Julija Latininya, aki újságírás mellett regényeket is ír, Borisz Sztrugackij halála kapcsán a modern irodalom furcsaságairól értekezett, és a népmegvető-tudálékoskodó kritikusokat ostorozta. Latinyina szerint a népszerűség és a magas esztétikai érték nem zárja ki egymást. Sőt, a jó irodalom olyan reflexió, amely releváns a társadalom szempontjából, és ennek megfelelően  képes tömegeket megszólítani.

Furcsa a mai irodalom – írja Latinyina. Vannak emberek, akik íróknak nevezik magukat és olyan könyveket írnak, melyeket senki nem akar elolvasni. Vannak aztán a professzionális kritikusok, akik elolvassák ezeket a könyveket, és ezek a kritikusok megmondják, hogy mi a jó és mi a rossz irodalom.

A kritikusok véleményét el kell fogadni, hiszen az embernek se ideje, se kedve nincs elolvasni ezeket a könyveket.

S hogy miért nem olvassák az emberek az ún. Nagy Könyveket? A kritikusok magyarázata egyszerű. Azért, mert az emberek csak „csőcselék”, „prolik”, hülyék (bydlo).

Egészen addig ez a séma működik, amíg nem jönnek olyan emberek, mint a Sztrugackij testvérek, vagy Tolkien és olyan könyvek nem jelennek meg, mint a „Piknik az árokparton” vagy a „Gyűrűk ura”.

És ekkor kiderül, hogy az irodalom kicsit más. Hogy az irodalom a mitológia közeli rokona és az írók által megalkotott világok addig élnek, amíg az olvasók azt használják. Pljuskin, Shylock, doktor Faust, don Rumata...

Hősök és történet nélkül nincs irodalom. A könyvnek olyannak kell lenni, ami kényelmes az olvasónak. Ahogy a szék is kényelmes kell legyen a rajta ülőnek. Egyetlen székgyártónak sem jutna eszébe olyan széket alkotni, amelynek hiányzik az egyik lába és a rajta ülőnek a saját kezével kell kitámasztania magát. És amikor nem veszik a széket, azt mondja a mester: az emberek hülyék. Nem értik meg zseniális újításomat.

Az is nyilvánvaló, hogy azok az irodalmi alkotások, melyeket ma nagyoknak tartunk, valaha a széles publikum számára íródtak. Szophoklész és Euripidész a publikum számára írták drámáikat, Shakespeare szintén a nagyközönségnek írt, az Iliasz a köznépnek szóló alkotás volt.

Igaz, voltak olyan korszakok a múltban is, amikor az elit és a populáris irodalom elvált egymástól. Például Athénban a második szofisztika korában elterjedt nézet volt, hogy az elit irodalomnak el kell válnia a népi irodalomtól. E gondolkodás eredménye pl. Rhodoszi Apolloniosz Argonautika c. műve. Vajon ez a fontosabb mű, vagy az Iliász?

Ennek megfelelően a Sztrugackij testvérek munkássága szintén a legnemesebb irodalomhoz sorolható. Az ő könyveiket nagyon jó olvasni – ezek valóban négy lábon álló székek (van bennük történet, hős, karekter, gondolat) és az irodalom klasszikusaivá válnak majd.

(Julija Latinyina: Cselovek, kotorij pridumal mir, Novaja Gazeta, 2012. 11. 23.)