Konsztantyin Remcsukov, a Nyezaviszimaja Gazeta főszerkesztője írásaiban gyakran figyelmeztet a globális hatások jelentőségére az orosz politikában.

A globalizációnak már a Szovjetunió felbomlásában is meghatározó szerepe volt. Az emberek igényeiket a globális mércéhez kezdték igazítani, s ezt szembeállították a szovjet realitásokkal: nem akartak szovjet cipőt, szovjet ruhát hordani, s a ’80-as évekre mind nyilvánvalóbbakká lettek a hiánygazdaság ellentmondásai.

A ’80-as évek végén az emberek többsége azt hitte, az áttérés a piacgazdaságra könnyű lesz és egycsapásra megold mindent.

A kapitalizmus egyetlen nap alatt köszöntött be Oroszországban, 1992. január 1-jén. Az új kapitalisták minden tapasztalat és féket jelentő hierarchia nélkül vetették bele magukat az új világba. Ezek a vertikális hierarchiát nem ismerő új kapitálisták lettek az első „horizontális emberek” Oroszországban.

A 2000-es évekre kialakuló középosztály intenzív fogyasztásba kezdett, kialakult egy egész „horizontális társadalom”, mely viszont ellentétbe került a „vertikális emberekkel”, azzal a közeggel, amely szigorú vertikális hierarchia mentén szerveződött, szocializálódott. A hatalmi vertikál, a központosított hatalom, az erőforrások koncentrációja, a feltétlen engedelmesség a központnak (Moszkvának) már évszázadok óta az oroszországi fejlődés és sikerek zálogának tetszik.

Ez a hatalmi vertikál lenne a „sajátos orosz út”. Fennállása során az orosz központosított hatalom mindig fenntartotta magának a jogot, hogy eldöntse, mi a jó és mi a rossz a népnek, mi a helyes és mi a helytelen.

A 2008-ban kitört globális válság visszavetette a középosztály fogyasztását. Sokan elvesztették korábbi egzisztenciájukat és a hatalmi vertikált vádolták a kialakult helyzet miatt. Sokan, választ keresve kérdéseikre, az internet világában merültek el, így bővítve a horizontális társadalmat. A „horizontális emberek”, akik ahhoz voltak hozzászokva, hogy pénzért megkapnak bármit és azonnal, ezúttal demokráciát kezdtek követelni. A „horizontális emberek” nemcsak a jómódú középosztály képviselői, hanem az intellektuális tudás hordozói is, akik egyfajta szerény középosztálybeli létre vágynak. Szintén a „horizontális emberekhez” sorolhatók a baloldali forradalmárok és antiglobalisták is, akik szerint a forradalom a boldogsághoz vezető egyetlen igaz út. Oroszországban összesen 11-15 millió ember lehet, akik ehhez a „horizontális társadalomhoz” tartoznak. A Bolotnaja téren és a Szaharov proszpekten tartott ellenzéki tömegmegmozdulásokra a hatalom represszív jellegű inzézkedésekkel válaszolt, úgy mint, ellenzékiek megfélemlítése, törvények szigorítása, felerősödött a pravoszláv konzervativizmus. Mindez azt mutatja, hogy a vertikál nem képes kompromisszumra, de ugyanez elmondható a horizontális emberekre is. „Oroszország civilizációs sajátossága – hogy képtelen a kompromisszumra.” – véli Remcsukov. Azokat a vezetőket, akik kompromisszumra, engedékenységre hajlamosak, gyengének fogják fel. Erre jelent példát Gorbacsov, akit két oldalról is támadtak, egyrészt a reformerek, másrészt a konzervatívok. A legszomorúbb ebben a helyzetben, véli Remcsukov, hogy a „vertikálisok” és a „horizontálisok” is az „aki nincs velem, az ellenem van” filozófia jegyében gondolkodnak.

(Konsztantyin Remcsukov: Gorizontalnie ljugyi, Nyezaviszimaja Gazeta.)