OROSZVALOSAG.HU


Nem a 2014-es téli Olimpiára!

  |  2010-03-22 21:32:07  |  
Vértes Judit

Nem a 2014-es téli Olimpiára!

Amikor a történelem közbeszól...

Nem a 2014-es téli Olimpiára!

Nem a 2014-es téli Olimpiára!

A  muszlim diaszpóra a 2014-es Szocsiban megrendezésre kerülő téli Olimpia elhalasztását követeli, amennyiben Oroszország nem kér hivatalosan is bocsánatot az egykor e helyen őseik ellen elkövetett bűntettekért.

Ezzel a követelésükkel az észak-nyugat Kaukázusban élő muzulmán lakossága, az ún, cserkesz kisebbség is csatakozott az Olimpiai játékokat ellenző egyre népesebb táborhoz, mely táborban ott találjuk a Greenpeace-t és az Oroszországból már kitiltott Amnesty International-t is.

A cserkeszek szerint Olimpiát tartani Szocsiban ugyanolyan érzéketlenségre vall, mint sportversenyeket rendezni az egykori náci haláltáborok területén.

2015-ben lesz 150 éve annak, hogy a cári csapatok 300 ezer cserkeszt öltek meg Szocsiban és környékén. Jóllehet az eseménynek írásos nyoma van, hiszen az udvari történészek 1864-ben rögzítették, egyetlen ország sem ismerte el a mészárlásokat népirtásként.

Az üldöztetés elől több ezer cserkesz Törökországba és a környező országokba menekült. Ma a túlélők leszármazottait megtalálhatjuk Amerikában, Izraelben, Jordániában, de a világ számos más pontján is. 700 ezer cserkesz hazája azonban mind a mai napig a Kaukázus észak-nyugati része.

Lisa Jarkasi, a cserkesz származású, de már Amerikában született aktivista szerint „az Olimpia azon orosz politika része, mely a szerkesz történelem elpusztítására irányul“. Az általa életre hívott No Sochi 2014 csoporthoz már 30 cserkesz szervezet csatlakozott. A Jamestown Foundation amerikai kutatóközpont konferenciáján hangot adott abbéli felháborodásának, hogy az építkezések az egykori tömegsírok területén folynak, megbecstelenítve ezzel őseik emlékét.

A No Sochi 2014 csoport, mely Vancouverben, New Yorkban, Isztambulban is tiltakozó demonstrációt tartott, a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz fordult, hogy vizsgálják felül döntésüket, a NOB azonban nem kívánt foglalkozni a kérvénnyel.

A Reuters megkeresésére a Szocsi 2014 Bizottság a következőket felelte: „Nem tartozik a kompetenciánkba a történelmi vagy politikai események kommentálása.“

A Kreml szintén tartózkodott a véleménynyilvánítástól.

Múlt héten a cserkeszek a Tbiliszi-i Állami Levéltár dokumentumaira hivatkozva határozatot nyújtottak be a grúz parlamentnek, amelyben a genocídium tényének elismerését kérik.

Talán felesleges megemlíteni, hogy ezzel a lépéssel Grúzia csak még jobban elmérgesítené az amúgy sem túl baráti viszonyt Oroszországgal.

Meglehet, az ősök szent emlékének megőrzése mellett kevésbé fennkölt érzelmek is vezérlik a beadvány szerzőit.  

Cimkék: Szocsi, cserkesz
Országok: Oroszország
Megosztás:
Add a Facebook-hoz

 

Oroszvalosag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat