OROSZVALOSAG.HU


Janukovics Moszkva és Brüsszel között 

  |  2010-10-11 00:59:44  |  
Mezei Bálint

Janukovics Moszkva és Brüsszel között 

Kettős stratégia: európai integráció és barátság Oroszországgal

Janukovics Moszkva és Brüsszel között Janukovics Moszkva és Brüsszel között  

Az ukrán vezetés Oroszország felől ismét az EU-hoz fordul?

Ukrajna idén megválasztott új elnöke, a nyugati sajtóban rendre oroszbarátként feltűnő Viktor Janukovics október elsején adott nyilatkozatában tagadta, hogy hazája feladta volna európai integrációs törekvéseit, hiszen azok továbbra is „változatlan elsőbbséget” élveznek.

A nemzetközi elemzők szerint az ukrán prezident szándékosan fogalmazott – szokásától eltérően - ilyen világosan Kijev leendő európai uniós tagságát illetően, hiszen a gazdasági válság okozta visszaesést döntően nyugati hitelekből mérsékelték. Janukovics lényegében megválasztása óta igyekszik árnyalni a róla korábban külföldön kialakult képet, így tagadva azt a vádat, hogy a Moszkvával való békülés érdekében feláldozta a brüsszeli eredményeket.

Szavainak különös súlyt adott a bejelentés helyszíne is. Az éves rendszerességgel összeülő Európa Fórum ezúttal Jaltába, a Livídia palotába látogatott, ahol a „nagy hármas”, Churchill, Roosevelt és Sztálin 1945-ben döntöttek Európa sorsáról, a kontinens jövőjéről.

Döntésével, a helyszín megválasztásával, Janukovics láthatóan elődje, Juscsenko nyomdokaiba kívánt lépni, egyúttal felhasználta az alkalmat arra is, hogy kollégáját, a nemrég hivatalba lépett lengyel államfőt, Bronislaw Komorowskit is bevonja a történelminek szánt bejelentés pillanatába. Ez egyben a kijevi külpolitika markáns irányváltásának nyitányául is szolgálhat – véli az ukrán hatalmi elit.

Bár Janukovics, akit sokan Moszkva bábjának tartottak, az eddig eltelt bő fél év során sikerrel javította politikai imidzsét, mégsem lépett ki Moszkva rá vetülő árnyékából. Igaz, erre láthatóan nem is törekedett, ennek megfelelően – választási ígéretét betartva – rendezte a nagy keleti szomszéddal ápolt viszonyt. Utóbbi vonalat mintegy megszakítva, legutóbbi nyilatkozata első hallásra szembe megy a Kreml diktálta mainstreammel, és jelzi, hogy az ukrán EU-s álmok nagyon is aktuálisak.

A fentiekkel szöges ellentétben az ukrán parlament a napokban fogadta el a narancsos forradalom évében véghezvitt alkotmánymódosítás megsemmisítését, melynek értelmében a tényleges hatalmat a mindenkori államfő kezébe adta vissza. A kijevi ellenzék a demokrácia vereségeként értékelte a döntést, és Ukrajnát a tekintélyelvű alapon történő belső átrendeződés veszélyeire figyelmeztette.

(The Independent)       

 

Cimkék: Janukovics, Jalta, Komorowski, Moszkva, Kijev, Brüsszel, európai integráció, Juscsenko
Országok: Ukrajna Oroszország
Megosztás:
Add a Facebook-hoz

 

Oroszvalosag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat