Az amerikai Time magazin az észak-afrikai eseményektől megihletve összeállítást készített a világ tíz „bajban lévő” diktátoráról, akik a közeljövőben arra kényszerülhetnek, hogy elhagyják hazájukat.

A listán – ahol főleg afrikai diktátorok kaptak helyet, de a szaúdi dinasztia, az iráni és észak-koreai elnök is  megtalálható - két posztszovjet államfő is szerepel, a belorusz Alekszandr Lukasenko, valamint Tadzsikisztán elnöke, Emomali Rahmon.

S hogy Lukasenko és Rahmon mivel érdemelte ki ezt a pozíciót? A lap szerint azért, mert hosszú ideje vezetik országukat, totálisan ellenőrzik a törvényhozást, a médiát, az ellenzéket pedig sarokba szorították.

Csakhogy, írja a Nyezaviszmaja Gazeta szerkesztőségi cikkében, ezekben a bűnökben a posztszovjet térség autoriter vezetőinek többségét el lehetne marasztalni. Nurszultan Nazarbajev kazah és Iszlam Karimov üzbég elnök hosszabb ideje vannak hatalmon, mint Rahmon és Lukasenko. Belaruszban és Tadzsikisztánban mégiscsak vannak ellenzékiek, akik legalábbis a választások idején életjelet adnak magukról, Üzbegisztánban, Kazahsztánban, Türkmenisztánban azonban gyakorlatilag az ellenzékiségnek a fogalma is ismeretlen.

Azerbajdzsánban a parlament szintén az államfő kontrollja alatt áll, s a grúz és örmény elllenzéknek is lenne mit mesélni.

Rahmon és Lukasenko bűneként róják fel az is, hogy kegyetlenül bánnak ellenfeleikkel. Tagadhatatlan, hogy ez így van, s az sem képezheti vita tárgyát, hogy ez elítélendő. A közép-ázsiai diktátorok viszont csak azért nem bánnak kegyetlenül az ellenzékiekkel, mert ezekben az országokban nincs is ellenzék.

A kaukázusi országok vezetői semmivel se humánusabban bántak el ellenfeleikkel mint ahogy ezt Alekszandr Lukasenko tette Minszkben. Két kaukázusi köztársaságban az ellenzékiek szétverése csak betört fejekkel és mérges gáz bevetésével járt együtt, míg a harmadikban az elnökválasztás tíz halottat eredményezett.

Ami a médiát illeti, itt egyik országot sem lehetne példaként említeni. Szabad TV nincs sehol sem, a nyomtatott sajtó esetében a helyzet valamivel jobb, de semmiképpen sem Tadzsikisztánban legrosszabb a helyzet, ahol valóban megjelennek ellenzéki nyomtatott sajtótermékek.

A Time magazin diktátor toplistája ismét a Nyugat kettős mércéjének tanúbionysága, amit az aktuális geopolitikai érdekek határoznak meg. Lukasenko és Rahmon mindaddig célkeresztben lesznek, amíg nem hajlandóak úgy táncolni, ahogy a Nyugat fütyül. Csak így lehet megérteni, hogy Mihail Szaakasvili ellenzékieket elnyomó Grúziájáról a „szabadság világítótornyaként” beszélnek, míg más autoriter rendszerek feketelistára kerülnek.

(Top 10 autocrats in trouble, time.com, Sztavki szgyelani. Igra v demokratyiju prodolzsajetszja, ng.ru)