OROSZVALOSAG.HU


Orosz repülőgép-hordozó Indiának 

  |  2010-05-20 14:20:09  |  
Mezei Bálint

Orosz repülőgép-hordozó Indiának 

Az "Admiral Gorskov" felújítása időben befejeződik

Orosz repülőgép-hordozó Indiának Orosz repülőgép-hordozó Indiának 

Oroszország időben befejezi az „Admiral Gorskov” repülőgép-hordozó felújítását, és az Indiával kötött szerződésben meghatározott feltételek mellett adja át azt Új-Delhinek, tudatta az orosz állami hadihajóépítő konzorcium elnöke. Az „Admiral Gorskov” a szovjet, illetve 1991 után, az orosz flotta kötelékébe tartozott. Kijev-osztályú anyahajó, mely a szovjet haditengerészeti terminológia szerint a „nehéz repülőgép-hordozó cirkáló” kategória képviselője. A hajó neve 1990. október 4-ig Baku volt, ezután változtatták meg „Admiral Gorskov”-ra (Szergej Gorskov tengernagy után), majd 2004-ben eladták Indiának. Előtte 1991-ban egy repülőgép-baleset miatt megsérült, ezért 1992 februárjában Murmanszkba hajózott nagyjavításra. A hajón 1994. február 7-én újabb szerencsétlenség történt. Ekkor egy gőzvezeték meghibásodása miatt hat ember vesztette életét.  1994-ben kezdődtek meg a tárgyalások India és Oroszország között a hajó eladásáról. A két fél 2000 októberében írt alá szerződést, de a vételár 2002-ig vita tárgyát képezte. A jelenleg érvényes megállapodás szerint a hajót 2,5 milliárd amerikai dollárért vásárolja meg az indiai fél. A hordozót végül 1996-ban vonták ki az aktív szolgálatból. 1999 júliusában Szeverodvinszkbe, a Szevmas hajógyárba vontatták az eladás előtti felújítás céljából. A hajó javítása azonban a szakemberek hiánya miatt lassan halad. Az „Admiral Gorskov”-ot 2004. március 4-én törölték hivatalosan az Orosz Flotta állományából, amikor levonták az András-keresztes hadilobogót. Az eredeti tervek szerint 2010-ben adták volna át az Indiai Haditengerészetnek az India által vásárolt MiG-29K típusú vadászrepülőgépekkel együtt. Az utóbbi időben azonban Oroszországban olyan vélemények is felmerültek, hogy a hajót mégis inkább az Orosz Haditengerészetnél kellene ismét szolgálatba állítani.

„Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy behozzuk a lemaradást. Mindenképp teljesítjük az Oroszország által kötelezettséget” – mondta Roman Trocenko a Szevmas vezérigazgatója. Az 1982-ben vízre bocsátott hordozó teljes felújítási költsége eléri a 2,3 milliárd amerikai dollárt, ez 1,3 milliárddal nagyobb a kezdeti tervezethez képest. A renoválás jelenlegi állása szerint „Vikramaditia” névre keresztelt hajó 2012-ben futhat ki az indiai felségvizek felé. Az egykori nyikolajevi hajógyár büszkesége 45 ezer tonna vízkiszorítású, legnagyobb sebessége 32 csomó, hatótávolsága 13,5 ezer tengeri mérföld.

(RIA Novosztyi)

Cimkék: Admiral Gorskov, Kijev-osztályú, Vikramaditia
Országok: Oroszország
Megosztás:
Add a Facebook-hoz

 

Oroszvalosag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat