Mint mi is hírül adtuk, Grúzia az alkotmány nemrég elfogadott megváltoztatása értelmében parlamentáris köztársasággá válik. Magdalena Frichova Gorno Foreign Policy-ban megjelent írása szerint Mihail Szaakasvili grúz elnök politikája - többek között a miniszterelnöki jogkör megnövelésével is - Vlagyimir Putyin volt orosz elnök, jelenleg kormányfő tevékenységét kopírozza.

Két év telt el a grúz-orosz háború befejezése óta. A két ország között a „hideg béke” állapota áll fenn, Oroszország egyre szorosabban magához fűzi Abháziát és Dél-Oszétiát, Grúzia pedig azért bírálja nagy északi szomszédját, mert az „megszállta” területeit és mert odahaza autoriter politikai rendszert alakít ki.

Eközben Mihail Szaakasvili grúz elnök, Vlagyimir Putyin elszánt ellenfele, odahaza ugyanazokat a trükköket alkalmazza, mint az általa sokat kritizált Putyin. Szaakasvili elnöki mandátuma 2013-ban véget ér, viszont a most elfogadott alkotmánymódosítás jelentősen kibővíti a miniszterelnöki jogköröket, ami lehetővé teszi Szaakasvilinek, hogy kormányfőként tartsa kezében a hatalmat 2013 után is.

Mihail Szaakasvili 2004-ben elnökként még az erős elnöki hatalmat biztosító alkotmányra esküdött fel, 2007 őszén mély politikai válság uralkodott el Grúzián, Szaakasvilinek csak erő bevetésével sikerült úrrá lenni az ellenzéki tüntetéseken. 2009-ben megkezdődött az új alkotmány előkészítése, ám a munkában az ellenzékiek többsége nem vett részt.

Végül az elfogadott tervezet alapján a miniszterelnök kezében fognak összpontosulni a legfőbb hatalmi jogosítványok, míg a parlament súlya nem növekszik jelentősen.

Szaakasvili eddig nem erősítette meg, igaz, nem is cáfolta, hogy miniszterelnök akar lenni, de a grúz ellenzék vezetői, Iraklij Alanaszija és Nino Burdzsanadze szerint az új grúz politikai berendezkedés a jelenlegi elnök céljait szolgálja.

Az ellenzéknek van is oka az aggodalomra. Bár Grúziában valóban születtek reformok az elmúlt években, és Szaakasvili országa demokratikus elkötelezettségét hangsúlyozza, de sok esetben az elnök személyes hatalmának megerősítése értendő a „demokratikus” reformok mögött. Késlekedik az igazságszolgáltatás reformja, amiért már Washington is bírálta Tbiliszit. A 2007-es válság idején a hatalom bezáratta az Imedi televíziót, s azóta nincs egyetlen ellenzéki hangvételű TV sem az országban.

A Nyugat egyelőre szó nélkül hagyja a Grúziában történteket. Ha nem támogatja a nyugatbarát grúz elnököt, és szóvá teszi autoriter módszereit, elveszítheti kaukázusi szövetségesét.

Szaakasvilinek van mire büszkének lennie, sok tekintetben modernizálta Grúziát, de az még a jövő kérdése, hogyan vonul be a történelmbe: mint valódi reformátor, vagy pedig mint egy „putyini típusú” posztszovjet autoriter vezető.

(Magdalena Frichova Gorno: Pulling a Putin, foreignpolicy.com)