OROSZVALOSAG.HU


Erősödhet az amerikai katonai jelenlét Európában

  |  2014-04-10 13:13:11  |  
Oroszvilag.hu

Erősödhet az amerikai katonai jelenlét Európában

A NATO-ban többségbe kerültek a szembenállás hívei? 

 Erősödhet az amerikai katonai jelenlét Európában

Philip Breedlove, a NATO európai parancsnoka nem zárható ki, hogy az ukrajnai válság miatt az Egyesült Államok megerősíti kelet-európai katonai erőit.

Breedlove felkérést kapott a NATO 28 tagállamának külügyminiszterétől, hogy készítsen „az Oroszország által fenyegetett” országok számára egy védelmi tervet. Az Oroszországgal szomszédos országokba amerikai katonákat küldhetnek. Breedlove felhívta a figyelmet, hogy az ukrán határ mentén 40 ezer orosz katona állomásozik harckészültségben.

Anatalij Antonov orosz külügyminiszterhelyettes ma az MGIMO-n tartott előadásában azt mondta, a NATO-n belül többségbe kerültek a keményvonalasok, akik Oroszországban ellenséget látnak. A NATO-ba tartozó államok tervezett katonai terjeszkedése ellentmond a létező megállapodásoknak. Antonov szerint a NATO felelős azért is, hogy nem sikerül normalizálni az ukrán-orosz kapcsolatokat.

Az orosz Külügyminisztérium eközben hidegháborús retorikával és kettős mércével vádolta meg a NATO-t.

A balti államok légvédelmét lengyel és brit vadászgépekkel erősítik meg a következő hónapokra. Lettországban három napja hadgyakorlat kezdődött amerikai csapatok részvételével.

 

 

(newsru.com)

 

Cimkék: NATO, Oroszország, Breedlove,
Országok: Észtország Lettország Litvánia Ukrajna Oroszország
Megosztás:
Add a Facebook-hoz

 

Oroszvalosag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat