OROSZVALOSAG.HU


A Fidesz visszatér az oroszellenességhez?

  |  2012-09-04 11:36:13  |  
Oroszvilag.hu

A Fidesz visszatér az oroszellenességhez?

Üzenet Romney számára?

A Fidesz visszatér az oroszellenességhez?

 

Selmeczi Gabriella, reagálva Mesterházy Attila MSZP elnök Szafarov-ügyben tett sajtótájékoztatójára, amelyen az ellenzéki párt elnöke kijelentette, pártja javaslatot nyújt be az Országgyűléshez, azért, hogy a Tisztelt Ház kérjen bocsánatot az örmény néptől és tegyen meg mindent az Örményországhoz fűződő diplomáciai kapcsolatok helyreállítására, a következő szavakat mondta:, „az MSZP józan jogi megfontolások helyett ebben az ügyben is az oroszok álláspontjára helyezkedett” – utalva arra, hogy Oroszország – az Egyesült Államokhoz hasonlóan – aggodalmát fejezte ki az ügy miatt.

Figyelmet érdemel, hogy a Fidesz szoros kapcsolatokat ápol az amerikai Republikánus Párttal, melynek tampai elnökjelölő konvencióján Szijjártó Péter is részt vett. A republikánusok külpolitikai programjának egyik legfontosabb eleme a markáns oroszellenesség (azzal a céllal, hogy az amerikai érdekeknek megfelelően éket verjenek Nyugat-Európa és Oroszország közé).

Felvetődik a kérdés, Selmeczi szavai talán arról tanúskodnak, hogy a Fidesz alkalmasint kész visszatérni a 2009 előtt vitt, Oroszországhoz kritikusan viszonyuló retorikához?

Cimkék: Fidesz, Oroszország
Országok: Azerbajdzsán Örményország Oroszország
Megosztás:
Add a Facebook-hoz

 

Oroszvalosag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat