OROSZVALOSAG.HU


Burdzsanadze árulónak nyilvánítva

  |  2010-03-04 16:44:09  |  
Gyóni Gábor

Burdzsanadze árulónak nyilvánítva

Dialógust teremtene Moszkvával a grúz ellenzéki politikus

Burdzsanadze árulónak nyilvánítva

Nino Burdzsanadze, a grúz parlament egykori házelnöke, az ellenzéki „Demokratikus mozgalom” vezetője Moszkvába látogat, hogy „politikai konzultációkat” folytasson. Moszkva – ahol kezdetben nem volt világos, kivel találkozik a grúz politikus – csak az első állomása Burdzsanadze nemzetközi turnéjának: az orosz főváros után Brüsszelbe, majd az Egyesült Államokba utazik a volt grúz házelnök.

Mihail Szaakasvili grúz elnök egykori szövetségese, ma már politikai ellenfele, Nino Burdzsanadze Zurab Nogaideli egykori miniszterelnök után a második magasrangú grúz politikus, aki a 2008 augusztusi Oroszországgal vívott háború után Moszkvába látogat. Burdzsanadze azzal indokolta meglepőnek tűnő vizitjét, hogy „valakinek foglalkoznia kell Grúzia ügyeivel”, hiszen a kaukázusi ország súlyos nemzetközi elszigeteltségbe került az utóbbi időszakban. Moszkva deklarálta, hogy nem tárgyal Szaakasvilivel, s bár a Nyugat nem tett efféle kinyilatkoztatást, a gyakorlatban mégis ez a helyzet áll fönn. „A hatalom militáns retorikája folyamatos nyomás alatt tartja az országot… Az ország területének 20 %-a elveszett, s a hatalom nem tesz semmit.” – jelentett ki Burdzsanadze, aki arra is rámutatott: az európai-orosz viszony új lendületet kapott az elmúlt időszakban, s Amerika és Oroszország között is új együttműködés látszik kibontakozni, amire Tbiliszinek is reagálni kell.

Mihail Szaakasvili elnök, válaszul Burdzsanadze moszkvai útjára kijelentette, kész együttműködni minden ellenzéki erővel, „kivéve a nemzet árulóit, akik Grúziát ismét gyarmati függésbe akarják taszítani” – utalva a grúz-orosz kapcsolatok normalizálásában gondolkodó erőkre. A grúz kormány képviselője szerint Moszkva célja, hogy visszaállítsa egykori befolyását: ezért vásárol Mistral helikopteranyahajókat és ezért próbál, úgymond, megvenni grúz ellenzéki politikusokat.

Burdzsanadze végül találkozott Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnökkel, aki kifejezte együttműködési készségét azokkal a grúz politikai erőkkel, amelyek szeretnének dialógust teremteni Oroszországgal.

 

https://www.eurazsia.hu/2010/03/04/burdzsanadze-arulonak-nyilvanitva/

 

Cimkék:
Országok: Grúzia
Megosztás:
Add a Facebook-hoz

 

Oroszvalosag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat