OROSZVALOSAG.HU


Lopakodó sztálinizmus

  |  2011-04-17 11:50:44  |  
Gyóni Gábor

Lopakodó sztálinizmus

Roy Medvegyev a Sztálin-kultusz ellen

 Lopakodó sztálinizmus

Roy Medvegyev ismert orosz történész Moszkovszkije Novosztyiban megjelent cikkében éles kritikával illette az oroszországi, Sztálinról szóló könyvkiadást, sok mű ugyanis pozitív színben tünteti fel az egykori szovjet diktátort. Medvegyev szerint ezek a – főleg az Ekszmo kiadó, Sztalinyiszt c. sorozatának keretében megjelentett művek – a tudományosság legalapvetőbb kritériumainak sem felelnek meg. A sztálinizmus propagandájáról van szó ezekben a kiadványokban, a teljes tagadása annak, hogy Sztálin bármilyen bűntettet is elkövetett. A ’30-as évek represszióit azzal magyarázzák, hogy egy „ötödik hadoszlop” létezett az országon belül, ami szükségessé tette a leszámolást az „árulókkal” szemben. Az 1936-38-as perek során pedig valóban a „nép ellenségeinek” feje hulott a porba.

A sorozatban megjelent könyvek szerzői tagadják a háború utáni repressziókat, az antiszemita kampány létét, de még azt is, hogy a katyni mészárlást a szovjetek követték el.

Medvegyev hozzátette, ez a kiadó publikálta az ő, Hruscsovról szóló művét is, de már nem voltak hajlandóak kinyomtatni egy, a totalitárius rezsimről szóló munkáját. Medvegyev szerint az Ekszmo kiadó politikai megrendelést teljesít a sztálinista művek terjesztésével...

A történész szerint az államnak reagálnia kellene a történtekre, kifejteni állásfoglalását a jelenséggel kapcsolatban, meghatározni egy közös állami ideológiát...

Jelenleg például az állam által jóváhagyott történelemkönyvek sokszor egymástól teljesen eltérő nézőpontokat tükröznek, s az állam, vagy a kutatóintézetek részéről sincs kezdeményezés egy egységes történelemszemlélet kidolgozására.

Az elmúlt évek során Putyin és Medvegyev szavakban többször is elhatárolódtak a sztálinizmustól. A szavakat azonban nem követték tettek, ami teljesen érthetetlen – véli Roy Medvegyev.

Az Ekszmo könyvkiadó sztálinista sorozata ellen már több orosz közéleti személyiség is tiltakozását fejezte ki, mint Ljudmila Ulickaja, Viktor Pelevin és mások. A sorozatban olyan könyvek jelentek meg, mint például „A sztálinista kézikönyve”, „Berija, a XX. század legjobb menedzsere” és hasonlóak.

 

(mn.ru)

 

Cimkék: Roy Medvegyev, sztálinizmus, Sztálin, Sztálin-kultusz, Ekszmo
Országok: Oroszország
Megosztás:
Add a Facebook-hoz

 

Oroszvalosag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat