A 2008-ban kitört világgazdasági válság szép lassan munkanélküliségi világválsággá vált. Márpedig a munkanélküli válságok gyorsan politikai válságokká alakulnak át – írja George Friedman Stratforban megjelent írásában.

A válság érintette Amerikát, Európát, és Kínát is, és középpontjában immár a munkanélküliség kérdése áll. A válság epicentruma Európa.

A hétvégén tartott olaszországi választásokon egy komikus pártja nyert. Az Öt Csillag Mozgalom az adósságfizetés megtagadásával kampányolt. Olaszországan radikális pártok törnek előre, melyek ellenzik a megszorítások politikáját.

Az európai elit viszont egyelőre a kiadáscsökkentésekben látja a stabilitás zálogát. Az önkorlátozás azonban recessziót okoz. A munkanélküliség növekszik. A politikai stabilitás megrendül. Ennek első jele az olaszországi választás.

Európában csak négy országban kisebb a munkanélküliség, mint 6 %. Ezek az országok Németország és szomszédai: Ausztria, Hollandia, Luxemburg. A közelebbi periférián a munkanélküliség már magasabb: Dánia 7,4 %, Nagy-Britannia 7,7 %, Franciaország és Lengyelország 10,6 %. A távolabbi periférián még rosszabb a helyzet: Olaszország 11,7 %, Litvánia 13,3 %, Írország 14,7 %, Portugália 17,6 %, Spanyolország 26,2 %, Görögország 27 %.

Németországnak is össze kellett húznia magát. A német GDP 51 %-az áruk és szolgáltatások exportjából áll, melyek fele az EU országaiba megy. Németország számára létkérdés az európai szabadkereskedelmi övezet fennmaradása. Ha megszűnik a szabad export lehetősége, a német export lecsökken, a munkanélküliség megnő. Az euró az az eszköz, melynek révén Németország saját akarata szerint bonyolíthatja le az európai kereskedelmet, miközben Európa többi országa vesztese a közös európai fizetőeszköznek. Kereskedelmi szaldójuk negatív Németországgal szemben, a válság kitörése idején nem tudtak saját erőikre támaszkodni. Ez adósságválsághoz vezetett, amely még tovább gyengítette pozícióikat, különösen, hogy az eurózóna tagjainak nincs lehetőségük saját pénzpolitika folytatására.

A probléma abban van, hogy a szabadkereskedelmi övezet egyetlen erős, exportáló gazdaság köré épült ki. A német erőfölény kibillenti egyensúlyából az egész rendszert.

Portugália, Spanyolország, Görögország szabadesésben van. A franciaországi munkanélküliség az ország déli régióiban koncentrálódik. Dél-Európában olyan mértékű a munkanélküliség, amely minden családot érint, robbanásveszélyes helyzetet idézve elő.

Az európai pénzügyi elit meggátolta a pénzügyi összeomlást, de ezzel csak mélyítette a szociális válságot. Európában növekszik a németellenesség. Az EU a „német blokkra” és Európa többi részére oszlik.

Az Európa motorját jelentő francia-német viszonyban feszültség észlelhető. Berlin a gazdasági szigort támogatja, Párizs a 11 %-os munkanélküliségével viszont a gazdaság élénkítésében érdekelt.

Az európai fasizmus abból eredt, hogy az európai elit nem mérte fel a munkanélküliség következményeit. A fasizmus ma ugyan nem létezik abban a formában, mint a ’30-as években, de megjelentek azok a pártok és mozgalmak, melyek a szegények, lecsúszott egykori középosztálybeliek nevében beszélnek. Egyre többen követelik a rendszer megváltoztatását.

Túlságosan nagy az érdekkülönbség Németország és Dél-Európa között. A munkanélküliségi válság politikai válság. Európára nem az adósság jelenti a legnagyobb veszélyt, hanem az, hogy el tudja e kerülni a munkanélküliség növekedéséből eredő problémákat.

(George Friedman: Europe, Unemployment and Instability, stratfor.com, 2013. 03. 05