OROSZVALOSAG.HU


Nőkről nőnapon

  |  2012-03-08 08:50:02  |  
Gyóni Gábor

Nőkről nőnapon

"Az állam azt akarja demonstrálni, hogy pravoszláv"

 Nőkről nőnapon

 

„Dicső rendőrségünk végül elkapta azokat a punk lányokat, akik a Megváltó Krisztus Székesegyházban bolondoztak, és most a közvélemény, a klérus, a hívők azt találgatják, mi legyen a színes ruhákba öltözött, fejükre zsákot húzó, gyújtó hangú szövegeket éneklő nőkkel.” – írja Anton Oreh. Putyin fel van háborodva ellenük, a hívők kegyelmet kérnek számukra, de akár 7 év börtönt is kaphatnak a Pussy Riot tagjai.

„7 év börtönt természetesen nem kapnak majd. Nálunk a gyilkosokat is kevesebbre ítélik. Azaz valami enyhébb ítélet lesz. A bíróság saját álláspontjától csak kevés függ. Az ügy immáron politikai színezetet nyert, tehát politikusok fognak dönteni, figyelembe véve Kirill pátriárka véleményét. Saját véleményemet már kifejtettem. Az akció bátor volt, de nem jó helyet választottak lebonyolítására. A templom az templom. Lehet politikai véleményed, jogod van nem hívőnek lenni, de tisztelettel kell viszonyulnod a hívők által szentnek tekintett helyekhez és a normáknak megfelelően kell viselkedned. Ha nem vagy erre képes – fizess bírságot. Ennyi az egész történet. Nálunk azonban a vallásos bürokrácia meg akarja mutatni, hogy az állam részévé vált.

Az állam azt akarja demonstrálni, hogy pravoszláv. És amikor ilyen szándékok merülnek fel, a lányok bizony börtönbe is kerülhetnek. Azt mégsem tudom elképzelni, hogy tényleges szabadságvesztésre ítéljék őket. Felfüggesztett börtönbüntetést adhatnak nekik. Hogy megmutassák, a lányok jelszavai a megvesztegethető egyház és Putyin ellen büntetőjogi kategóriába tartoznak. Hogy mindenki - aki szerint Putyin rossz, az egyház meg eladta magát a rezsimnek – tudja: ezt gondolni és ilyeneket beszélni bűncselekmény. Másfelől viszont ott a csábító lehetőség, hogy magukat nagylelkűnek, kegyesnek mutassák be, akik megbocsátanak az eltévelyedetteknek.”

 

(Anton Oreh: Punki v hrame – navsztrecsu 8 marta, echo.msk.ru) 

Cimkék: Pussy Riot
Országok: Oroszország
Megosztás:
Add a Facebook-hoz

 

Oroszvalosag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat