OROSZVALOSAG.HU


Kadhafi sorsát szánták Janukovicsnak

  |  2015-02-04 17:24:54  |  
Oroszvilag.hu

Kadhafi sorsát szánták Janukovicsnak

Azarov: kommandót készítettek fel Janukovics megölésére

 Kadhafi sorsát szánták Janukovicsnak

"Ukrajna válaszúton" címmel jelent meg Nyikolaj Azarov volt ukrán miniszterelnök könyve Moszkvában. Azarov sajtótájékoztatón mutatta be könyvét és beszélt az egy évvel ezelőtti ukrajnai eseményekről is.

Azarov szavai szerint Janukovicsnak a 2011-ben felkoncolt líbiai diktátor, Kadhafi sorsát szánták a kijevi puccs megszervezői. Egy 18 fős speciális kommandó feladata lett volna Janukovicsot megölni, hasonló módon, mint azt Kadhafival tették. Azarov ugyanakkor nem nevezte meg konkrétan, ki adott utasítást Janukovics meggyilkolására.

Azarov azt mondta, ő ellene is merényletet kíséreltek meg. Ezt természetesen ma senki nem nyomozza, és azt sem, amikor Kijevben felgyújtották a Régiók Pártja irodáját, megölve két embert. A volt kormányfő bírálta a Nyugatot is, amiért szerinte a nyugati médiában elhallgatják a májusi odesszai emberégetést.

Azarov szerint Ukrajna szép fejlődés előtt állt volna, ha nem következik be az erőszakos hatalomátvétel. 2010 és 2013 között a GDP 10 %-kal nőtt, a hrivna megőrizte értékét, a fizetések és nyugdíjak emelkedtek, a 2012-es futball EB-re számos új beruházás készült el, például a mára teljesen szétlőtt donyecki repülőtér. 2014-ben 43 milliárd dollár értékben voltak előkészítve beruházások Kínából és Oroszországból.

Azarov szerint 2014-ben 8 %-os GDP növekedést jeleztek előre Ukrajna számára. Nem volt szükség IMF-hitel felvételére és újabb megszorító intézkedésekre.

Azarov szerint belső és külső okai is voltak az ukrajnai válság 2013-as kitörésének. Egy speciálisan felkészített csoport feladata volt radikalizálni az utcai megmozdulásokat. Janukovics tudott erről, de „bizonyos tanácsadók” lebeszélték arról, hogy erőt vessen be. Az amerikaiak azt követelték, hogy az elnök alakítsa át a kormányt az ellenzék bevételével. Azarov szerint az erőszakos hatalomátvétel megszervezése az amerikai nagykövetség instrukciói alapján zajlott. Az ellenzéki vezetők rendszeresen raportra jártak a nagykövetségre.

A volt kormányfő szerint a jelenlegi ukrán vezetés érdekelt a háborúban, mert a háború felmentést ad minden alól. A háború elleplezi a vezetők alkalmatlanságát, a háborúra lehet fogni minden problémát.

A politikus úgy véli, nemzetközi patrónusok (Németország, Oroszország) közvetítése mellett kellene békét teremteni Ukrajnában, és az országot föderatív jellegűvé kellene átalakítani.

 

 

 

https://www.eurazsia.hu/2015/02/04/kadhafi-sorsat-szantak-janukovicsnak/

 

Cimkék:
Országok: Ukrajna Oroszország
Megosztás:
Add a Facebook-hoz

 

Oroszvalosag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat