Fjodor Lukjanov, a Rosszija v globalnoj polityike c. periodika főszerkesztője az Eurovíziós dalfesztivál tanulságairól írt gazeta.ru-n megjelent cikkében.

A politika és a show-business már régóta közel állnak egymáshoz – írja Lukjanov. A választási kampányok show-műsorokra emlékeztetnek, és a show-business képviselői is megjelennek a politikában, lásd pl. Beppe Grillót Olaszországban vagy Vitalij Klicskót Ukrajnában. Ezek a személyek nézettségüket próbálják politikai sikerré konvertálni, alternatívát kínálva az ideológiai vákuumban a politikában csalódott polgároknak. A show, tehát a külcsín válik magává a tartalommá. Ez teljesen érthető és megszokott fejlemény az átmeneti korokban, amikor a régi autoritások leomlottak, de az újak még nem jelentek meg.

A popnak is lehet politikai tartalma: erre bizonyíték Verka Szergyucska ukrán énekes ideiglenes száműzése a gazdag orosz telepiacról, miután Szergyucska nem sokkal az ukrajnai „narancsos forradalom” után „Russia, goodbye” címmel énekelt dalt.

A 2005-ös kijevi Eurovíziós fesztivált azzal vádolták, a hollandiai, az EU alkotmányáról szóló népszavazás sikerét akadályozta meg. A holland énekes nem jutott be a döntőbe, a holland társadalom pedig felháborodott azon, hogy a kelet-európaiak egymásra szavazgatnak.

Ebben az évben az Eurovíziós dalfesztivál új politikai síkra emelkedett. Maga az orosz külügyminiszter szólalt meg, amiért, úgymond, Azerbajdzsánban eltűntek az orosz énekesre adott szavazatok.

Azerbajdzsánban amúgy nagyon komolyan veszik az Eurovíziót. A BBC idéz egy azeri szakértőt, aki szerint az Eurovíziós szavazatok alapján van nagyobb esély a Nabucco gázvezeték, mint a transzadriai hálózat megépítésére. S valóban, a Nabuccóban részt vevő országok, Bulgária, Románia, Magyarország a maximális pontszámot adták Azerbajdzsánnak. A másik projekt résztvevői közül csak Görögország adott 12 pontot Azerbajdzsánnak, Albánia 7 pontot, Olaszország pedig 0 pontot adott az azeri versenyzőnek.

Alekszandr Lukasenko belorusz elnök szerint az egész Eurovíziós szavazás átpolitizált és elcsalt.

Az Eurovíziós fesztivál a mai formájában a poszthidegháborús korszak jelensége. Amíg csak Nyugat-Európában zajlott az esemény, semmilyen átpolitizáltsága nem volt. A ’90-es évek elején felbukkanó új államok számára szinte csak ez a fesztivál volt az egyetlen olyan esemény, amelyen demonstrálhatták európai mivoltukat. Míg az Európa Tanács vagy az EU különböző formális követelményeket támasztott, az Eurovíziós dalfesztiválon elég volt földrajzilag a kontinenshez tartozni.

Kelet-Európa a saját maga lelkületét vitte az Eurovíziós fesztiválba. A kelet-európai, egykor egy országba tartozó országok egymásra szavaznak, mint ez megfigyelhető a volt Jugoszlávia vagy Szovjetunió esetében. Másodszor: amikor Írország szavaz Litvániára, Portugália Moldovára, mindjárt világossá válik, hol élnek a volt szovjet köztársaságokból élő bevándorlók.

Míg régebben a katonai erő alapján versenyeztek, ma az emberek szívének és eszének megnyerése a cél. A humán tőke felvonultatása a legfőbb kritérium és vonzerő egy ország számára.

(Fjodor Lukjanov: Polityika popszi, gazeta.ru, 2013. 05. 23.)