OROSZVALOSAG.HU


Újabb "reformokat" követel az IMF Ukrajnában 

  |  2011-03-29 13:36:42  |  
Oroszvilag.hu

Újabb "reformokat" követel az IMF Ukrajnában 

Még nem volt elég a megszorításokból 

 Újabb "reformokat" követel az IMF Ukrajnában 

A Nemzetközi Valutaalap ukrajnai képviselője, Max Alier véleménye szerint Ukrajna nem halad eléggé jól strukturális reformokkal, ezért az ország lemaradásban van szomszédaihoz képest.

Nagyon fontos lenne a nyugdíjreform, hogy a szolgáltatások árai elérjék a piaci színvonalat, valamint a költségvetési hiány csökkentése - mondta Alier.

Alier szerint az IMF túlságosan enyhe feltételekkel adott hitelt Ukrajnának, ezért is csúsznak a reformok.

Alier ugyanakkor dicsérte is az ukrán vezetést, a közüzemi szolgáltatások tarifáinak megemeléséért, az infláció csökkentéséért.

Az IMF és Ukrajna közti együttműködést 2010 júliusában újították meg, eszerint Ukrajna 15,6 milliárd dollár hitelhez juthat: az első részletet, 1,25 milliárd dollárt, még 2010 júliusában kapta meg Kijev, a másodikat, 1,5 milliárd dollárt, 2010 decemberében.

Ezt követően Ukrajna negyedévenként juthat hozzá az újabb részletekhez, még nyolc alkalommal.

Max Alier még februárban nem javasolta az újabb hitelcsomag átutalását Ukrajnának, a nyugdíjreform végigvitelét követelve, azonban Viktor Janukovics ukrán elnök elhalasztotta a nyugdíjtörvény tervezet parlamenti tárgyalását.

 

(podrobnosti.ua)

Cimkék: IMF, Ukrajna
Országok: Ukrajna
Megosztás:
Add a Facebook-hoz

 

Oroszvalosag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat