változtatni, elfogja őket a nyugtalanság. Lenin eltüntetését a nyugdíjkorhatár emelésével és az áram kikapcsolásával hozzák összefüggésbe. Nehezen tudják elképzelni, hogy az ukrán nacionalisták szemében Lenin a „moszkovita megszállás” szimbóluma, és nem egyszerűen a közös múlttal való kapcsolatot jelenti. A szimbolikus tér megőrzése biztosítja a pszichológiai komfortérzetet. Egy Lenint ábrázoló szovjet plakát felidézi bennük az élet kényelmes kiszámíthatóságát, ami a piaci spontaneitás és versengés világában számukra elveszett.

A harmadik csoportba a radikálisok tartoznak, a nemzeti-bolsevikok, különféle lázadó szubkultúrák képviselői, olyan emberek, akik hajlamosak a társadalmi rendszer anarchista felfogására. Számukra Lenin egy szélhámos (трикстер), aki sikeresen befogta a szelet vörös vitorlájába. A világos káosz sikeres ügynöke egy sötét rend világában, aki egy olyan emberiségről álmodott, ahol nincs helyük apolitikus nyárspolgároknak. A radikálisok gyakran turisztikai érveket is hoznak: az üvegbúra alatt fekvő Lenin különlegessé teszi az oroszokat, hiszen ilyen sehol máshol nincsen, a külföldiek számára egzotikus, menő dolognak számít. A vezér eltűnése a Vörös térről unalmasabbá tenné az orosz világot.

A negyedik csoportba a marxista értelmiség és a szélsőbaloldali bohémvilág új generációja tartozik. Számukra a politika nem az esti híreket jelenti, hanem azt, amiről a manapság divatos filozófusok írnak, (például Szlavoj Zsizsek és Alain Badiou). Lenin az ő verziójukban ritka és értékes példája a hatalmon lévő filozófusnak. Nem abban az értelemben, hogy a hatalom tette volna őt valódi filozófussá, hanem pont ellenkezőleg: a Lenin által helyesen kiválasztott filozófia a kezei között alakult konkrét politikai gyakorlattá, és vezetővé tette őt a korábbi elitekkel szemben. Számukra a társadalom a fontos: a tömegek lenini mobilizációja, a társadalmi liftek rendszere. A bolsevizmus, mint a szolidaritás új formája, ami nem az általános félelemre és a közös ellenség iránti gyűlöletre épül, hanem az általános, jó előre megtervezett munkára. Ezek az új baloldaliak hangsúlyozzák az 1917-es események nemzetközi jellegét. Lenin eltemetését úgy fogják föl, mint a jövőbeli jobboldali, monarchista értékek beköszöntét.

Leninnek napjainkban is túlságosan nagy jelentősége van. Az orosz társadalomban láthatóan különféle nézetek léteznek Lenin örökségét illetően, eltemetése jelentős szimbolikus váltást hozna, sorsa azonban elsősorban a hatalmi-ideológiai érdekektől függ.forrás: gazeta.ru http://www.gazeta.ru/comments/2014/01/21_x_5857945.shtml

Krausz Tamás a következő kiegészítést tette a cikkhez:

Lenin eltemetése, amelyet 1991 óta terveznek, valójában három dolgot jelent.

1.      Az új tekintélyuralmi hatalom új nemzetállamot épít, amelybe nem fér bele Lenin internacionalista és mélyen forradalmi-egalitariánus hagyománya. Már az új címer is jelzi a monarchista-pravoszláv szellemi restauráció törekvéseit, az orosz „nemzeti kapitalizmus”, bocsánat, piacgazdaság dicsőségét. Leninből – Sztálinnal ellentétben – nem lehet tisztán nagyhatalmi politikust faragni. Lenin eltemetése tehát egy baloldali, rendszerellenes alternatíva eltemetése.

2.      Az antikommunista liberális értelmiség fő ellenségét nem a mai konzervatív, tekintélyuralmi rendszerben látja, hanem még mindig a „kommunizmusban”, amelynek Lenin a leginkább elfogadható szimbóluma szerte a világon. A liberális – pravoszláv konzervatív szövetség ebben a szimbolikus cselekedetben tehát egymás szövetségese, hiszen az új uralkodó osztály tagjai és szolgálatában álló értelmiség széles csoportjai meg kívánják őrizni a  „Lenin állama” időszakában felhalmozott állami tulajdon magán-kisajátításából származó vagyonokat, hatalmi, kulturális privilégiumokat.

3.      Az új hatalom szeretne leszámolni az antikapitalista tartalmú szovjet patriotizmus azon elemeivel, amelyek a szociális kérdést mindenek fölé helyezik. Ez a patriotizmus Lenint nem kívánja a feledés homályába rejteni, hiszen ez az ő hagyománya.

Egyébként a „temetni akarók” 70 %-os számaránya nyilvánvaló manipuláció, annak a médiának a manipulációja, amely a fennálló hatalmi szövetség jegyében el akarja temetni Lenint és a Vörös térből valami olyasmit szeretne csinálni, mint az Orbán-rezsim a Kossuth térből, vagyis saját „keresztény-nemzeti” hagyományát szeretné „történetileg-szimbolikusan” beteljesíteni.