OROSZVALOSAG.HU


A WizzAir Grúziába repül

  |  2012-06-09 08:08:39  |  
Juhász Attila

A WizzAir Grúziába repül

Az első fapados társaság a Kaukázusban

 A WizzAir Grúziába repül

Miheil Szaakasvili grúz elnök június elején bejelentette, hogy a magyar fapados légitársaság, a WizzAir járatot indít Grúziába. A Kijev-Kutaiszi útvonalon ez év szeptemberében indul majd be a légiközlekedés. A térség jelentőségének növekedését jelzi, hogy a frissen felújított repülőteréről Moszkva után Kijev lesz a második nemzetközi úticél. Mindemellett Grúzia második legnagyobb városába idén tavasszal költöztették át (http://oroszvilag.hu/?t1=ruszisztika_hirei&hid=2693) az őszi ülésszakát már itt megkezdő grúz törvényhozást.

Szaakasvili a bejelentéskor hangsúlyozta, az új járat a lakosság széles rétegei számára lehetőséget teremt, hogy alacsony áron jussanak el Európába. Az árak egy irányba 22 euróról indulnak, és szerencsés foglalás esetén további 20 euróért London és Berlin is elérhető az ukrán fővárosból. A kormányzat a megállapodással szeretne konkurenciát teremteni a Tbiliszi és Batumi repterét is üzemeltető török cégnek. A WizzAir lesz az első fapados légitársaság a térségben, így ahhoz is nagy reményeket fűznek hozzá, hogy az első fecske az eddigi „embereket kifosztó” árakkal üzemelő nemzeti légitársaságokra is hatással lesz.

Természetesen az optimista várakozások a Grúziába beutazó turisták számának jelentős növekedésével is számolnak. Az elnök ígéretet tett a környező régiók infrastruktúrájának javítására és reméli, hogy az idegenforgalom további hatással lesz a légiközlekedésre.

 

forrás: http://en.trend.az/regions/scaucasus/georgia/2033690.html

Cimkék: WizzAir, Grúzia
Országok: Grúzia
Megosztás:
Add a Facebook-hoz

 

Oroszvalosag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat