OROSZVALOSAG.HU


Gagarin védelmében

  |  2011-05-05 01:41:32  |  
Mezei Bálint

Gagarin védelmében

Az áltudományosság útjai kifürkészhetetlenek 

Gagarin védelmébenGagarin védelmében 

A Gagarin-rejtély nyomában

Könnyű lenne kizárólag a magyar „szakértők” nyakába varrni az évről évre feltűnő, minden valóságalapot nélkülöző találgatásokat, az érdektelen részletekkel gazdagon átszőtt, de belső ellentmondások tömkelegét felvonultató összeesküvés-elméleteket. Ezek egy jelentős része korábban is elérhető volt, és elfoglalta az őt megillető helyet az aluljáró-szakirodalom széles palettáján. A helyzet azonban összeesküvő fronton ennél sokkal bonyolultabb. Sokan görcsösen próbálják lerántani a leplet arról, ami meztelen, miközben képtelenek bemutatni azt, amit boldogabb helyeken az általános iskola felső tagozatában is tudni szoktak.

Jurij Gagarin ötven esztendővel ezelőtt járt a világűrben, az emberiség történetében először. A Kozmosz Kolombuszaként is aposztrofált fiatalember a Szovjetunió minden bizonnyal legkedveltebb hőse volt. Egyszerűsége, nyíltsága, őszinte jelleme együttesen korának idoljává, generációs szimbólummá tették. Történt mindez a Szovjetunióban, a sztálini korszak lezárulta után alig 8 évvel, egy az olvadás jeleit mutató, de kétségkívül diktatórikus korszakban, Hruscsov pártfőtitkársága idején.

Az ökrösszekérrel induló, de a csillagok közé elsőként embert juttató Szovjetunió tudományos sikerének okait sokáig csak találgatták. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában egész iskolák épültek a szovjet kutatási-természettudományos módszerek és elvek lemásolására, már-már kritikátlan átvételére. A titkot időközben persze megfejtették, és a nemzetközi közösség mérvadó tudományos körei mind a mai napig őszinte elismeréssel adóznak az akkori orosz mérnökök és kutatók világraszóló eredményeinek, melyek döntően hatottak mai életünkre is.

Az összeesküvése-elméletek kedvelői természetesen nem álltak meg Gagarinnál. Sokuk szerint nem csupán az 1961. áprilisi űrutazás, de a Holdraszállás sem történt meg. Akárcsak Gagarin esetében, úgy itt is újságcikkeket, fényképeket és egyéb - erős jóindulattal élve is legfeljebb közvetettnek nevezhető - kvázi-„bizonyítékokat” hoznak fel igazuk alátámasztására. 

Bár megérné egy hosszabb összefoglalás keretében időt szakítani a külföldi „elmélészek” gondolatainak elemzésére, a hely szűkössége folytán itt és most csak a hazai „alternatív tudományosság” nagyhalának, Nemere Istvánnak az Inter Press Magazinban (2011. május, XXXI. évfolyam 5. szám, pp. 50-55.) közölt írását vesszük alaposabban szemügyre.  

A történelmi tabló alapvető hazugságai

„Gagarin, aki soha nem járt a világűrben. Ott áll a lexikonokban, rákereshetsz a neten, és mindenütt olvashatod: J. A. Gagarin, a világ első űrhajósa. Lehet, hogy ebből egy szó sem igaz? A legendagyártókkal ellentétben a szerző bebizonyítja, hogy Gagarin sohasem járt a világűrben.”

Az Oroszvilag.hu írása pedig az egyik legnagyobb magyar legendagyártóval, Nemere Istvánnal szemben bebizonyítja, hogy Jurij Alekszejevics Gagarin valóban járt a kozmoszban, miközben a könyvtáros végzettségű áltörténész szerző legtöbb állítása közönséges csúsztatás vagy éppen szemenszedett hazugság!

„Nyikita Hruscsov nap mint nap küzd kommunista pártbeli vetélytársaival: Brezsnyev elvtárs jeges leheletét már a tarkóján érzi. Hruscsov ötletei sorra buknak meg az országon belül, pozíciója inog. Hamarosan fel kell építeni a berlini falat, amiről viszont el kell terelni a világ figyelmét. Még mindig milliók ülnek a több ezer szovjet kényszermunkatáborban, a KGB és a hadsereg uralma megkérdőjelezhetetlen – de egyelőre a pártvezérnek engedelmeskednek.”

A magára valamit is adó olvasó egy ilyen felütés után nagyjából elképzelheti, hogy milyen folytatás következik. Leonyid Brezsnyevről tudható, hogy saját akaratából, szerény képességeiből egy jeges leheletre sem tellett, ahogy puszta ármánykodásra sem. Brezsnyev báb volt többek között Mihail Szuszlov kezében. Szintén súlyos csúsztatás Hruscsov politikai bukását kizárólag a Szovjetunión belüli kudarcok, így a szűzföldek „feltörésének” tulajdonítani. A kikényszerített utódlásban jóval nagyobb súllyal esett latba a kubai rakétaválság okozta presztízsveszteség. Ez persze másfél évvel később, 1962 októberének 14. és 28. napja között rázta meg a világot.

A berlini fal felépítése és a vasfüggöny leereszkedése önmagában is elég „látványos” esemény volt ahhoz, hogy bármilyen űrbéli siker is feledtetni tudta volna azt. Ha a Szovjetunió 1961 áprilisában egyből embert juttat a Holdra, még azzal sem tudta volna elterelni vagy megosztani a világ közvéleményét egyazon esztendő augusztus 13-án.

Tagadhatatlan, hogy a Gulag-rendszer maradványai a Hruscsov-korszakban is léteztek, de óriási túlzás több millió fogvatartottról beszélni. Hovatovább  a Gulag-irodalom első, a Szovjetunióban a XXII. Kongresszust követően 1961 novemberében Hruscsov személyes jóváhagyásával nyilvánosan megjelent műve, Szolzsenyicin Ivan Gyenyiszovics egy napja című kisregénye.  

„Kellene egy világraszóló siker, ami elfeledtetné több százmillió emberrel, milyen elképesztő nyomorban él a huszadik század második felében.”

A mondat tanúsága szerint Nemerének fogalma sincs az 1960-as évek szovjet mindennapjairól. A keleti életszínvonalat természetesen össze sem lehet vetni a Marshall-segélyből finanszírozott nyugat-európai fellendüléssel, de a korszak a szovjet gazdasági rendszer legsikeresebb periódusaként maradt fenn. A második világháborús pusztítás sebeit még magán viselő szuperhatalom a belső piac tekintetében éppen kezdett talpra állni. Nem mellékesen azon is érdemes lenne elgondolkodni, hogy kik is okozták ezt a fertelmes rombolást 1941 és 1944 között?

O, sancta simplicitas!

„A Szovjetunióban a legnagyobb titokban már 1957 óta folytak emberes űrkísérletek. (…) Az 1990-es években valamikori szovjet űrkutatási szakemberek jutottak ki külföldre, de előkerültek bizonyító iratok is. Tudható tehát, hogy 1961 előtt minden szovjet űrkísérlet résztvevője az életével fizetett.”

Nemere módszere a bizonyítékokra való makacs hivatkozás azok megnevezése nélkül. (Mint később látni fogjuk, összesen egy Népszabadság címlapra futja az erejéből.) Állításaira semmilyen bizonyíték nincsen. Se vonatkozó levéltári források nem kerültek elő, se korabeli tudományos vagy éppen közéleti szereplő nem tett még csak erre utaló nyilatkozatot, gesztust sem. Amennyiben a fenti kísérletekre sor kerül, arról a nyugati szakértők előbb-utóbb tudomást szereztek volna vagy éppen a Szovjetunió szétesésekor – sok más titokkal együtt – erre is fény derült volna.  De minderre nem került sor. Az író ugyanakkor nagyvonalúan tudomást sem vesz a kutyákkal végzett kísérleti repülésekről, melyek közül több is kudarccal végződött, ellenben az utolsó próbák garantálták a Vosztok-program életképességét.   

„A CIA nyilvánosságra hozott későbbi jelentésében az állt, hogy 1967-ig, tehát Gagarin »repülése« után is legalább öt szovjet űrhajós veszett oda az űrben.”

Mégis, hol található az idézett jelentés? Milyen bizonyítékokkal támasztja alá Gagarin repülésnek említett színjátékát? Vajon a titkosszolgálati jelentéseket csak úgy nyilvánosságra szokták hozni, és ezek kizárólag igaz információkat tartalmaznak? Talán a hidegháború korában ismeretlen lett volna a dezinformáció fogalma, az ideológiai ellenfél lejáratása? Természetesen mindkét fél gazdagon élt a fenti lehetőségekkel, ahogy azok megtalálhatóak napjaink legkülönbözőbb nemzetvédelmi szerveinek eszköztárában is. 

„Többször utalt arra a nyugati média – Gagarin előtt, és még egy-két évig utána is -, hogy hivatalos bejelentés nem volt, mégis, rádióállomások és amatőrök nagy magasságban, nagy sebességgel mozgó tárgyról orosz nyelvű rádióadásokat hallottak. Bajba jutott emberek könyörögtek ott fenn kétségbeesetten, hogy vigyék le őket, mentsék meg onnan.”

Érdekes, hogy egyetlen hanganyag, rögzített felvétel sem maradt fenn. Ismét híján vagyunk a legkisebb bizonyító erejű dokumentumnak is. Szintén teljesen abszurdnak hat, hogy a 60-as évek technikájával rádióamatőrök Föld körüli pályán keringő tárgyak fogságába zárt orosz űrhajósok segélykérő üzeneteit fogták volna. Mindezt olyan országokban, ahol alig páran beszéltek oroszul.

„A világ nagy lapjai nemegyszer beszámoltak arról, hogy 1961 előtt a szovjetek fellőttek embereket. A Frankfurter Allgemeine Zeitung is említette, hogy rádióadásokat fogtak az űrből: valaki kozmikus magasságban nagy sebességgel száguldó objektumról beszélt. A La Repubblica a Gente és más napi- és hetilapok tudni vélték az addig szerencsétlenül járt szovjet űrhajósok neveit is.” 

Tegyük hozzá gyorsan: Nemere István se németül, se olaszul (ahogyan persze oroszul sem!) beszél. A cáfolatokra térve: a FAZ később több cikkben is visszavonta korábban publikált írásait, elismerve azok teljes megalapozatlanságát. A La Repubblica cikkét pedig nehezen találnánk meg, tekintve, hogy a példányszámát tekintve második legnépszerűbb itáliai napilapot csak 1976-ban alapították! Így aztán bajosan közölhette volna az ötvenes években a szovjet rakétakísérletek áldozatainak névsorát. (A szóban forgó Gente érdekességekkel foglalkozó hetilap, azaz nem tudományos periodika. Vajon miért nem hivatkozik Nemere egyetlen nemzetközileg elismert szakmai folyóiratra, csakis bulvárlapok írásaira? Talán azért, mert előbbiek említés szintjén sem tárgyalták a témát!)   

„A legtöbbet a NASA tudhatta minderről. Tudták, hogy valaki repült, de nem Gagarin, és tudták, hogy kudarc volt az egész szovjet űrkutatás – addig. De nekik így kapóra jött a dolog. Rögtön fellármázták a közvéleményt azzal, hogy »lemaradtunk«! És az amerikaiakat sokkolta, hogy valamiben jobbnak bizonyultak a szovjetek, mint ők. Azonnal hatalmas összegeket utaltak át a NASA számlájára. Kennedy elnök személyesen intézkedett, hogy a NASA felfuttassa az emberes űrkísérleteket, mert a szovjeteket mindenképpen utol kellett érni.”

Ismét hiányoznak a legelemibb bizonyítékok is. Hogyan eshetett meg a fentiek fényében, hogy 50 év alatt a NASA állományából senki sem nyilatkozott még csak hasonlót sem? A WikiLeaks-dokumentumok nyilvánosságra kerülése után miért nincsen senki, aki leleplezné az immár fél évszázados „Gagarin-hazugságot”? Feltehetőleg azért, mert egy Nemeréhez hasonló belépővel akárki örökre kiírná magát a nemzetközi tudományos körökből. Miután Armstrong csizmája a Hold felszínére lépett, mégis mi tartotta volna vissza a NASÁ-t attól, hogy lerántsa a leplet a szovjet propaganda hazugságáról? A Szovjetunió összeomlása után, az orosz félre mint megvert ellenfélre tekintő Egyesült Államok miért nem adta meg a kegyelemdöfést a szintén legyőzött szovjet űrkutatásnak? Washington miért kergette volna Szputnyik-sokk-ba saját ártatlan állampolgárait?  

A király palástban, de az író meztelen

„Hazugság aztán volt bőven. (…) Pár hónappal az állítólagos repülés után megjelent egy könyv, állítólag maga Gagarin írta az életéről, a repüléséről. Nos, akárki is volt az igazi szerző, a mű tele van meglepetésekkel. Főleg nekem az volt, mert vagy nyolc kiadáson rágtam át magam, és mind különbözött az előzőektől. Gagarin még arra sem emlékezett két év múlva, hogy vajon narancsszínű vagy kék űrruhát viselt a nevezetes repülés során.”

Szögezzük le azonnal: a könyv nem ért meg nyolc kiadást. Azt azonban mindannyian tudjuk, hogy a múlt rendszerben az állami cenzúra számtalan esetben módosította, vágta, csonkította meg a kiadásra ítélt műveket. Nem is beszélve azokról, melyek hosszú időre a süllyesztőbe kerültek. Könnyen elképzelhető, hogy a Gagarinról szóló könyvet sem az első kozmonauta írta. Ugyanis azt megírták vagy éppen tollba mondták helyette. A Szovjetunió történelmét ismerve, mégis ki hiheti el, hogy egy ekkora jelentőségű, propaganda célra készült művet akkor és ott felsőbb ellenőrzés nélkül adtak volna ki? A szocializmus jól ismert kiadói önkényének egyik jellemző tünete miben bizonyítja az űrrepülés elmaradását?

Már-már mulatságos az űrruha esete is. Gagarin narancssárga szkafandert kapott. A választás éppen azért esett erre a színre, hogy a világűrből visszetérő kozmonautát könnyebben találják meg. Azonban a narancsszínű "felső" alatt kék védőruhát viselt, ami elő is került, miután levette a sisakot és a teljes külső ruhazátatát. 

Legyen szabad egy teljesen más közegből és korból vett példával élnem: David Beckham sem maga írta a pályafutását elmesélő bestsellert. Sőt, a különböző kiadások között több ellentmondás, fordítási hiba fedezhető fel. Mégis, senki sem kételkedik abban, hogy azokat a szabadrúgásokat Beckham rúgta a hálóba.

„A földet érésről már az elején három verzió terjedt el. Nem derült ki, hogy »X. űrhajós«, akinek a szerepét Gagarin eljátszotta pár nappal később, a leszálláskor meghibásodott, rettenetesen pörgő űrhajójából katapultálva, ejtőernyőn ereszkedett le, hét kilométer magasból. De nem tudni, hogyan történt a balesete, ezért Gagarin az emlékirataiban egy szót sem ír a földet érés módjáról. Űrhajójával ért-e földet vagy attól külön?”

Első olvasatra itt Nemere is elvesztette a saját maga által szőtt összeesküvés-elmélet fonalát. Most mégis volt egy űrhajós, aki pár nappal korábban járt a kozmoszban? De mi lett vele? Miért lépett volna a helyére Gagarin? Miért játszotta volna el Mr. X szerepét? Csak néhány ékes példa az önellentmondásoktól hemzsegő szöveg színvonalára.

Öntsünk tiszta vizet a pohárba: Gagarin a visszatérés során kis híján örökre eltávozott az élők sorából, mivel a pályára állításra használt rakétákat szállító egység nem vált le az űrkapszuláról. Az egyensúlyából kibillentett kapszula irányíthatatlan forgásba kezdett, míg el nem érte az atmoszféra határát, ahol a bejutást kiváltotta hő leválasztotta a hajtóműveket erősítő fémhuzalokat. A röppálya csak ezután vált kiszámíthatóvá, az utazás pedig már-már nyugodt, biztonságos véget ért. Aztán történt valami teljesen váratlan. A hétezer méteren elvégzett katapultálás után, az ejtőernyővel végrehajtott ereszkedés közben véletlenül kinyílt a tartalék ejtőernyő is. Ekkor egy pillanatra fennállt a veszély, hogy a két ernyő kötélzete összegubancolódik, a kozmosz frissen sült Kolombusza pedig magatehetetlen kődarabként zuhan le a földre. Bár Jurij saját bevallása szerint aggódott a földetérés előtt, szerencsére utóbbi minden baj nélkül lezajlott. Az űrutazás hivatalossá tételéhez, azaz a rekordbeállításhoz ellenben egy feltétel hiányzott. Gagarin nem azzal a szerkezettel (repülővel) ért földet, mellyel kijutott a világűrbe. A szovjet propagandagépezet ezért elhallgatta a landolás körülményeit.

„Az első kiadásban még Hruscsovval ölelkezik a Vörös téren, majd amikor Brezsnyev került a főtitkári székbe, Hruscsovnak már a nevét sem említik a műben, és a fotón Gagarin csak a levegőt ölelgeti.”

Újabb példa a retusált történelem számtalan, unalomig ismételt törlésére, melyek manapság már sehol sem keltenek feltűnést, egyben meg is magyarázzák az újabb kiadások szükségességét. Ismerve a szovjet rendszert, a nemkívánatos személlyé minősített Hruscsovot el kellett tűntetni. Nem csupán személyt helyezték felügyelet alá, emlékét is likvidálni akarták. A módszert már a rómaiak is ismerték, terminus technicus-a: damnatio memoriae. Ellenben az időközben elhunyt zseniális rakétamérnök, Szergej Koroljov saját nevén jelenhetett meg Gagarin autobiográfiájában. A korábban csak „Főtervezőként” vagy „Főkonstruktőrként” említett tudóst, miként sok más kollégáját, hermetikusan elzárták a külföld kíváncsi szeme elől. Ők, Gagarinnal szemben még csak interjút sem adhattak.    

„Aztán jött a hírhedt sajtótájékoztató, amelyet a saját szememmel is láttam fekete-fehér élő adásban, Moszkvából. A legdöbbenetesebb pillanat az volt, amikor a magas rangú pártvezetőkből és tudósokból álló grémium a mikrofonok elé szólította Gagarint. Ott voltak a nyugati tudósítók, a világ szeme Moszkván: lám itt van az első ember, aki járt a világűrben. Megkérték Gagarint, mesélje el: mit látott az űrben. Gondolom, ha valamelyikünk járt volna ott, órákig vagy napokig tudna róla mesélni, meghatározó élmény ez egy embernek, pláne, ha ő az első a világon. Ehhez képest az őrnagy elvtárs előhúzott egy cédulát a zsebéből, és felolvasta, mit látott a világűrben. Ezt talán nem is kommentálnám.”

Pedig az olvasó elvárná az írói magyarázatot – különösen a cikk előbbi szarvashibáinak, átlátszó hazugságainak, drasztikus csúsztatásainak fényében. Nemere 1944-ben (november 8-án) született, tehát Gagarin űrrepülése idején 16 éves volt. Mint mondtuk, nem beszél oroszul. A sajtótájékoztatót a Magyar Televízió nem közvetítette élőben, az első egyenes hazai „kozmosz-adás” Alekszej Leonov 1965-ös űrsétája volt. Másrészről Gagarin válaszait az estek többségében előre megírták. Ezzel sajnos nem volt egyedül. Nobel-díjas fizikusok is papírról olvasták fel köszönő-beszámoló nyilatkozataikat.

„Rettentően vigyáztak rá, nehogy elszólja magát az őrnagy.”

Nehezen hihető, hogy egy olyan családi háttérrel, neveltetéssel, iskolákkal rendelkező ember, mint Gagarin számos külföldi útja során egyszer sem esett ki a szerepéből. A Szovjetunió utazó nagykövetévé előléptetett kozmonauta mindvégig kedves, közvetlen, nyílt jellemű beszélgetőpartner maradt. Ezt állították a barikád másik oldalán álló kor- és sorstársai, azon amerikai űrhajósok is, akikkel később személyesen találkozott.

„Gagarin kijelentette: a súlytalanság állapotában minden olyan, mint anélkül, az ember nem érez változást. Ehhez képest minden utána következő szovjet és amerikai űrhajós jelentős változásokról tudósított. Gagarin tehát nem tapasztalta meg személyesen a világűrt.”

Gagarin alig több, mint száz percet töltött a világűrben, egy a mai technikai színvonalhoz képest végletesen kezdetleges és parányi űrkabinban, végig a székébe szíjazva. Durva hiba élményeit a Mir-űrállomás legénységének elbeszéléseivel összevetni.

„A legjobb bizonyítéka annak, hogy Gagarin felső parancsra csak hazudta az egész űrrepülését, az a halála! Ha ugyanis tényleg repült volna, vigyáznak rá élete végéig, nemhogy vadászrepülőgépbe nem ülhetett volna soha többé, de még egy biciklire sem.”

Mindenki számára hozzáférhető információ - melyet legutóbbi magyarországi látogatásán maga Valerij Kubaszov is megerősített a Ruszisztikai Központ népes hallgatósága előtt – hogy Gagarin éveken át ostromolta a szovjet vezetést a kozmoszba való visszatérésnek szándékával. Végül, 1967-ben Komarov tartalékának választották a Szojuz-1 repülésére, de annak tragédiája után örökre törölték az űrhajós várólistáról. Gagarin későbbi depressziója és alkoholizmusa is ennek a kudarcnak tudható be. 

„Csakhogy az új pártfőtitkár, az új vezetés úgy ítélte meg, hogy Gagarin egy két lábon járó bomba, amely bármikor felrobbanhat. Mi van, ha egyszer véletlenül vagy akarattal elszólja magát? Ha a világ elkezd érdeklődni a soha meg nem nevezett, be nem vallott, immár halott űrhajósok után?”

Ha Gagarint valóban likvidálták, vajon miért nem tették meg ezt a körülötte tevékenykedő teljes szakmai stábbal, köztük a vele együtt készülő űrhajós-jelöltekkel. Miért maradt életben az örök második Tyitov? Miért beszélhet még ma is a Gagarinnal kapcsolatos élményeiről bárki, aki részesült abban a szerencsében vagy elismerésben, hogy találkozhatott vele? A sztálini terror vagy éppen a KGB logikája szerint mindenkinek el kellett volna tűnnie, az említettek mégis életben maradtak.   

„Nos hét évvel állítólagos repülése után Gagarin »tragikus körülmények között« életét vesztette. A szovjetek a mai napig nem hozták nyilvánosságra a Gagarin halálát vizsgáló bizottság jelentését.”

A szovjetek valóban nehezen tudnák nyilvánosságra hozni a jelentést, hiszen 1991. december 25-e óta nem létezik Szovjetunió. Úgy látszik, ez Nemerének még nem tűnt fel.

„Oroszország sok tekintetben ma is Szovjetunió, a hatóság úgy is viselkedik mind bel-, mind külföldön.”

Lényegében a fenti mondat – Oroszország és a Szovjetunió önkényes összemosása - teszi fel a pontot Nemere írására. Bár a „hatóság” mint fogalom mibenlétét a szerző nem tisztázza – ahogy szokásához híven semmit sem -, de az olvasók ezt megtehetik akár maguk is. Gagarin egy levegőbeömlő-nyílás banális hibája miatt zuhant le MiG-15-ös gépével együtt, melyet ráadásul nem is egyedül, hanem a Szovjetunió legtapasztaltabb berepülő-pilótájának társaságában irányított. 

Végképp eltörölni

A cél sokszor nem is más, mint napjaink talán egyetlen szovjet-orosz sikertudományának, az űrkutatásnak a lejáratása. Az egykori szuperhatalom bukása után a legtöbb kutatási terület alapvető eredményeit kérdőjelezték meg, de egyes ágak, elsősorban a természet- és műszaki tudományok érdemeit sohasem vitatták. (Ahol erre mégis szükség volt, például a Liszenko-iskola esetében, ott meg is történt a pártvezetés kegyéből kiesett „biológus” diszkreditálása. Fontos megjegyeznünk, hogy Liszenkót alapvetően egy belső, szakmai kritika buktatta meg.)

A történelemtudomány azonban forrásokra épül, ezek hiányában egy mű értékelhetetlen. Különösen fájó a dokumentumok mellőzése abban az esetben, amikor maga a szerző hivatkozik azok létére, miközben egyetlen vonatkozó, egyszersmind hitelesítő adatot sem közöl. Nemerénél szó sincs forrásmegjelölésről. Leleplező erejű anyagokat, bizonyítékokat ígér, de ezek legfeljebb említés szintjén tűnnek fel a szövegben. Hol marad az adott irat szerzőjének, keletkezési helyének és idejének, jelenlegi őrzési helyének tárgyalása? Egymásnak ellentmondó újságcikkekből könyvtárnyi terjedelmű publikációt lehetne előállítani, bárminemű tudományos eredmény nélkül. Ha mégsem így lenne, a világtörténelem úgynevezett nagy rejtélyeit már réges-régen feloldották volna az arra avatottak. Utóbbiban az áltudomány jeles képviselői nem érdekeltek, hiszen a különböző misztikumok tisztázása valójában az ő „munkásságukat” tenné örökre zárójelbe. A legendagyártás mókuskereke ezen a ponton válik egzisztenciális kérdéssé.

A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy Nemere István jó tollú sci-fi író, aki számos kiváló tudományos-fantasztikus mű szerzője, publikáció közül jó párat e sorok írója is nagy élvezettel olvasott. A hiba éppen a két szféra összemosásában van, pedig a határ átjárhatatlan. Sőt, a tudatos legendagyártás a maga gumiszabályaival a lehető legrosszabb írói választás. Ez az írástudók valódi árulása.         

Cimkék: Gagarin, összeesküvés-elmélet, áltudomány, Nemere István
Országok: Oroszország
Megosztás:
Add a Facebook-hoz

 

Oroszvalosag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat