OROSZVALOSAG.HU


Putyin Ankarában, Lavrov Brüsszelben

  |  2012-12-04 12:12:07  |  
Kecskeméti Gábor

Putyin Ankarában, Lavrov Brüsszelben

Törökország-Oroszország-NATO

Putyin Ankarában, Lavrov BrüsszelbenPutyin Ankarában, Lavrov Brüsszelben

Az orosz diplomácia két fronton is offenzívát indított a NATO terve ellen: Putyin Ankarában, Szergej Lavrov pedig Brüsszelben igyekszik meggyőzni a döntéshozókat, ne telepítsenek Patriot-rakétákat a szír-török határra. Moszkva szerint a lépés tovább élezné a konfliktust.

Lavrovnak nem lesz könnyű dolga a belga fővárosban, s ezt még tovább nehezíti, hogy sajtóértesülések szerint a napokban eltörte a kezét Törökországban tett látogatása során. A külügyminisztérium természetesen azonnal cáfolta a történteket, s könnyű kis sportsérülésről beszélnek, ami „nem lesz hatással munkájára.” Anders Fogh Rasmussen NATO főtitkár közben már komolyan fontolóra vette a törökök kérését, hogy az Észak-atlanti Szövetség rakétákat telepítsen az arab állam határára. Erről a kérésről a katonai szövetség várhatóan szerdán dönt.

Ám a törökök sem könnyítik meg a helyzetet: míg a hatalmon lévő, iszlamista irányultságú török párt, az AKP egyik szóvivője szerint a török hadsereg fennhatósága alá kerülnének a rakéták, addig Rasmussen NATO-felügyelet alatt tartaná azokat.

Oroszország azonban arra törekszik, hogy minden áron megakadályozza a rakéták Törökországba telepítését. Ennek érdekében kezdeményezik a kelet-európai rakétarendszer tárgyalását, az afganisztáni együttműködést és a 2013-ra vonatkozó tervek áttekintését. Moszkva számára igen kényes kérdés a rakéták törökországi telepítése, mivel Szíria és Törökország között a közelmúltban tűzpárbajok zajlottak, majd a török légierő földre kényszerített egy Moszkvából Szíriába tartó gépet, mivel azt feltételezték, hogy fegyvert csempésznek rajta. A helyzet így Moszkva és Ankara között is feszült. Ezen a „fronton” Vlagyimir Putyin igyekszik valamit tenni, így a két hónapja minden találkozót és látogatást lemondó elnök Ankarába utazott. Ott igyekezett meggyőzni Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnököt arról, hogy a határmenti fegyveres konfliktus nem sok jót ígér. (Putyin egy orosz közmondással igyekezett megvilágítani a helyzetet: „Tudja, nálunk ezt így mondják: Ha egy színdarab elején a falra van akasztva egy fegyver, akkor abból a darab végén tüzelni fognak.”)

Nem véletlen, hogy az elnök és a külügyminiszter személyesen igyekszik meggyőzni Törökországot és a NATO-t arról, hogy a szíriai konfliktusba ne vegyenek részt. Oroszország az Asszad-rezsim hagyományos szövetségese, annak elbukása esetén Moszkva egy komoly és megbízható partnert veszítene el a Közel-Keleten, ami Líbia, Egyiptom „kiesése” után érzékenyen érintené az orosz geopolitikai pozíciókat ebben a térségben.

(aktuell.ru)

 

 

 

 

Cimkék: nato, törökország, erdogan, putyin, lavrov, szíria, damaszkusz, ankara, brüsszel, asszad, háború, rakéta,
Országok: Oroszország
Megosztás:
Add a Facebook-hoz

 

Oroszvalosag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat