OROSZVALOSAG.HU


Optimista oroszok

  |  2010-03-18 23:24:40  |  
Vértes Judit

Optimista oroszok

Körkép a válság kezdete után másfél évvel

Optimista oroszok

Míg 2008-ban a megkérdezettek 40%-a dicsekedhetett stabil anyagi helyzettel, addig 2009-ben már az orosz családok fele érezte úgy, hogy anyagilag kiegyensúlyozott évet zárt, és ugyanennyi orosz honpolgár számít arra, hogy ez 2010-ben is így lesz. - derül ki egy friss felmérésből, amelyet a Levada Központ véleménykutató cég készített. Az ennél is szerencsésebbek száma, vagyis azoké, akik úgy gondolják: nem csak nem romlott az anyagi helyzetük, de érezhetően javult is, szignifikánsan nem változott. (A 2009 februári 11%-zal szemben most 10%-ot mértek.) 2009. februárjában a megkérdezettek 48%-a vélte úgy, hogy anyagi helyzete negatív irányba változott, míg 2010 azonos időszakában pontosan 10%-zal kevesebben látták ilyen borúsan az óévet.

Ami a 2010-es terveket és a reményeket illeti, az oroszok 56%-a nem számol jelentős változással se negatív, se pozitív irányba. Az azonban mindenképp optimizmusra ad okot, hogy míg tavaly ilyenkor a megkérdezettek mindössze 36%-a reménykedett anyagi stabilitásban, addig idén ez a szám 45% fölé kúszott, sőt szemben a tavalyi 11%-zal, idén a válaszadók 15%-a hisz abban, hogy felfelő ívelő korszak előtt áll, ami anyagi helyzetét illeti.

Jelentős eltérés van a pesszimisták tavalyi és idei táborában. Míg 2009-ben a felmérésben résztvevők 38%-a vízionálta anyagi helyzete romlását, addig 2010 elején csupán 17% látta ilyen sötét színekben jövőjét. A megkérdezettek 12%-a nem bocsátkozott semmiféle jóslatba.

(A felmérés időtartama: 2010. február 26. – március 2. A felmérésben 1600 18 éven felüli orosz állampolgár vett részt összesen 127 helyről az ország 46 különböző régiójából. A statisztikai hibahatár nem haladja meg a 3,4%-t.)

 

Forrás: www.vesti.ru

Cimkék: felmérés, Levada Központ
Országok: Oroszország
Megosztás:
Add a Facebook-hoz

 

Oroszvalosag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat