OROSZVALOSAG.HU


Oroszország: 4,2 millió munkanélküli

  |  2014-03-28 17:59:25  |  
Seszták Sándor

Oroszország: 4,2 millió munkanélküli

A legtöbb állástalan az Észak-Kaukázusban él

 Oroszország: 4,2 millió munkanélküli

A Szövetségi Állami Statisztikai Szolgálat adatai szerint a munkanélküliségi ráta Oroszországban februárban nem haladta meg az 5,6%-ot, ami 4,2 millió embert tesz ki. Hagyományosan, a legalacsonyabb volt a munkanélküliségi ráta a Központi szövetségi körzetben, a legmagasabb az Észak-Kaukázusi szövetségi körzetben.

A munkanélküliség Oroszországban februárban 5,6%-os volt, tájékoztat a Szövetségi Állami Statisztikai Szolgálat. A 15-72 év közötti gazdaságilag aktív népesség száma elérte a 75,2 millió főt, azaz az össznépesség több, mint 52%-át. Közülük munkanélküliként 4,2 millió főt tartanak számon. A januári adatokkal összevetve, a foglalkoztatottak száma 552 ezer fővel, illetve 0,8%-kal nőtt, a munkanélküliek száma 49 ezer fővel, illetve 1,2%-kal. Az előző év azonos időszakával összevetve, a foglalkoztatottak száma továbbra is ugyanazon a szinten maradt, a munkanélküliek száma 107 ezer fővel, illetve 2,5%-kal csökkent.

A munkával nem rendelkező személyek összlétszáma 4,4-szer magasabb, mint az állami foglalkoztatási szolgálatoknál regisztrált „hivatalos” munkanélküliek száma – ezek száma jelenleg 953 ezer fő. A nők aránya a munkanélküliek között februárban 44,8%-ot tett ki, a városlakók száma 63,3%-ot. A munkanélküliek között 31,1% legfeljebb három hónapja keres munkát, az egy éve vagy annál hosszabb idő óta munkát keresők aránya 29,9% (tartós munkanélküliség). A legalacsonyabb munkanélküliségi rátát a Központi szövetségi körzetben regisztrálták (3,3%), a legmagasabbat az Észak-Kaukázusi szövetségi körzetben (12,3%).

2014 februárjában 10,6%-kal nőtt a betöltetlen álláshelyek száma a moszkvai munkaerőpiacon - a legnagyobb növekedést az az építőipar és az értékesítés területén regisztrálták. Az önéletrajzok száma még jelentősebben megnőtt - 20,6%-kal, míg a munkanélküli álláskeresők aránya 51,4%-ig emelkedett.

http://www.kommersant.ru/doc/2438445

Cimkék: Oroszország, munkanélküliség, Észak-Kaukázus
Országok: Oroszország
Megosztás:
Add a Facebook-hoz

 

Oroszvalosag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat