A nyugati sajtót élénken foglalkoztatja az Oroszországból Kínába haladó olajvezeték megépítése után a két ország közötti energetikai együttműködés és a kínai-orosz „stratégiai partnerség” mibenléte. Kevin Rosner az Institute for the Analysis of Global Security tudományos munkatársa a Journal of Energy Security c. periodikában tekintette át a kínai-orosz kapcsolatok perspektíváit.

A kínai-orosz kapcsolatokban számos ellentmondás feszül, amely az energetikai együttműködés terén hatványozottan jelennek meg – írja Rosner.

Első ránézésre a két hatalmas ország energetikai kooperációjának magától értetődőnek kellene lennie: Oroszország a világ egyik legnagyobb olaj- és gázkitermelője, az egyre erősödő Kína pedig energiaéhségben szenved. Oroszországnak energiája van, Kínának pedig óriási mennyiségben áll rendelkezésre olcsó munkaerő, mintegy egymásra utalva a két országot.

Ehhez képest, és a politikusi megnyilatkozások dacára a Kína és Oroszország közötti energetikai együttműködés igen lassan halad. Mélyebbre hatolva úgy tűnik, a kínai-orosz stratégiai partnerség nem egészen olyan zavarmentes, mint azt a hivatalos megnyilatkozások láttatni igyekszenek.

A problémák egyik legfőbb oka, hogy Kína meglehetősen nehezen tudja beszerezni azt az energiát, amire szüksége lenne belső fogyasztásának kielégítésére. Az elmúlt húsz évben Kína olajexportőrból olajimportőrré vált. Ez a legfőbb oka Kína elmúlt években megfigyelhető energetikai expanziójának Latin-Amerikában, Afrikában, a Közel-Keleten. Oroszország és a volt szovjet tagállamok egyre fontosabb szerephez jutnak a kínai energiaigények ellátásában, következésképpen, Peking érdeklődése is erősebbé válik ebben a térségben. Ez a legutóbbi időkig Moszkvának sem jött rosszul, hiszen az orosz-kínai együttműködés ígérete ellensúlyt képezhet az Egyesült Államokkal szemben, másrészt Oroszország a Kínával való kacérkodással zavarba hozhatja Európát (lebegtetve az orosz energiahordozók Kínába exportálásának lehetőségét).

Sok fejlemény történt az elmúlt 12 hónapban kínai-orosz relációban. 2009 decemberében Vlagyimir Putyin megnyitott egy új terminált Kozminóban, amely fontos szerepet fog játszani az orosz olaj Ázsiába szállításában, lehetővé számára Oroszország számára is energiahordozóexportjának diverzifikálását. Az új orosz energiastratégia szerint az orosz olajexport 22-25 %-a (a jelenlegi 8 helyett), és a gázexport 19-20 %-a fog keleti irányban haladni.

2009-ben Kína és Oroszország aláírtak egy „olajért tőkét” megállapodást, minek értelmében Peking összesen 25 milliárd dollár hosszú lejáratú hitelt nyújt Oroszországnak (ebből 15 milliárd dollárt az állami Rosznyefty olajtársaság fog kapni, további 10 milliárdot a szintén állami Transznyefty). Cserébe Oroszország 2011 és 2030 között 300 millió olaj leszállítására vállalt kötelezettséget. A most átadott olajvezeték mellett kiépülőben van a Kelet-Szibéria – Csendes-üceán olajvezeték két ága is. A megállapodás eredményeképpen Kína jelentősen megnöveli energiabiztonságát, kiküszöbölve a Hormuzi-szoroson át történő szállítás kockázatait, és diverzifikálva olajimportját (hosszú távon is az orosz olaj csak a kínai szükségletek 20 %-át fogja fedezni). Kína érdeklődése nem áll meg az orosz olajnál és gáznál, Pekingnek fontos az orosz szén is.

Az elmúlt évtizedben a kínai-orosz politikai kapcsolatok is jelentősen javultak: sikerült pontot tenni a két ország között régóta húzódó határvitára, s a kétoldalú kereskedelem mértéke is látványosan nőtt, 2008-ra elérve az 58,8 milliárd dollárt (bár ez a válsággal, s az olajárak zuhanásával visszazuhant 38,8 milliárd dollárra). Ma már Kína Oroszország legnagyobb kereskedelmi partnere, ezzel szemben Oroszország csak a 14. helyen áll a Kínával kereskedelmet folytató országok között, azaz az oroszok ráutaltsága jóval nagyobb.

Problémát jelent, hogy Kína legnagyobb gázfelhasználó területei az ország délkeleti, iparilag fejlett területein találhatók (Kuangtung tartomány), messze az orosz gázlelőhelyektől. Ezért az infrastuktúra kiépítése szerfölött drága. Kína északkeleti tartományai, amelyek közel esnek a kelet-szibériai gázmezőkhöz, kevésbé fejlettek.

Másik gond, Oroszország számára, hogy korábban Kína nagyon sok oroszt fegyvert vásárolt, újabban azonban jelentősen visszaesett az orosz fegyverexport. Moszkva szerint a kínaiak lekoppintják az orosz fegyvereket, s ma már konkurensként jelentkeznek a világpiacon. Oroszország nem szeretne pusztán nyersanyagszállító lenni, viszont a fegyverexport csökkenése növeli a nyersanyagexporttól való függőséget.

Nagy a bizalmatlanság a két ország népe között. Ma csak az oroszok 58 %-a szimpatizál Kínával, és a kínaiak 46 %-a néz szimpátiával Oroszországra, miközben az oroszok 44 %-a szerint Peking fenyegetést jelent Oroszországra nézvést.

Kína ügyelni fog arra, hogy ne hozza magát kiszolgáltatott helyzetbe az orosz energiahordozóktól, s új technológiák meghonosításával arra fog törekedni, hogy ne növelje, hanem csökkentse energiafelhasználását, ami hosszú távon rossz hír lehet az energiaexportőröknek.

Peking látványos expanziót kezdett Közép-Ázsiában, Kazahsztán, Üzbegisztán, Türkmenisztán irányába, amire Oroszország féltékenyen tekint. Bár mindkét ország tagja a Sanghaji Szervezetnek, közép-ázsiai versengésük éket verhet a stratégiai pernetségbe, ráadásul ebben a régióban az USA és az EU is érdekelt.

Azaz a két nagyhatalom partnerségében – amelyben Oroszország a kiszolgáltatottabb fél – számos hajszálrepedés található, melyek később akár törésvonallá is szélesedhetnek.

(Kevin Rosner: Sino-Russian Energy Realtions in Perspective, Journal of Energy Security)