Terjed a „vírus”? Egyiptomban már megdöntötték, Bahreinben és Líbiában pedig küzdenek ellene: a XXI. század technikai vívmányai romba döntik az autoriter rezsimeket?

Azerbajdzsánban például a „Népi Front” elnevezésű szervezet arra hívta fel a lakosságot, hogy társadalmi hálózatokat hozzanak létre a Facebook és a Twitter segítségével a kormányzó hatalom ellen.

De nem csak Azerbajdzsánban indultak el hasonló kezdeményezések. Emiatt sokan párhuzamot vélnek felfedezni a közel-keleti és közép-ázsiai politikai folyamatok között. Ráadásul az államok berendezkedése is hasonló: ezen országok többségében autoriter vezetők állnak az állam élén, amit saját „klánjukkal” kormányoznak. Az azeri Ilham Alijev például 2003-ben örökölte meg a hatalmat apjától, Gejdartól. Kazahsztánban Nurszultan Nazarbajev államfő már a rendszerváltozás óta hatalmon van, ugyanúgy, mint üzbég „kollégája”, Iszlam Karimov. Tádzsikisztán élén 1992 óta Emomali Rahmon áll, Türkmenisztánban pedig Gurbanguli Berdimuhamedov elnököl, aki Szaparmurat Nyijazovtól, ismertebb nevén a „Türkménbasi”-tól vette át a hatalmat.

Kirgizisztánban kissé más a helyzet, mivel ott már kétszer is elűzték az elnököket az elmúlt évtizedben: 2005-ben Aszkar Akajev Moszkvában talált menedéket, 2010-ben pedig utódjának, Kurmanbek Bakijevnek kellett menekülőre fognia. Sajnos az erőszakba és etnikai öldöklésbe torkollott felkelés megmutatta a régió egyik feszültségforrását, nevezetesen az üzbégek és kirgizek közötti mélyen gyökerező konfliktusát.

Az előbbiekben említett államok lakosságának többsége muzulmán. Ennek ellenére a politikai vezetés még a szovjet nómenklatúrából származik, így a szekularizáció híve. Éppen ezért egyre többen tartanak attól, hogy ezekben az országokban a forradalmakat követően, a jól szervezett, esetleg külföldről pénzzel is támogatott iszlamista csoportok szerezhetik meg a hatalmat. Ráadásul a demokratikus ellenzék gyakorlatilag ezen országok mindegyikében igen gyenge és széttagolt.

Azt, hogy az iszlamista erők milyen veszélyesek is tudnak lenni, jól mutatja Tádzsikisztán helyzete: a közép-ázsiai országban évek óta fegyverrel küzdenek az iszlamisták ellen. Ám erejük, éppen az autoriter rezsimből kiábrándult, útkereső társadalom miatt folyamatosan növekszik.

Közép-Ázsiában, ellentétben az arab Maghreb országokkal, további problémát jelenthet az etnikailag nagymértékben differenciálódott társadalom. Annakidején a határokat önkényesen húzták meg, legtöbbször nem véve tekintetbe az etnikai viszonyokat. Így fordulhat elő, hogy egy-egy állam területén gyakran számos etnikum él együtt. Emiatt egységes ellenzéki frontok kialakulása is kevésbé tűnik elképzelhetőnek, mint Észak-Afrikában, de ennek ellenére Bakutól Asztanáig növekvő nyugtalansággal figyelik az afrikai, közel-keleti eseményeket.

(aktuell.ru)