Az Oroszország és Ukrajna közötti háború első időszakában még megvoltak a nyomai az oroszok és ukránok közötti egykori (2014 előtti) testvériségnek, ami az egymás foglyaival való bánásmódban is megnyilvánult. Kora tavasszal számos videófelvétel jelent meg különböző Telegram-csatornákon, ahol orosz kiskatonák ukrán fogságba eséséről láthattunk képeket. Ezeken felvételeken többnyire azt láthattuk, hogy az ukrán katonák nyugtatták a fogságba esett orosz kiskatonát, talán még vigasztalták is, kezébe nyomtak egy telefont, és lehetőséget adtak neki, hogy hazatelefonáljon a rokonoknak. Akkor is előfordultak atrocitások, emlékezetes eset volt, amikor orosz hadifoglyok térdét keresztüllőtték, de az ilyen túlkapásokat a kijevi vezetés határozottan és egyértelműen elítélte (akkor Alekszej Aresztovics ukrán elnöki tanácsadó nyilatkozott úgy, hogy az efféle esetek megengedhetetlenek).

És fordítva ugyanez. Amikor a háború első napjaiban ukrán kiskatonák egy csoportja donyecki fogságba esett, Gyenisz Pusilin, a Donyecki Népköztársaság vezetője nyugtatta, és biztosította őket: enni kapnak, a sebesülteket ellátják, ne féljenek, nemsokára mehetnek haza anyukához.

Talán a meglehetősen vitatott értelmezési lehetőségeket megengedő bucsai mészárlás hozta a fordulatot, vagy egyszerűen csak az, hogy a háború immáron hosszú ideje tart, minden nap egyre növekszik a halottak és az emberi tragédiák száma, az emberi élet „olcsóbbá” válik, s minden háborúnak része az általános morális széthullás, a fronton csakúgy mint a hátországban (közbiztonság szétfoszlása, bűnözés növekedése). A hullámzó frontvonalon a különböző rezsimek terrorja, tömeges menekülés, derékba tört életek, a rommá lőtt Mariupol, irtózatos veszteségek (vélhetően elsősorban ukrán oldalon), elvadulás, barbarizmus ennek a törvényszerű kimenetele (Móricztól a Szegény embereket mindenki ismeri).

Ennek az elvadulásnak a jele, hogy ukrán katonák hidegvérrel kivégeztek magukat megadó orosz kiskatonákat, amit fel is vettek videóra. Jellemző az is, hogy Kijev most már nem elhatárolódott, hanem mondvacsinált érvekkel védelmébe vette ezt a háborús bűncselekményt, ezzel gyakorlatilag zöld utat adva a hasonló tetteknek. Moszkva azt ígérte, hogy elkapják azokat az ukránokat, akik ezt a bűncselekményt elkövették, de kérdéses, hogy mennyire vehető komolyan ez a fenyegetés, azt követően, hogy a terroristának és nácinak nyilvánított Azov  ezred tagjait könnyen elengedték. Az is érdekes, hogy Moszkva felszólalt a katonák kivégzése miatt, az viszont nem fáj neki, hogy az ukrán erőszakszervezetek azokat a civileket terrorizálják, akik együttműködtek Oroszországgal, azokon a területeken, melyeket Oroszország a magáénak ismer el.

És megfordítva ugyanez. Érdekes, hogy az oroszellenes propaganda nem kapta fel azt a Wagner-csoport által közzétett videót, amelyen egy elesett ukrán katona testével etetnek meg egy kóbor kutyát: a kutya jóízűen falatozik az elesett kiskatonából, miközben az oroszok biztatják, hogy csak egyen a „hoholból.” A Wagner-csoport rendszeresen tesz közzé felvételeket az ukrán lövészárkok „megtisztításáról”: büszkén mutogatják a lemészárolt ukrán kiskatonákat.

Szintén a hangnem eldurvulását jelzi, hogy Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport nevű tisztázatlan jogi hátterű – az orosz törvények szerint elvileg bűncselekménynek számítana a Wagner-csoportnak már a léte is – orosz fegyveres alakulat vezetője, válaszul arra, hogy az Európai Parlament terrorista szervezetként ismerné el az alakulatot, véres kalapácsot küldött az európai politikusoknak (utalva a valószínűleg a Wagner-csoport által egyik árulójuk ellen végrehajtott pörölyös kivégzésre).