A címbeli kérdésben feltett esemény nyilván élettani okok miatt fog bekövetkezni. Putyin orosz elnök az elmúlt években, de főleg 2012 után „sikeresen” lefagyasztotta és „megtisztította” hazája politikai mezejét. Még 2012-ben is, a Medvegyev elnökségét lezáró elnökválasztásokon nyíltan Putyin-ellenes programmal indulhatott az 1990-es évek oligarchikus „liberalizmusát” megtestesítő Mihail Prohorov, aki elég szépen szerepelt akkor (8 %, majdnem 6 millió szavazattal, Moszkvában 20 % fölötti eredménnyel); és emlékezetes, hogy 2012-ben Putyin, noha nyert, de kevesebb szavazatot kapott, mind Medvegyev 2008-ban, és mint ő maga 2004-ben. 2012-től következett a represszív-autoriter fordulat, vagy inkább elmozdulás az orosz politikai rendszerben (mert az orosz autoriter rendszer valójában 1993-ban alakult ki, Borisz Jelcin „alkotmányos puccsával”), amit betetőzött a 2020-as alkotmánymódosítás, ami immáron Putyin számára személyre szabta a korábban is szinte korlátlan orosz elnöki hatalmat.

Egyes „Putyin-szakértők” szerint az orosz elnök számára az a politikai rendszer lenne ideális, amit fiatalkorában, az 1980-as években az NDK-ban látott, és amihez sokban hasonló épült ki Oroszországban. Tehát hogy a leválthatatlan hatalmi párt mellett csak pszeudoellenzéki pártok vannak, és minden nagyon szoros kontroll alatt, tehát vita és szabad diskurzus csak huszadrangú kérdésekben megengedett. A mai Oroszországban a pártok és „választások” szinte kizárólag mutatványként léteznek, ami lehet hogy jó a hatalmat birtoklóknak, de a valóságban gyengébbé és sebezhetővé teszi az országot, mert az előbb-utóbb elkerülhetetlenül bekövetkező politikai változások a mesterségesen fenntartott, maskaraként üzemelő politikai struktúrán kívül fognak bekövetkezni, azt valószínűleg elmosva.

Gyakran szokás mondani, hogy autoriter rendszerekben lehetetlen felmérni a valódi preferenciákat és politikai népszerűséget. Oroszországban 2014, a Krím óta rendületlenül 80 % fölötti Putyin „népszerűsége”, de – ahogy Sztanyiszlav Belkovszkij szereti hangoztatni – itt a „népszerűség” helyett az „elfogadottság” inkább a helyesebb szó. 83-86 % hajlandó „elfogadni” Putyint, a választásokat ki tudja hogyan manipulálják, ha manipulálják, de azt az oroszországiak is természetesen tudják, hogy nincs valódi konkurencia, tehát alkalmasint Putyinra szavazva a felelősséget is rá ruházzák.  Az, hogy Putyin mennyire „népszerű”, jól megmutatta az egy évvel ezelőtti Prigozsin-puccskísérlet, amikor senki kelt a valdaji bunkerban rettegő elnök védelmére, és ha Prigozsin nem annyira ostoba és gyáva, bemasírozhatott volna Moszkvába.

Ilyen lefojtott légkörben jó indikátornak tekinthető a politika iránt érdeklődő közvélemény reakcióáradata a különböző internetes fórumokon (bár a politika iránt érdeklődő és ilyen módon aktív közvélemény cseppet sem azonos a teljes társadalommal, inkább kisebbséget tesz ki). Én rendszeresen olvasom a különböző orosz híroldalakat (mint a hatalom által kontrollált RIA, a régebben inkább ellenzéki lenta.ru, a hatalomhoz lojális katonai oldal, a topwar.ru), különböző Telegram csatornákat (a Kommerszanttól a PUTIN „rajongói oldalig”), a népszerű youtube csatornák (Zsivoj gvozgy, VDugy, Redakcija stb.) kommentjeit, és nagyon feltűnő az egyre leplezetlenebbül megjelenő ellenszenv, ami az orosz kommentelők részéről Putyint övezi. S még nem is csak a nyíltan ellenzéki, gyalázatos módon „idegen ügynökké” nyilvánított Putyin-kritikusok által működtetett felületeken, hanem a Kremlhez lojális fórumokon is. A topwar kommentelők átkokat szórnak Putyin és az orosz katonai vezetés fejére a kudarcos háború miatt, az ott megszólalók számára nem kétséges, hogy ez a háború Oroszország számára blamázs (legutóbb épp a május 10-én indult „harkovi offenzíváról” jelent meg egy részletes és dörgedelmes írás, hogy ez – is – csúfos kudarc az orosz haderő számára, egy hónap pár falut sikerült csak elfoglalni nagy áldozatok árán), pedig eredendően egy, a Kremlhez lojális oldalról van szó. A RIA, de újabban már a telegramos rajongói oldal kommentelői is gunyoros, megvető hozzászólásokban kommentálják Putyin tevékenységét, aki csak addig sikeres, amíg otthon adminisztratív eszközökkel kell elfojtani a riválisokat, de igazi versenyhelyzetben, a nemzetközi színtéren „sánta”, bizonytalan, rossz döntések sorozatát hozza. A „nagy geostratéga”, akinek Ukrajnába is beletört a foga, és elérte hogy a Balti-tenger NATO-beltenger legyen. Az orosz stratégiai gondolkodás hiányára óvatosan egyébként olyan lojális topelemzők is utalnak mint Szergej Karaganov vagy Fjodor Lukjanov, akik miközben vicsorognak a Nyugatra, egyre nehezebben tudják leplezni azt, hogy kudarcosnak gondolják a mindig csak ad hoc módon reagáló putyini orosz geopolitikát. Az ismert és helyes mondás szerint Putyin jó taktikus, de nem stratéga, s ez különösen látványos Ukrajna kapcsán. Ha az orosz stratégiai cél kezdettől az oroszajkú Ukrajna elfoglalása lett volna, ezt – ha nem is háború nélkül – de viszonylag könnyen realizálhatta volna a Kreml 2014 tavaszán, amikor tényleg sokan várták az oroszokat Odesszától Harkovig. Ehelyett az orosz vezetés – szokás szerint már megint – elárulta azokat, akik kiálltak mellette, és taktikai játszadozásba kezdett, aminek elkerülhetetlenül nagy háború lett a vége a két korábban testvéri nép, testvéri ország között. Putyin a 2012 óta teljesen elhibázott Ukrajna-politikájával, az orosz-ukrán háború kirobbantásával, amikor öntelt hübrisszel és teljesen elhibázott számítással kísérletet tett délnyugati szomszédja lerohanására, a legnedvesebb amerikai álmokat váltotta valóra: 1991-ben, a Szovjetunió felbomlásakor talán még a legmerészebb amerikai „héják” sem gondolták, hogy ekkora sikert tud majd realizálni az Egyesült Államok, amit Putyin volt szíves megtenni nekik, örök időkre megmérgezve az orosz-ukrán viszonyt, éket verve Oroszország és Ukrajna közé.

Az az uralmi forma, ami ma Oroszországban létezik, magukat az oroszokat is megalázza, és ők ezt pontosan értik és érzik. A félhivatalos, Vologyin parlamenti elnök által meghirdetett „doktrína”, miszerint „van Putyin, van Oroszország, nincs Putyin nincs Oroszország” nem más mint ruszofóbia, ilyet csak az mondhat, aki megveti az ezeréves Oroszországot és orosz népet. Akárcsak azok a tévébejátszások, melyek azt sugallják hogy egy orosz ember számára a nyomorult élete egyetlen értelme az kell hogy legyen, hogy meghaljon Putyinért. A 2022 óta Amerikában élő neves orosz értelmiségi, író, újságíró, irodalomtörténész Dmitrij Bikov – aki a szovjet rendszerrel is módfelett kritikus – szerint a putyini világ még a szovjetekénél is rosszabb, mert a szovjethatalomnak legalább volt valami előremutató célja, a „fényes jövő”, egy igazságosabb világ megteremtése, a putyini rendszer viszont semmi jövőbemutatót nem kínál, itt Putyin hatalomban maradása A cél, aminek érdekében kell most már nemcsak élni, de adott esetben meghalni is 150 millió embernek a föld egyhatodán.

Nemrég egy politikai kommentáror nyilatkozott úgy, hogy ma Oroszországban a leggyűlöltebb ember kétségkívül Putyin. Ez persze orosz ügy, tehát ha külföldiek próbálnak nyomást gyakorolni, akkor az oroszok fel fognak sorakozni elnökük mögött, a külföldi támadások tehát bizonyos értelemben erősítik Putyint.

Akárhogy fog is véget érni a háború, ha Putyin távozik e világból, a hivatalos gyász mellett olyan népünnepély lesz Oroszországban, amire talán csak akkor volt példa, amikor I. Pál cárt megfojtották és egész Moszkva, Pétervár örömünnepben tört ki. És akkor majd megint csodálkoznak majd az ún. „szakértők”, akik nagyon meglepődtek 2011 decemberében is, amikor Putyin-ellenes tömegtüntetések zajlottak szerte Oroszországban, vagy akik benézték a 2022-es háborút is, vagy 2023 júniusában csodálkoztak, hogy Prigozsin fegyveresei mint a kés a vajban törnek előre Rosztovból Moszkva felé. És az is előrejelezhető, hogy az 1993-as jelcini alkotmány is átgondolásra kerül majd, mert a problémák gyökere itt van: amit most látunk, azt demonstrálja, mi történik akkor, amikor szinte korlátlan hatalom birtokába jut egy csaknem véletlenszerűen odakerült, ugyan sok előnyös tulajdonsággal rendelkező, de mégiscsak közepes tehetségű ember – az akkori bennfentesek, Borisz Berezovszkij, Anatolij Szobcsak szerint Putyint 1999-ben éppen azért jelölték ki Jelcin utódjául, mert jó végrehajtó, de nem rendelkezik a stratégiai előrelátáshoz szükséges tehetséggel, tehát nem fogja felrúgni az új rendet – , aki maga után romokat és vérözönt hagy.