OROSZVALOSAG.HU


Európa kioktatja Oroszországot

  |  2010-06-23 10:35:35  |  
Gyóni Gábor

Európa kioktatja Oroszországot

Határozat az Észak-Kaukázus ügyében

 Európa kioktatja Oroszországot

 

 

Az Európa Tanács tegnap határozatot fogadott el az Oroszországhoz tartozó Észak-Kaukázus helyzetéről. A meghallgatás során európai politikusok azzal vádolták meg az orosz hatalmat, hogy érintett az Észak-Kaukázusssal foglalkozó újságírók és jogvédők halálában, s „önjelölt elnöknek” nevezték Ramzan Kadirov csecsen elnököt. A hangulatot csak tovább fokozta, hogy az ülésen – álnéven – megjelent Ahmed Zakajev csecsen szeparatista vezető is.

Moszkva egyik legkeményebb bírálója Alekszej Lotman észt politikus volt, aki szerint az orosz kormány emberek elrablásában és meggyilkolásában vesz részt, akik ezért „csalódottságukban” terroristává válnak. Lotman szerint Csecsenföldön elnyomják a nők jogait, amire nem volt példa a „törvényesen megválasztott csecsen elnökök”, Dzsohar Dudajev és Aszlan Maszhadov idején sem.

A vitában részt vevő ingus elnök, Junusz Bek-Jevkurov visszautasította Lotman vádjait, s kijelentette, hogy kész vitába szállni vele, egyetlen feltétellel, ha az visszavonul, ha nem lesz igaza, amire Lotman nem reagált...

Oroszország nemcsak feddést kapott: elismerték a Groznij helyreállítása érdekében tett erőfeszítéseket, és megállapították hogy Jevkurov elnöksége idején Ingusétiában a helyzet valamelyes javulása észlelhető. 

 

 (Kommerszant)

Cimkék:
Országok: Oroszország
Megosztás:
Add a Facebook-hoz

 

Oroszvalosag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat