OROSZVALOSAG.HU


Madonna is a Pussy Riot mellett 

  |  2012-08-08 08:50:23  |  
Oroszvilag.hu

Madonna is a Pussy Riot mellett 

A vád három évre zárná börtönbe az együttes tagjait

 Madonna is a Pussy Riot mellett 

 

A most zajló Pussy Riot perben a vád három évi szabadságvesztést kért a női együttes három, őrizetben tartott tagjára.

Közben ismert nyugati személyiségek ismét a Pussy Riot melletti szolidaritásukról tettek tanúbizonyságot. Madonna moszkvai koncertjén azt mondta, nagyon örül, hogy egy olyan országból jött, mint Amerika, ahol szabadság van, és kifejezheti érzéseit, gondolatait. Az énekesnő szerint Mása, Kátya és Nádja túl nagy árat fizettek tettükért, és reméli, hamarosan szabadon engedik őket. Madonna szavait ovációval fogadta a moszkvai közönség.

Madonna a koncerten a Pussy Riot által is használt gumiálarcban adta elő egyik dalát („Like a Virgin”).

John Lennon özvegye, Yoko Ono szintén támogatásáról biztosította a Pussy Riot tagjait. Ono a Twitteren üzent Putyinnak, arra szólítva fel az orosz elnököt, a börtöncellákat inkább a komoly bűnözők számára tartsák fenn.

 

(Echo Moszkvi) 

 

Cimkék: Madonna, Pussy Riot, Yoko Ono
Országok: Oroszország
Megosztás:
Add a Facebook-hoz

 

Oroszvalosag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat