OROSZVALOSAG.HU


Oroszország a szíriai konfliktusban 

  |  2015-10-16 14:47:04  |  
Albrecht Krisztián

Oroszország a szíriai konfliktusban 

Geopolitikai játszmák

 Oroszország a szíriai konfliktusban 

A szíriai polgárháború, amely egyébként már több mint négy éve tombol, a menekültáradat és az Iszlám Állam térnyerése kapcsán került mindenki érdeklődésének a középpontjába. Szeptember harmincadikán az orosz parlament elfogadta Vlagyimir Putyin, orosz elnök javaslatát arra vonatkozóan, hogy légicsapásokat mérjenek Szíriában. Órákkal később megkezdődtek a légicsapások, amely ezzel együtt Oroszország első katonai beavatkozását is jelenti a Közel-Keleten évtizedek óta. A hivatalos orosz álláspont szerint a cél az Iszlám Állam, illetve (mint később hozzá tették) az „egyéb terrorista csoportok” elleni fellépés. Csakhogy egyre inkább úgy tűnik, hogy ennek ellenére nem a terroristák az elsődleges célpontjai az orosz támadásoknak, hanem inkább az Aszaddal szemben álló, a nyugati hatalmak és a térség bizonyos országai által támogatott lázadók. Mi lehet ennek az egésznek a hátterében?

A nyugati hatalmak, valamint regionális szövetségeseik Katar, Törökország és Szaúd-Arábia már régóta törekednek Aszad, a jelenlegi szír elnök eltávolítására, amely azonban eddig nem járt sikerrel. Aszad fő szövetségese Oroszország és Irán. Felvetődik azonban a kérdés, hogy miért támogatják őt az oroszok? Egy ideig sokan úgy gondolták, hogy főként anyagi érdekek játszanak közre, értve ezalatt elsősorban a fegyverkereskedelmi érdekeltségeket; emellett a tartuszi tengerészeti bázis védelme is felvetődött. Viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy Putyin számára inkább geopolitikai szempontból fontos a szíriai helyzet alakulása.

Ennek forrása a 2011-es líbiai konfliktus lehet, amikor is ENSZ Oroszország szerint túllépte hatáskörét és „becsapták” őket a katonai beavatkozással Líbiában, hiszen ők az ENSZ Biztonsági Tanácsának akkori döntésével kapcsolatos tartózkodásukkal egy humanitárius jellegű, a civilek megsegítését célzó közbelépésbe „egyeztek bele”, nem pedig fegyveres beavatkozásba az akkori líbiai kormányerőkkel szemben, megsértve ezzel a nemzetek szuverenitását. Egy ilyen „sértés” után nem valószínű, hogy Putyin támogatna egy újabb Nyugat-vezette rezsimváltást, hiszen ki tudja, talán Oroszországban is megvalósítanának egy hasonló beavatkozást, ha arra egy esetleges válság lehetőséget nyújt. Arról nem is beszélve, hogy mindezen konfliktusok mögött Oroszország szerint főként az Egyesült Államok áll, amelynek túlzott térnyerésétől tartanak az oroszok. Ennek fényében az is lényeges, hogy Putyin nem akarja elveszteni egyetlen közel-keleti szövetségesét, amely szövetséges nélkül aligha tudná kompenzálni az Egyesült Államok befolyását a térségben. A Nyugattal és az Egyesült Államokkal való távolságtartóbb viszonyt a krími helyzettel kapcsolatos szankciók is előmozdították.

A szíriai konfliktus tehát nemcsak egy korrupt, elnyomó rezsim, valamint egy szélsőséges terrorista szervezet elleni harcról szól, hanem nagyhatalmi játszmák színtere is: egyre többen látnak benne közvetett konfliktust az Egyesült Államok és szövetségesei, valamint Oroszország között. Az Egyesült Államok nemrég jelentős mennyiségű lőszer és hadianyag támogatást nyújtott a szíriai lázadóknak, mindeközben pedig elítéli Oroszország tevékenységét az országban. Nincs ezzel másképp az Európai Unió sem, amely szerint az oroszoknak azonnal be kell fejezniük a lázadók elleni légicsapásokat és az Aszad-rezsim támogatását, amely a Szíriában kialakult helyzet fő okozója. Putyin azonban, bár személyesen nem kedveli Aszadot, nyíltan támogatja őt, valamint azon az állásponton van, hogy csak Aszad segítségével oldható meg a szíriai helyzet, és nem valószínű, hogy támogatni fog egy újabb, Nyugat által előmozdított kormányváltást.

Források:

·         https://www.chathamhouse.org/expert/comment/16470?gclid=CJqEx-TPv8gCFYu6GwodsFgB3A

·         http://edition.cnn.com/2015/10/13/middleeast/syria-civil-war/

 

·         http://www.bbc.com/news/world-middle-east-34416519

Cimkék:
Országok: Oroszország
Megosztás:
Add a Facebook-hoz

 

Oroszvalosag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat