OROSZVALOSAG.HU


Jogerősen elítélték a volt szovjet partizánt 

  |  2010-05-18 13:54:05  |  
Mezei Bálint

Jogerősen elítélték a volt szovjet partizánt 

A strasbourgi ítészek szerint Vaszilij Kononov háborús bűnös. Általános felháborodás Oroszországban. 

Jogerősen elítélték a volt szovjet partizánt 

Az egykori szovjet partizán pert vesztett Strasbourgban 

A volt szovjet veterán, akit a Lett Legfelsőbb Bíróság háborús bűnök miatt korábban elítélt, most másodfokon pert vesztett az Emberi Jogok Európai Bíróságán is. A fellebbviteli tanács elfogadta Lettország másodfokú indítványát, mely a strasbourgi bíróság 2008-as ítéltének semmisé tételét kérte. 2008-ban egyszer már felmentették Vaszilij Kononovot a vádak alól.  A most 87 éves egykori fegyveres ellenálló, csoportvezető ellen azt a vádat hozták fel, hogy 1944-ben utasítást adott kilenc falusi kivégzésére. Kononov elismerte a gyilkosság tényét, de mindvégig kitartott állítása mellett, mely szerint az áldozatok náci kollaboránsok voltak, akiket kereszttűzben lőttek le. A volt szovjet partizán szabadságát 1998-ban vonták meg először, és két évig előzetesben tartották. 2004-ben megkapta az orosz állampolgárságot, és rögtön jogorvoslatot kért Strasbourgban. Utóbbi joghatóság 2008-ban hatályon kívül helyezte a lett bírói döntést, megerősítve annak ellenkezését az Európai Emberjogi Egyezménnyel, hiszen senkit sem lehet elítélni olyan bűnök miatt, melyek az elkövetés idején még nem számítottak annak. A döntés folyományaként 38 ezer eurós jóvátételt ítéltek meg Kononovnak, melynek kifizetését Lettország megtagadta és jogi ellenlépéseket tett. A jogerős ítélet 14 szavazat és 3 nem ellenében született. A végső verdikt szerint az Egyezmény hetedik cikkelye nem sérült, így Kononov 66 évvel ezelőtti tette háborús bűnnek számít, közölte Jean-Paul Costa az Emberi Jogok Európai Bíróságának elnöke. A vádlott ügyvédje a lehető leghamarabb elindítja a perújrafelvétel procedúráját, miként azt az orosz újságírókkal ismertette. „Sajnos a bírósági állásfoglalások már első olvasatra is összefüggéstelenek, hiszen keverik az ügy tényanyagát az egyéb körülményekkel. Szomorú, hogy az európai bíróság teljesen átpolitizált” – nyilatkozta Mihail Joffe védőügyvéd.

(RIA Novosztyi)              

Cimkék: Vaszilij Kononov, partizán, 2. világháború, Vörös Hadsereg
Országok: Lettország Oroszország
Megosztás:
Add a Facebook-hoz

 

Oroszvalosag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat