Az utóbbi években nem egyszer merült fel az Észak-Kaukázus – azaz a hét köztársaságot magába foglaló Észak-Kaukázusi Szövetségi Körzet szövetségi támogatástól való megvonásának kérdése. Az orosz közvélemény megosztott, bár ijesztően magas az „Elég a Kaukázus etetéséből!” szlogen támogatóinak tábora. Szergej Markedonov, Kaukázus-szakértő, a Rosszija v globaljnoj politiki hasábjain a mellett érvel, hogy ez a térség Oroszország számára lehet egyrészt az egységet erősítő elem, de másfelől veszélyes határterület, ami akkor is kihívás marad Moszkva számára, ha az végül az „etetést” túl költségesnek tartja majd.

Az orosz társadalom egyre negatívabban ítéli meg az Észak-Kaukázust, amely éles ellenszenv a statisztikában rendszerint egy-egy nagy visszhangot kiváltó terrorcselekmény után figyelhető meg. Azonban hiba lenne azt állítani, hogy kizárólag a merényletek miatt alakul ki az oroszok észak-kaukázusiakkal szemben tanúsított ellenérzése, hiszen a Levada-központ felmérései rámutattak a negatív tendenciára: míg 2011 februárjában a megkérdezettek 18%-a támogatta az Észak-Kaukázus leválasztását Oroszországról, addig 2013 októberében az említett szlogen támogatóinak száma már 71% volt, továbbá a válaszadók 63%-a tartotta szükségesnek a vendégmunkások regisztrációjának szigorítását.

Egyrészről a szakértői közösségek beszélnek xenofóbiáról, másrészt – előbbivel szoros összefüggésben – „birodalmi tradícióról” és „nagyhatalmi sovinizmusról” is. A Kaukázus északi részének megértése ezzel szemben sokkal komplexebb megközelítést igényel.

Egyrészt az Észak - Kaukázusra mint régióra úgy tekintenek, mint veszélyforrásra és politikai instabilitás forrására, amely a terrorista merénylők kiindulópontja és a radikális iszlámisták bázisa. Pedig van miért aggódni az ország többi részének is, hiszen a mai Észak-Kaukázus sikeresen „exportálja” az instabilitást más régiókba, a Volga-Urál régióban jelentősen megnőtt a radikális eszméket vallók befolyása. Másodsorban orosz népesség aránya a szövetségi körzetben egyre csökken, Adigeját kivéve a többi hat köztársaságban 1,92 százalék (Csecsenföld) és 0, 78% (Ingusföld) közé tehető az oroszok aránya a köztársaság többi etnikumához képest. Harmadrészt, az észak-kaukázusi köztársaságok rendkívül rossz állapotban vannak mind gazdasági, mind szociális szempontból. Rendszerint ezek a köztársaságok foglalják el az első helyet a munkanélküliségi rátát tekintve (2012-ben az ÉKSZK 14,6 %-os mutatóval volt az első) is. Negyedrészt, egyre szembetűnőbb, hogy az utóbbi években egyre kevesebbet vesz részt ez a körzet az egész országot érintő, föderációs folyamatokban. Ennek kiváló mutatója a katonai szolgálat, ahol rendkívül alacsony számmal szerepelnek, holott például Dagesztán egyike Oroszország „legfiatalabb” köztársaságainak, mégis csak néhány száz ember jelentkezett szolgálatra. Ötödrészt, Moszkva a ’90-es évek háborúi után nemcsak visszaszerezte Csecsenföldet, de mint a szövetségi vezetéssel való példás együttműködés szimbólumává is formálta. A kétségtelenül pozitív történések ellenére (kevesebb terrortámadás, a vérbosszú megszüntetése stb.) a látszólagos pacifikációnak azonban ára volt, mégpedig az, hogy Csecsenföldön mára de factosajátos rezsim alakult ki. Kadirov elnök sajátos rendteremtése pedig sokszor ellentmond a szövetségi törvényeknek, sőt, korlátozza is azok érvényesítésének lehetőségét.

Markedonov szerint semmiképpen sem lenne pozitív kimenetele annak, ha az Észak-Kaukázus nem maradna a föderáció része. Egyrészt ez nem állítaná meg a migrációt, sőt annál valószínűbb a „háború mindenki ellen” állapot kialakulása a térségben. Több eddig kevésbé tárgyalt problémát hozna felszínre és precedenst teremtene a soknemzetiségű Oroszország más köztársaságai számára is. Sok más okból sem szerencsés a szeparatizmus politikája, de ellene dolgoznak a gazdaság érdekei és a piaci mechanizmusok, a földrajz és a demográfia is. A szakértő szerint Oroszország fő feladata ma az, hogy ténylegesen, s ne csak névlegesen jelenjen meg a térségben és az észak-kaukázusi köztársaságok szociális-gazdasági, valamint demográfiai problémáit enyhítő megoldásokat adjon. Az ország felvirágoztatásához persze ez kevés, az orosz nemzetiségi politika gyökeres átalakítása és az állami mechanizmus egészének átalakítása is kell hozzá.

(Szergej Markedonov: Hvatyit kormity kogo?, globaaffairs.ru, 2013.12.06.)