Szerbia és Azerbajdzsán stratégiai szövetségesek

2011. június 8-án érkezett kétnapos szerbiai látogatásra Ilham Alijev azeri államfő, hogy kollégájával, Borisz Tadiccsal (Borisz Tadittyal) egyeztessen a két, köztudottan Kreml-közeli ország jövőbeni együttműködésének lehetséges színtereiről.

Déli szomszédunk és Azerbajdzsán egyre erősödő kötelékei Magyarország szerepét csökkenthetik a közép-kelet-európai energia-játszmákban. Az már korábban is kiderült, hogy a vonakodó Budapest helyére Belgrád lép, mint a Déli Áramlaton továbbított földgáz tervezett püfferországa, és ezen döntést a déli gázkorridor technikai-technológiai hátterét adó olasz Eni is elfogadta, támogatta. Jelen helyzetben azonban az olasz-orosz Déli Áramlatot ugyan kiváltani képtelen, de a régió gázellátását bővíteni hivatott AGRI-tervben is előzésre számíthatunk. Azaz a szerb-kaukázusi kapcsolatok dinamikáját figyelve félő, hogy Budapest záros határidőn belül teljesen háttérbe szorul. 

„Politikai kapcsolataink stratégiai szintre fejlődtek” – állította Tadics. Az állami AzerTAj hírügynökség közleményében emlékeztetett, hogy az idei belgrádi találkozó nem jöhetett volna létre a szerb elnök tavalyi bakui látogatása nélkül, mely ösztönzőleg hatott a már kiépült bilaterális viszonyra. Lényegében a Tadics által elmondottakat ismételte meg Alijev is: „Párbeszédünk stratégiai, kapcsolataink pedig sokrétűek.”

A balkáni és a kaukázusi-kaszpi ország helyzete nem csupán a Moszkvához való erős kötődés, de a területükön jelentkező szeparatizmus miatt is számos hasonlóságot mutat. Ahogy Szerbia sem ismeri el az önálló Hegyi-Karabahot, úgy Azerbajdzsán sem hajlandó tudomást venni a Belgrád fősége alól kiszakadó Koszovóról. A vendéglátó jogán Tadics köszönetét fejezte ki Alijev hazájának a koszóvói kérdésben mutatott baráti magatartásáért és támogatásáért, továbbá újfent megerősítette a hivatalos szerb álláspontot, mely szerint Sztyepankert csakis Azerbajdzsán szerves részeként értelmezendő. Az elhangzottakra reagálva Alijev az európai államok területi integritásáról beszélt, olyan fogalomként állítva be azt, amit minden partnernek egyformán kellene megítélnie és tiszteletben tartania. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a két, sorsközösségben lévő állam földrajzi egységét a közeljövőben helyreállítják. 

A tárgyalások középpontjában az elszakadási törekvések megfékezése mellett leginkább a balkáni gázellátás folytonossága állt. Nem titok, hogy Szerbia záros határidőn belül csatlakozni kíván az AGRI-projekthez, mely cseppfolyós azeri földgázt szállítana keresztül a Fekete-tengeren. A transzportútvonal érinti Grúziát is, ahol Poti és Batumi kikötőiben történne meg az odáig csővezetékeken szállított energiahordozó LNG-vé való alakítása, és az erre a célra kialakított speciális tengeri tankerhajók feltöltése. Az egyelőre csak terv formában létező AGRI-vállalkozáshoz Tbiliszi és a kibocsátó Baku mellett Bukarest és Budapest is társult. Nyilatkozatában maga Tadics is új energiautakról beszélt: „Európa számára a gáz ma fontosabb, mint a nukleáris energia. Azerbajdzsán napjainkban igen jelentős fejlesztéseket hajt végre a szektorban. Mindez nagyban segíti az azeri gazdaság bővülését.” Alijev pedig hazája teljes együttműködési készségéről tett tanúbizonyságot Szerbia AGRI-csatlakozását és egyéb, közös azeri-szerb energetikai kooperációt illetően. Utóbbi akár az évtizedek, egészen pontosan Jugoszlávia szétesése óta stagnáló helyi ipart is fellendítheti, amely manapság a külföldi működő tőke kóros hiányától szenved.

A nyilvános, nemzetközi sajtótájékoztató előtt a két államfő egy sor valóban stratégiai jelentőségű egyezményt írt alá. Ezek közül is kiemelkedik az oktatás, a turizmus, a belső fogyasztás, a kereskedelem, az ifjúsági illetve sportügyek, a kulturális tevékenység valamint a kölcsönös beruházások összehangolása és önzetlen pártolása. Szintén merész, távlati célokat kijelölő memorandumokat jegyeztek ellen a mezőgazdaság, a víz- és erdőgazdálkodás, a tengeri és folyami hajózás, a civil repülés továbbá – természetesen – az energetika tárgykörében.

Alijev a szerb felső szintű vezetőkkel való megbeszélései szünetében átadta Azerbajdzsán szerbiai nagykövetségét is. Az ünnepélyes szalagátvágást követően a frissen avatott létesítményt a szerb nép szolgálatába ajánlotta.

Alijev és Tadics közösen nyitották meg a hosszú esztendők óta elhagyatott, az 1999-es NATO-bombázásokban súlyosan megrongálódott belgrádi Tasmajdan parkot, ahol szobrot avattak Hejdar Alijev (volt azeri elnök, Ilham Alijev apja) és a 2009-ben elhunyt Milorad Pavics író tiszteletére. A két államfő – kifejezve hazájuk szimbolikus összetartozását – facsemetéket ültettek a több hónapos városépítészeti munkálatok után kicsinosított parkban.  

Alijev találkozott a szerb parlament elnökével, Szlavica Djukics Dejanoviccsal, aki a szerb törvényhozás nevében köszöntötte Tadics kollégáját. Az egy nappal korábban aláírt dokumentumok jelentőségét Djukics Dejanovics is elismerte, és a jövőben felállítandó közös azeri-szerb interparlamentáris bizottságról állapodott meg Alijevvel.     

A politikai fősodrától meglehetősen távol eső hírnek számított ugyan, de a több százezres Crvena Zvezda tábort kétségkívül felkavarta, hogy a BEK-győztes klub hálóőre, Szasa Sztamenkovics (1985) a Nyeftcsi Bakuhoz szerződött. Új egyesülete a Bajnokok Ligájába pályázik, és az odavezető úton kulcsszerepet szánnak a belgrádiak egykori kapusának.

(news.az)