OROSZVALOSAG.HU


Navalnij a bíróság előtt

  |  2013-04-24 23:58:10  |  
Kecskeméti Gábor

Navalnij a bíróság előtt

Politikai bosszút sejt az eljárás mögött

Navalnij a bíróság előtt

Az Alekszej Navalnij ellenzéki vezető ellen megkezdett bírósági eljárás a korábbi elnapolás után ma folytatódott Kirovban. Navalnij már a tárgyalás kezdetén kijelentette, hogy az eljárás mögött politikai motiváció áll. Az államügyészség Navalnijt azzal vádolja, hogy egy kormányzó díjazással nem járó, tiszteletbeli tanácsadójaként 16 millió rubelt sikkasztott el az oblaszty kasszájából, mivel előnytelen feltételekkel záratott be egy faipari üzemet.

A gyanúsított előre felépített vádakról beszélt. Navalnij szerint az eljárás egyértelműen politikai bosszú, mivel ő vezette azt a kampányt, melyben a választópolgárokat arra bíztatták, hogy bármelyik pártra voksoljanak, csak ne az „Egységes Oroszország”-ra. Navalnij ezen felül élen járt abban, hogy korrupciós ügyeket leplezzen le, saját bevallása szerint ellenállást szervezett „Vlagyimir Putyin rendszerével szemben”. S ha ez sem lett volna elég, az ismert blogger még tüntetések vezetését is vállalta.

A bíró arra utasította Navalnijt, hogy ne térjen állandóan vissza ehhez a kérdéshez, hacsak nincsenek konkrét bizonyítékai arra vonatkozóan, hogy az ügy politikai hátterű. Navalnij erre azzal válaszolt, hogy nem érti az ellene felhozott vádakat, ő is szívesen megtudná, mi történt az állítólagos 16 millió rubellel. Navalnij szerint az egész vád egyetlen ember vallomására épül, ráadásul még egyetlen, gazdaságjogi szempontból értékelhető szakértői jelentést nem mutattak be az eljárás során.

A vád koronatanúja Vjacseszlav Opaljov, a „KirovLjesz” egykori állami, ám azóta csődbe jutott, erdőgazdasági vállalat igazgatója. Az igazgatót feltételesen szabadlábra helyezték, mivel vallomást tett és kész volt feltételezett tettestársakat megnevezni.

Navalnij szerint azonban a védelem bizonyító erejű dokumentumokkal rendelkezik, melyeket azonban az államügyészség abszolút nem vesz figyelembe. „Számomra érthetetlen, hogy a nyomozó hatóság miért tesz úgy, mintha ebben az ügyben nem lennének fizetési igazolások.” – nyilatkozta Navalnij, aki továbbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy lejárató politikai eljárás folyik ellene, melynek legfőbb célja, hogy a jövőben Oroszországban ne indulhasson csatába politikai posztokért. Navalnij egyszer úgy nyilatkozott, hogy szívesen jelöltetné magát orosz elnöknek.

(aktuell.ru)


 

 

 

 

 

 

 

Cimkék: kirov, navalnij, ellenzék, putyin, bíróság, sikkasztás, eljárás, per,
Országok: Oroszország
Megosztás:
Add a Facebook-hoz

 

Oroszvalosag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat