OROSZVALOSAG.HU


Észt politikus az orosz vízummentesség ellen

  |  2010-09-09 11:43:00  |  
Kecskeméti Gábor

Észt politikus az orosz vízummentesség ellen

Törésvonal a német-lengyel és a balti álláspont között

Észt politikus az orosz vízummentesség ellen


Az észtek hajthatatlanok

A kalinyingrádi határnak az EU irányában zárva kell maradnia, legalábbis ezt követeli  Marko Mihkelson észt politikus, az észt parlament külügyi bizottságának tagja: „Kalinyingrád nem lehet trójai faló az EU számára, hiszen ha a kalinyingrádi terület vízumkönnyítést kap, akkor ezt Leningrád és Pszkov megyéknek is meg kell kapniuk.” – jelentette ki Mihkelson, majd hozzátette, hogy ezek a perspektívák Észtország számára elfogadhatatlanok.


Már évek óta tárgyalások folynak arról, hogy a kalinyingrádi terület vízumkönnyítést kapjon. Oroszország és az EU megállapodtak abban, hogy az egykori Kelet-Poroszországot kísérleti régiónak tekintik, igaz, a hangzatos mondatok és gesztusok után kevés gyakorlati lépés történt.

Németország a vízumkényszer eltörlése mellett

Oroszország javaslatát a litván-orosz és lengyel-orosz határ menti vízummentes közlekedésről az EU elfogadta. Az Unión belül Lengyelország egyértelműen kiállt a terv mellett és a német szövetségi kormány is támogatásáról biztosította Oroszországot.

Angela Merkel német kancellár Litvániában tett legutóbbi látogatásakor is határozottan kijelentette, hogy Németország a tervhez „pozitívan viszonyul”. „Ebben a kérdésben mindkét fél számára előnyös elmozdulás várható a jelenlegi álláspontról.” – mondta a kancellárasszony, aki azt sem zárta ki, hogy a távolabbi jövőben Oroszország és az Európai Unió között megvalósulhat a vízummentesség.

(RN.de)

 

 

Cimkék: Kalinyingrád
Országok: Észtország Litvánia Oroszország
Megosztás:
Add a Facebook-hoz

 

Oroszvalosag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat