OROSZVALOSAG.HU


Az ubir

  |  2022-11-30 16:04:24  |  
Goretity József

Az ubir

Vámpír? Vagy mégsem?

 Az ubir

Őszintén bevallom, 2018-ig semmit sem tudtam Samil Igyiatullinról (szül.: 1971), a tatár származású kortárs orosz íróról. Annak az évnek őszén viszont Moszkvában jártam, első utam az egyik legnagyobb könyvesboltba, a Dom knyigi-be vezetett, ahol a kortárs orosz írók frissen megjelent könyvei között válogatva a kezembe akadt Igyiatullin Az ubir című kétrészes regénye. A borítón szereplő ismertető meg a néhány bekezdésnyi beleolvasás kíváncsivá tett, és megvettem a könyvet. Este a moszkvai szálláshelyemen olvasni is kezdtem – egyre nagyobb élvezettel. Másnap elkezdődött az orosz Fordítási Intézet (az Insztyitut Perevoda) szokásos, kétévenként megrendezésre kerülő kongresszusa (ez volt a moszkvai utazásom tulajdonképpeni célja), és meglepődve tapasztaltam, hogy a kongresszus programjában szerepel Samil Igyiatullin is. Összeismerkedtünk, beszélgetésbe elegyedtünk. Aztán néhány hónap múlva egy másik rendezvényen újra találkoztunk, és akkor – még mindig hatása alatt állva a regényének ‒ ígéretet tettem neki, hogy amit csak tudok, megteszek azért, hogy Az ubir megjelenhessen magyarul is, és találkozhassunk Magyarországon, a könyv magyar kiadásának bemutatóján. A némiképp felelőtlenül tett ígéretem az idén ősszel valóra vált, a könyv a Kairosz Kiadó és két fiatal műfordító, Brigovácz Marianna és Kóti Regina jóvoltából megjelent magyarul, és a november 8-11. közötti Orosz irodalmi hét keretében sor került a könyvbemutatóra is ‒ a szerző részvételével.

Samil Igyiatullin némiképp paradox vallomása szerint azért ír könyveket, mert nagyon szeret olvasni, és szeretne olyan könyveket kézbe venni, amelyeket szívesen elolvasna. Nos, nem tudom, tetszett-e Samilnak Az ubir – az írás folyamatában nyilván többször is elolvasta ‒, azt viszont tudom, hogy én magam le sem tudtam tenni.

Mindenekelőtt magyarázatra szorul a mű címe, amelyet a szerző kérésére meghagytunk az eredeti formában – és ennek megvan a maga oka. Az ubir tatár szó, amely nagy valószínűséggel átkerült a szláv nyelvekbe, így az oroszba is, amelyben upir formában ismeretes. Aztán a szó és az általa jelölt jelenség – az uráli és a Volga-menti régióban született, gonosz szellemről szóló mítosz ‒ a magyarok közvetítésével eljutott a Duna vidékére, majd Bram Stokernak köszönhetően elterjedt Európa jelentős részén is. A szó alakja és – tévesen – jelentése is változáson ment keresztül, és lett belőle Magyarországon is, Európában is vámpír. Igyiatullin azonban hangsúlyozza – és ez magában a regényszövegben is megtalálható ‒, hogy az eredeti, a türk népeknél (így a tatároknál is) ismert ubir nem azonos a vérszívó vámpírral: az ubir olyan gonosz szellem, amely mint valami héjba, beleköltözik az emberbe, belülről felfalja testestül-lelkestül (nem véletlenül áll kapcsolatban az ubir szó jelentése a falánksággal is), majd az ily módon kisajátított ember képében és nevében cselekedve hajt végre képtelenebbnél képtelenebb tetteket. Az ubir tehát nem azonos a vámpírral ‒ a regény címe ezért nem lehetett vámpír ‒, és mivel az ubir-nak nincs magyar megfelelője, illetve mivel az orosz szövegben is idegenül hangzik az ubir szó, jogosnak tetszett a szerző kérése, hogy regénye címeként maradjon meg az eredeti tatár szó.

Az ubir-ról szóló, akár több ezer évre visszanyúló népi hiedelmek, hátborzongató, ősi történetek, archaikus mitologémák beépültek a tatár nép gondolkodásába és életvitelébe, és a szerző tanúsága szerint még nemrégiben, 50-70 évvel ezelőtt, vagyis a dédszüleink és nagyszüleink fiatal korában is elevenen éltek és hatottak. Az életmód felgyorsulásának és modernizálódásának, valamint annak köszönhetően, hogy ezek a – megint csak a szerző szavaival élve – „félelmetesen érdekes és érdekesen félelmetes” történetek rendre kimaradnak a gyerekeknek szánt mesegyűjteményekből, mára a feledés homályába merültek. Miközben az ubir, az embert belülről felfaló ősi gonosz továbbra is velünk van…

Ha ezek után valaki azt gondolná, hogy valami száraz, unalmas, tudományos szakmunkával van dolga, azt meg kell nyugtatnom, hogy téved. Samil Igyiatullin ugyanis a tatár mitológiával kapcsolatos ismereteket sokszoros áttétellel, egy izgalmas, fordulatos cselekményű regényben adja át, amelynek műfaját ő maga úgy határozta meg, mint „horror elemekkel átszőtt misztikus thrillert”. Ízig-vérig mai, a modern kori olvasói elvárásoknak megfelelő történetről van szó.

A regény alaphelyzete a következő. Adva van egy nagyvárosi (kazanyi), 14 éves fiú, a mai szokványos kamasz srácok minden jellemzőjével: iskolába jár – nem túl nagy kedvvel ‒, igyekszik kiismerni a tanárai szokásait és elkerülni a váratlan feleltetéseket, bandázik, háborús-gyilkolászós internetes játékokat játszik a haverjaival, sportol (bokszedzésekre jár), a maga módján tiszteli-szereti a szüleit, a nagyszüleit, miközben ironikusan szemléli a felnőttek apró gyarlóságait és számára ósdi életformáját, zrikálja, de közben szeretettel óvja a 6 éves kishúgát. És ebben a szokványos, többé-kevésbé békés életben egyszer csak váratlanul minden összezavarodik és érthetetlenné válik: miután a szülei hazatérnek egy egynapos vidéki utazásról (egyik rokonuk temetéséről), roppant furcsán, sőt félelmetesen kezdenek el viselkedni: mintha nem is a szülei lennének, hanem valaki mások, akik viszont a szülei testét öltötték fel. És a szülein kívül fokozatosan másokon is észreveszi ezt a változást. Vagyis bármilyen furcsa is, itt és most, a modern nagyvárosi életben működésbe lép az a mai ember szemszögéből nem-létezőnek tekintett erő, amelyről a nagyszülőknek még ősi, bár a modern kor vélt mindentudása szemszögéből elvetett és bizonyos mértékig lenézett tudása volt. A kamasz főhős azonban lassacskán ráébred, hogy a szüleibe, ismerőseibe bújt gonosszal, az ubir-ral van dolga. És arra is rádöbben: meg kell védenie önmagát, a családját, mindenekelőtt a kishúgát, a szüleit, a rokonságot. Menekülésre szánja rá magát – cipeli magával a húgát is ‒, de az ubir mindenhol a nyomában jár. Védekeznie kell, mint a bokszmeccseken vagy a számítógépes játékokban, de a boksszal vagy a számítógépes játékkal ellentétben ennek az életre-halálra szóló játszmának nem ismeri a szabályait. Honnan is ismerhetné, hiszen fogalma sincs róla, mi az az ubir, milyen a természete, hogyan kell védekezni ellene. Megmentővé – önmaga, a húga, a családja, a világ – megmentőjévé kell válnia, miközben nincs felkészülve a megmentői szerepre. De nincs más rajta kívül, aki ezt a szerepet felvállalná. Úgyhogy kénytelen a megmentés módozatait és technikáit mintegy „menet közben” elsajátítani, úgy, hogy közben lépésről lépésre kiismeri az ubir természetét is. (Ebben az értelemben beavatási és fejlődésregénynek is tarthatjuk a művet.) Hogy mindez hogyan sikerül, vagy sikerül-e egyáltalán a főhősnek, mindenki megtudhatja, ha végigolvassa a könyvet…

Tartogat azonban a regény még egy, elbeszélés-technikai szempontból is fontos érdekességet. A történetmondás önéletrajzi jellegű, a kamasz főhős, Nail egyes szám első személyben meséli el a történetet, aminek persze megvannak a maga következményei. Egyfelől minden jelenséget és eseményt a saját szemüvegén ‒ meg időnként a húga nem is csak átvitt értelmű, hanem nagyon is valóságos, sok dioptriás szemüvegén ‒ keresztül mutat meg, ezen át, a felnőtt életet illető tapasztalatlanságával értékeli a történéseket, ami gyakran idéz elő mulatságos, abszurdba és/vagy groteszkbe hajló helyzeteket. Másfelől, az elbeszélés friss, élő, a mai tinédzserek beszélt nyelvén szólal meg, tele szlenges kifejezésekkel, boksz- és számítógépes zsargonnal, diáknyelvi fordulatokkal, helyenként a felnőttek „ósdi” nyelvének félreértésével – mindez természetesen nyelvi elevenséget, sokszínűséget és hitelességet kölcsönöz az elbeszélésnek, miközben egyúttal a nyelvi humor forrásává is válik. E ponton pedig mindenképpen ki kell térnem a könyv magyar fordítására is: a két fordító kitűnően megoldotta az eredeti szöveg nyelvi kihívásait, teljes mértékig, nagy nyelvi leleménnyel és kreativitással adja vissza az orosz regény változatos nyelvi rétegeit.

És hogy kinek ajánlható Az ubir című dilógia? Az oroszországi kritika egyöntetű véleménye szerint Samil Igyiatullin e könyvben – ritka kivételként az orosz- és világirodalomban – sikeresen összeegyeztette az összeegyeztethetetlent, megvalósította a megvalósíthatatlant: olyan művet írt, amely egyszerre tud lenni intellektuális, egy egzotikus nép hiedelemvilágát hitelesen bemutató mestermű, felnőtteknek szóló rémmese, és tinédzsereknek ajánlható, szórakoztató fantasy is.

(Samil Igyiatullin: Az ubir. Brigovácz Marianna és Kóti Regina fordítása. Kairosz Kiadó, 2022., 430 oldal)

Cimkék: Samil Igyiatullin
Országok:
Megosztás:
Add a Facebook-hoz

 

Oroszvalosag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat