AC Milan: Játékospiac teljes gázzal – a Gazprom már Milánóba érkezett?

Az egyik legnépszerűbb, kizárólag labdarúgással foglalkozó olasz portál információi szerint az átigazolási szezon utolsó napjaiban, a piros-fekete klub berkeiben nyélbe ütött transzferek, látványos erősítések nem a puszta véletlennek köszönhetőek.

A hárommillió itáliai Milan-szurkoló emlékezetében még élénken élnek Silvio Berlusconi klubelnök-kormányfő szavai, aki tavaly júliusban a brazil irányító, Ricardo Kaká eladásakor kizárt minden további erősítést, és a saját nevelésű játékosokra építő anyaegyesület filozófiáját helyezte előtérbe. A patinás lombard gárda kényszerű takarékossága mögött többen a Fininvest-csoport bevételcsökkenését vélték felfedezni, holott a valós okok sokkal inkább a miniszterelnök politikai szerepvállalásához köthetőek. A globális krízis sújtotta Olaszországban, az immár elodázhatatlan gazdasági-társadalmi reformok és a szigorú költségvetés együttesen szűkítették a rendszerint bőkezűen költekező Milan lehetőségeit. Berlusconi a megszorításokat tervező római kabinet fejeként, pusztán népszerűségi okokból sem áldozhatott eurómilliókat újabb klasszisok megszerzésére, hiszen ez kiáltó ellentétben állt volna a takarékos állam ideájával. Mégis, ki hinne egy olyan premiernek, aki szorít a nadrágszíjon, ha az ország, az állampolgárok sorsáról van szó, miközben két kézzel szórja a pénzt, így erősítve kedvenc labdarúgó klubja keretét?

Az akciós áron vásárolt svéd csatár, Zlatan Ibrahimovic és a brazil játékmester, Robinho szó szerint az átigazolási időszak utolsó perceiben, a Mediaset kommunikációs mogul különgépein érkeztek a milánói Linate repülőtérre. Előbbit a spanyol bajnok Barcelona, míg utóbbit az angol első osztályban szereplő Manchester City engedte át a Milannak. Bár mindkét adásvétel létrejöttét jelentős árengedmény könnyítette meg, az olasz csapat vezetőségének így is mélyen a zsebébe kellett nyúlnia, hogy állja a számlát.

Az igazolási politika ilyetén pálfordulása, a fennen hirdetett takarékoskodás gyors újragondolása a Serie A tapasztalt képviselőit is meglepte, nem beszélve a rivális csapatok illetékeseiről. A találgatások a Milan tulajdonosi szerkezetváltása körül csoportosulnak. Ezen elmélet támogatói a két gólvadász játékjogának megszerzésében a klub befektetői hátterének átalakulását látják. Utóbbi állítással a szaklapok többsége egyet is ért, ellenben a lehetséges pénzforrások kilétét továbbra is sűrű homály fedi. Úgy tűnik, egyelőre senki sem tudja, hogy ki nyitotta meg augusztus utolsó napjaiban, teljesen váratlanul a tavaly elzárt csapokat. Mansour sejk, a Manchester City-t is tulajdonló Abu Dhabi társaság vezetője a szintén birtokában lévő Fly Emirates légitársaság mint főszponzor formájában, évi 15 millió euróért helyezi el cége logóját a lombard egyesület csíkos mezén. Bár sokáig tartotta magát a közel-keleti befektetők érkezésének híre, az arab szálakat végül maga a sejk vágta el, erősen tagadva bármilyen további milánói „tőkekihelyezést.”

Az egyetlen reális lehetőségként a Gazprom – korábban számtalanszor cáfolt – befogadása tűnik. Ennek alapjául mindenekelőtt Putyin és Berlusconi barátsága, a Déli Áramlat gázvezeték kezdődő építési munkálatai illetve a mindezt koordináló közös, orosz-olasz vegyesvállalat létrehozása szolgálhat. A világ legnagyobb földgáz-kitermelője sokak szerint már részt is kapott az olasz futballtortából, de mindezt csak a jövő év elején jelentik be hivatalosan. Mindemellett nehezen elképzelhető, hogy Berlusconi, aki népszerűségét nagyban a Milan világraszóló sikereinek köszönheti, egykönnyen kiengedné kezéből a marsallbotot. Kedvenc játékszerét csak részben engedné át a „keleti támogatóknak”, ily módon az együttműködés kezdeti szakaszában a Gazprom csak kisebbségi, 20-30 százalékos hányadot birtokló tulajdonossá válna, közelítőleg 150-200 millió euró fejében.