Moszkvában – de egész Oroszországban - általánossá váltak azok az ingatlant bérbeadni kívánó és más jellegű apróhirdetések, melyeken a következő szavak olvashatók: „Kaukázusiaknak nem.” „Közép-ázsiaiknak nem.” „Csak szlávoknak.”

A lakást kiadók sokszor attól félnek, valójában nem két ember költözik be az ingatlanba, hanem a bérbeadó az egész rokonságot beköltözteti a lakásba. Félnek, hogy a halkszavú kaukázusi diák valójában terrorista.

A PublicPost orosz blogoldal Moszkvában élő kaukázusiakat kérdezett tapasztalataikról. Ezek a beszámolók rávilágítanak arra, mekkora szakadék tátong a moszkvai „őslakosok” és a bevándorló kaukázusiak világa között.

 

Szabina Ahmedova, 21 éves dagesztáni, taxidiszpécser: „Három éve, amikor Moszkvába költöztem, anyámnál éltem, a munkahelye kollégiumában – ő villamosvezető. Ám ott egy hétnél tovább nem lehetett lakni. Lakást kerestünk, először egy ügynökségen keresztül. De ahogy a munkatárs meghallotta, hogy dagesztániak vagyunk, az együttműködés megszakadt. Bár a regisztrációnk rosztovi, én és anyám is Rosztov megyében születtünk, Taganrogban. Amikor a nemzetiségünket kérdezik, s azt hallják, „Dagesztán”, egyesek azt mondják „Nem dolgozunk kaukázusi nemzetiségűekkel”, mások azt mondják, „Majd visszahívjuk”, de aztán soha nem telefonálnak.

Ezért magunk kerestünk lakást: anyám házról házra járt, kereste az apróhirdetéseket, kerestünk újságokban, interneten. Anyám szláv külsejű. Házról házra járt, kereste az apróhirdetéseket, odament öregasszonyokhoz, azt kérdezve, van-e valaki, aki lakást ad ki? Az öregasszonyok eleinte normálisan viszonyultak hozzá, feleltek a kérdésekre. Ám ahogy megtudták, hogy kaukázusi, azonnal visszakoztak.

Végül egy szobát vettünk ki, amit ismerősünkön keresztül találtunk meg. Hárman éltünk ott, én, anyám, apám. A másik szobát ebben a lakásban tadzsikok vették ki. 10-15-en éltek egy szobában, mi hárman a másikban. Az ő szobájukban nem voltak bútorok, a földön aludtak matracokon. Három hónapig éltünk itt, aztán úgy döntöttünk, elköltözünk. Egy ideig ismerősöknél laktunk, aztán úgy tűnt, jó lehetőséget találtunk. Megegyeztünk a tulajdonossal, aki, annak ellenére, hogy kaukázusiak vagyunk, kiadta a lakást. Ám ez az ember sokszor részeg volt, eljárt hozzánk, veszekedett velünk, azt mondta, megfogadta, hogy nem adja ki a lakást nem oroszoknak, és nekünk mégis kiadta. Sértegetett minket. Először is, másodszor is, aztán harmadszorra megkértük, hogy egy hónapban csak egyszer jöjjön, a pénzéért. Üvölteni kezdett. Az állandó feszültség miatt nem lehetett élni abban a lakásban sem, továbbálltunk.

Most egy szintén dagesztáni lánnyal és a nővéremmel egy kétszobás lakást bérlünk hármónk számára. Anyám visszament a kollégiumba. A kollégium annak a depónak a területén van, ahol dolgozik. Szeretnék vele élni. Az egy női kollégium. Tiszta, modern, új. Csak nők vannak. De nem engedik meg, mert a depóba nem mehetnek be idegenek.  

Alan Puhov, oszét, 24 éves, egy befektetési társaság elemzője, 8 éve él Moszkvában: A testvérem lakást keresett, és az ügynök kitűnő helyet talált: jó kerület, kert a gyereknek, minden jó volt. Ám a tulajdonos asszony azt mondta: kaukázusiakat semmiképpen nem akar. A testvérem mondja: „Szervezz találkozót az asszonnyal, majd én beszélek vele. Nem is a lakás miatt, hanem az elvek miatt.” Találkoztak. Azt mondja neki a testvérem: „Mi ez a nacionalizmus, miért nem akarja kiadni a lakást kaukázusiaknak? Itt állok – én kaukázusi vagyok. Mitől vagyok rosszabb, vagy jobb? Ott a kocsim, ebből is látszik az anyagi helyzetem. Mondja, mi az oka a nacionalizmusának? Azt hiszi, inni fogunk? Nálunk a családban senki nem iszik.” Az asszony számára ez kellemetlen volt, ezért aztán mégis kiadta a lakást. Már két éve bérli [a testvérem].

Nekem soha nem volt problémám ebben a kérdésben. Az ügynökésgi munkatársak mind azt mondták, hogy a beszédem alapján szláv vagyok. Akcentus nélkül beszélem az oroszt. Ám a kitalált nevektől és történetektől elálltam. Látszik rajtam, hogy kaukázusi vagyok. Megmondtam nekik, hogy oszét vagyok, és kaukázusi külsőm van. Azt felelték: „Ez rossz. Ez nagyon rossz.” De mégis, ha azt mondod, Oszétiából jöttél, könnyebb a helyzeted, mintha azt mondanád, hogy Dagesztánból vagy Ingusétiából való vagy. Ha Oszétia, Kabardföld, nyugodtabban reagálnak. Mert valakinek mindig van ismerőse Nalcsikból, Cserkesszkből, Vlagyikavkazból. Valamikor Dombajban nyaraltak. De ha Dagesztán, az nagy probléma.

Szerintem az ügynökségi munkatársak sokszor csak ijesztgetnek. Amikor a tulajdonosokkal találkoztam, minden rendben volt. Nagyon fontos, hogy hol dolgozol. Amikor azt mondtam, pénzügyi elemzőként dolgozom, egyből megváltozott a hozzáállásuk. Ha az ember fizetőképes és megbízható, minden rendben lesz. Ugyanakkor mindegyik bérbeadó megjegyezte: „Már voltak kellemetlen tapasztalataink a kaukázusiakkal.” Pontosítani akartam, konkrétan milyen rossz tapasztalatok, milyen problémák. És senki nem mondott semmit. Annyi kaukázusi nincsen, hogy minden egyes bérbeadónak negatív tapasztalata lehetett volna.

Másfelől, ha azt mondod, fiatalember vagy, és magad akarod bérelni a lakást, nem sok jóra számíthatsz. Ez nem függ nemzetiségtől, már sok ismerősöm járt így. A magányos fiatalember mindig probléma. Ki tudja, milyen lányokat fog felhozni. Nem fogja gondját viselni a lakásnak, mégsem olyan rendszerető, mint egy lány, vagy egy fiatal család. Meg akarok nősülni, és amikor kivettem a legutóbbi lakást, azt is mondtam, hogy fiatal házas részére lesz.

Murat Szatujev, csecsen, 32 éves, Moszkvában 7 éve él: Kezdetben a nővérem lakásában éltem. Ő már régóta Moszkvában van, itt tanult, itt dolgozik. Ám nemrég úgy döntöttem, magam bérelek lakást.

Tudtam, hogy az ügynökségek nem állnak szóba csecsenekkel, ezért egy ismerős orosz lányt kértem meg, hogy beszéljen az ügynökökkel. Ő úgy tett, mintha magának keresne lakást. Megtalálta a megfelelő helyet, együtt mentünk el, hogy megnézzük. Jön a háziasszony az ügynökségi munkatárssal, s amikor meglátott engem, kérdezi Oleszját (így hívják az ismerősömet): „Regisztrációja van?” Azt mondja: „Igen”. Aztán engem kérdez: „Az Ön regisztrációja moszkvai?” „Nem – mondom – az én regisztrációm ideiglenes, egy évre szól.” Furcsán nézett ránk ez a nő, majd azt mondta: „Még megmutatni se fogom maguknak a lakásomat. Maguk egyszerűen nem az én ügyfeleim.” Kérdezem, miért. De ő magyarázkodni sem akart. Csak egyet mond: „Elnézést, maguk nem az én ügyfeleim, együttműködni nem fogunk.”

Ez volt az első és utolsó tapasztalatom lakásbérlési ügyben. Most lakást sem keresek, pénzem nincs, a fizetésem alacsony.

Marjam Csomajeva, karacsáj, 35 éves, az Inteksz ingatlanügynökség igazgatója: Saját tapasztalataim alapján mondhatom, hogy a lakástulajdonosok 90 %-a nem fogad el kaukázusi bérlőt. Ahhoz, hogy kaukázusit fogadjanak el, az szükséges, hogy ne érdekelje őket, ki él a lakásukban, a legfontosabb mégis a pénz, amit az ingatlan kiadásáért kapnak.

A többség persze fél a kaukázusiaktól. A robbantások, a terrorizmus miatt, amit a Kaukázussal hoznak összefüggésbe.

Azért is félnek, mert a kaukázusiak vendégszeretőek. Nemcsak egy család él egy lakásban, hanem az egész aul követi őket. Ettől nagyon félnek.

Aztán van még a keresztény – nem keresztény megkülönböztetés. Érti, ha muszlimok, nem akarják őket.

Ha hozzám fordulnak kaukázusi ügyfelek, én, mivel magam is kaukázusi vagyok, nem utasítom vissza őket. Igyekszek segíteni. Volt példa arra, amikor a bérbaadók azt mondták a telefonba: „Nem, nem, nem. Kaukázusiak nem. Kaukázusiakról szó sem lehet.” De amikor kiérkezel a lakáshoz, és látják, hogy normális emberek, jólöltözöttek, jó kocsival járnak, máris készek az együttműködésre.

Néha trükközni kellett. Mondom a tulajdonosnak: „Viszem a családot, oroszok, moszkvaiak.” Amikor megérkezem, azt mondom: „A moszkvaiak sajnos nem jöttek el, de van egy másik család. Nézzük meg őket. Nekik is csak élni kell valahol.”

Azt viszont soha nem tanácsolom, hogy hamis neveket adjanak meg, Madinának „Mariját”, vagy Maharbekunak „Mihailt”. Minek? Hiszen a szerződés aláírásakor úgyis be kell mutatni az igazolványt....

A csecseneknek van a legkevesebb esélyük, hogy lakást béreljenek Moszkvában. Voltak olyan bérbeadók, akik mindenkibe beleegyeztek, kivéve a csecseneket. Velük szemben valamiért most is erősek az előítéletek....

A legkönnyebb a dolguk azoknak, akik a Karacsáj-Cserkesz Köztársaságból jönnek. Azért mert ott van Dombaj, Kiszlovodszk (ott sok karacsáj él). Ezek olyan helyek, melyeket a moszkvaiak ismernek, ahol voltak. A Kabard-Balkár Köztársaságot szintén ismerik, Csegem, Nalcsik miatt. Dagesztán – ez már nehéz ügy. Habár, ha Mahacskala, vagy más város, amit ismernek, akkor könnyebb. De ha valami aulból jönnek, akkor valószínűleg elutasítják őket.

12 évi munkám alatt még soha nem fordult elő, hogy egy kaukázusi nem fizetett volna....”

 

 

(Kavkaz nye predlagyaty, publicpost.ru, 2012. 04. 19.)

 

 

Cimkék: Moszkva, Oroszország, kaukázusiak

Országok: Oroszország