Az orosz politikai elit az utóbbi időben az ország modernizációját szorgalmazó, tipikusan a posztszovjet realitásokat tükröző törvényjavaslatokat fogalmaz meg.

A posztszovjet térség országai azonban messze vannak a modernizációtól, még olyan technikai jellegűtől is, mint amilyen a medvegyevi modernizációs kísérlet volt – írja Mihail Minakov kijevi egyetemi tanár a Vedomosztyiban megjelent cikkében.

A modernizáció ugyanis nem politikai játszmák függvénye. A modernizáció hosszú, kulturális folyamat, egy meghatározott értékrendszer mindennapivá válása. A posztszovjet térségnek nevezett terület nagyobb részén a modernizáció s a 17. század végén kezdődött és a 20. század végéig tartott.

A modernizáció a tradicionális társadalmak meghaladását, racionalizmust, fejlett oktatási rendszert feltételez. A politikai intézmények a „misztikus jog” helyett az állampolgári jogokon alapszanak. A modernizáció eredményeképpen az emberiség a tudományos, technikai, ipari, szociális fejlődés új korára került.

A 20. század végétől azonban a posztszovjet térség a nyugati modernizációval szembeni alternatív demodernizáció globális laboratóriumává vált.

A szovjet modernizáció megsemmisítette a társadalom tradicionális alapjait. A posztszovjet térség államainak elitjei „új tradíciókat” építenek: megjelent az etnonacionalizmus, tribalizmus (Grúzia, Tadzsikisztán). Egyesek alacsony hatásfokú birodalmi projektekbe ölik erőforrásaikat (Oroszország). Mások a polgári nacionalizmus (Belarusz) vagy egyfajta nacionalista teokrácia (Türkmenisztán) mentén építkeznek. Egyszóval, mindenki a múltban keresi a gyökereket.

A demodernizáció jele például a tanárok klienssé lefokozása, az akadémia „reformja”, áltudományok (pl. parapszichológia) költségvetési támogatása.

A modern politikai intézmények jellegzetessége a hatalmi ágak szétválasztása, a professzionális államigazgatás megteremtése, a helyi autonómiák támogatása. A posztszovjet térségben zajló demodernizáció éppen az ellenkezőjét valósítja meg: a hatalmi ágak egy hatalmi vertikálban folynak össze, a bürokraták tulajdonossá válnak. A hatalom kontroll alatt tarja az autonóm szervezeteket. A javakat a klientúra számára osztogatják szét.

A gazdaságban a modern vállalkozások háttérbe szorulnak. A nagy állami korporációk válnak a javak elosztásának csatornáivá. A javakat pedig a kliensek kapják.

A posztszovjet elitek érdekeltek abban, hogy demodernizációs rezsimjeiket egységes infrastruktúrba kössék – ezt a célt szolgálja a Vámunió – véli Minakov.

(Mihail Minakov: Demogyernizacia na prosztransztve bivsego SZSZSZR, Vedomosztyi, 2013. 11.15.)